+ Tudomány

Sokkoló világháborús emberkísérletek

Élő embereken végeztek biológiai és vegyi kísérleteket a japánok a világháború alatt Kínában, hogy tömegpusztító fegyvereket fejlesszenek.

Élő embereken végeztek biológiai és vegyi kísérleteket a japánok a világháború alatt Kínában, hogy tömegpusztító fegyvereket fejlesszenek – olvasható egy szemtanú frissen nyilvánosságra hozott vallomásából.

Az észak-kínai Hejlungcsiang tartomány Háborús Bűnök Bizonyítékainak Múzeumában a hét közepén bemutatott dokumentum Sadao Koshi elmondását rögzíti, ő a hírhedt 731-es alakulat sofőrje volt, így közelről élte át az eseményeket. Az észak-kínai Harpinban létrehozott, 1937 és 1945 között működő egység a japán császári hadsereg titkos biológiai és vegyi hadviselési részlege volt, céljai közé tartozott többek közt a kínaiak elleni tömegpusztító fegyverek fejlesztése.

Koshi vallomása szerint utóbbival nyílt terepen kísérleteztek a japánok. Az egyik alkalommal például oszlopokhoz kötözték a kísérleti alanyokat, akiknek a fejét és a törzsét sisakkal és vas felöltővel védték, végtagjaikat viszont szabadon hagyták. Ezt követően repülőgépekből pestis baktériumot és más fertőző anyagokat tartalmazó “esőt” engedtek rájuk, és vizsgálták később azok testre kifejtett hatását.

A menekülni próbálókat minden esetben üldözőbe vették, és sokszor egyszerűen elgázolták őket.

A mai napig emlékszem, milyen érzés áthajtani rajtuk.

– áll a sofőr vallomásában. Kísérleti alanyokért Koshi minden nap vagy minden másnap ment a vasútállomásra, ez többnyire alkalmanként 5-10 embert jelentett.

Hogy a kísérletek pontosan hány halálos áldozattal jártak, nem lehet pontosan tudni. A becslések szerint több, mint 10 ezer kínain és koreain – civileken, gyerekeken, öregeken, terhes asszonyokon is – végezték, a halottak számát legalább hatezerre teszik.

A kísérleti bázist a japánok végül 1945-ben robbantották fel, miután a szovjet hadsereg elfoglalta Harpint.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top