Grillezett szöcske, mint ebéd? Esetleg egy jó kis delfinpörkölt? És mi a helyzet a párolt kenguruval? Ezek a sajátos gasztronómiai gyöngyszemek csak néhány fogását teszik ki annak az egyedi ételgyűjteménynek, melyek Henri de Toulouse Lautrec The Art of Cuisine (A főzés művészete) című szakácskönyvében rejtőzködnek.
Nemcsak a dada koronázatlan királyának, Dalínak volt meg a maga bizarr szakácskönyve, de a francia festőművész, Henri de Toulouse Lautrec is megalkotta a saját egyedi receptgyűjteményét. A szabad szellemű művész és arisztokrata, kinek festményei gyakran ábrázolták a francia művészvilág kultikus helyszíneinek, kabaréinak, kávézóinak, bordélyházainak utánozhatatlan világát, nem pusztán a nők és éjszakai élet nagy rajongója volt, hanem a főzésért is szenvedélyesen bolondult.
A zseniális festő a konyhaművészetben is otthon volt, ahol szintén megmutatkozott fantasztikus kreativitása és ötletessége, valamint az a bohém életfelfogás, mellyel mindent megközelített, amibe csak belevágott. A főzés művészete könyvben – mely csak évtizedekkel halála után jelent meg – az általa publikált recepteket olvashatjuk, igazi Toulouse Lautrec stílusban.
Toulouse Lautrec imádott enni és ő maga is gyakran rittyentett pazar lakomákat hatalmas baráti társaságának. Többen állítják, hogy a művész igazi gourmand volt, aki nemcsak imádott a főzésről beszélni, de a legegyszerűbb fogásokat is ritka érzékkel tudta feltuningolni valami egészen különlegessé és szokatlanná. Szinte mindig szembement a konyhai hagyományokkal: a báránycombot 7 órán keresztül főzte, de a homárral is egészen elképesztő trükköket tudott. Meglepő menüi közt többek között megtalálható a hamuban sült fürj, a borókás rigó, a párolt filézett delfin és a grillezett szöcske, Keresztelő Szent János módra is. Főzési mániája annyira közismert volt barátai körében, hogy egyik kedves ismerőse, Edouard Vuillard még le is festette Toulouse-t, amint épp a sütője előtt tevékenykedik.
Minden receptje, ami a Főzés Művészete című könyvben található, rövid és a szokásostól eltérő. A párolt mormotát például a következőképpen készítette el:
Miután megölte a mormotát, hasnak felfelé szárítsa ki azokat a szeptemberi napsütés melegében, nyúzza meg, majd óvatosan tegye félre a kinyert zsírt, mely kiválóan alkalmas a terhes nők hasának dörzsöléséhez. Vágja fel a mormotát és bánjon úgy vele, mint a párolt nyúllal tenné, mely szintén értékes és egyedülálló illatanyagokat tartalmaz.
Lautrecnek köszönhetően Párizs jó pár egyedi koktélt is megismerhetett, ott van például a Földrengés nevű ital, mely három rész abszintot, három rész konyakot tartalmazott jéggel megspékelve. Bár sokan a csokoládé mousse feltalálójának is őt tartják, ez nem igaz, mivel ez a különleges édesség már korábbi francia szakácskönyvekben is feltűnt.
Nem minden esetben voltak pajkosak és szokatlan ételei. Számos receptben érződik az erősen húsalapú, kiadós dél-francia konyha hatása, ahol Toulouse született és nevelkedett.
A 19. század egyébként is a francia gasztronómia aranykora volt. A párizsi művészek kedvelt szórakozás volt ínycsiklandó ételek és italok közt ábrándozni és filozofálgatni, történjen az egy piknik keretei között egy divatos parkban, egy menő vacsorán egy flancos étteremben vagy egy bohém tivornyán valamelyik bárban. Minden művész nagy gourmandnak számított, Mone például – aki szenvedélyesen rajongott a Morel gombáért – szintén gyakran adott pikniket vagy hatalmas vacsorákat. Híres otthonában nem pusztán gyönyörű tavak, de konyhakertek és gyümölcsösök is voltak.
Monet és Lautrec saját maguk reprezentálták azt a konyhaművészeti forradalmat, ami ekkoriban Franciaországra jellemző volt. Alexandra Leaf, a The Art of Cuisine előszavában azzal dicsekszik, hogy a 19. század végén Párizs, a maga 27000 kávézóival és kocsmáival toronymagasan vezetett a világ többi városával szemben. Leaf kitér arra is, hogy a párizsi piacon a legfrissebb, a legjobb és a legízletesebb az étel az egész univerzumban, legyen az egyszerű fehér spárga vagy Belon osztriga.
A legendák szerint Lautrec párhuzamot látott a főzés és a művészet között. Előfordult például, hogy híres homárját nem a konyhában készítette el, hanem egy elegáns szalonban, tömegek előtt, és az egész főzés gyakorlatilag egy performanszba csapott át. Ez egyébként a mai napig megfigyelhető a művészetben, a thai művész, Rirkrit Tiravanija installációi például a főzésre és azok elfogyasztására épülnek.
Lautrec művészetére és főzési tudományára egyaránt a kísérletezőkedv és a leleményes hozzáállás volt a jellemző. Mindkét dologban előszeretettel keverte a különböző összetevőket és anyagokat, szerette az szokatlan elemek sajátos kombinációját. Imádta, hogy mind a kiállított képek és a közös lakomák összehozzák az embereket, és az esemény egy sajátos ünnepéllyé alakul át. Toulouset soha nem érdekelték a díjak és az elismerések, számára a főzésben és a festészetben leginkább az extremitás és a közösség összetartó erő volt a legvonzóbb, valamint az, hogy amit alkot, minél több emberhez eljuthasson.
Aki be szeretne kukkantani a művész furcsa világába, az augusztus 24-ig még megteheti, ugyanis a Szépművészetiben kiváló gyűjtemény vár minket Lautrerc grafikáiból. A tárlatról itt írtunk: https://librarius.hu/2014/05/15/kurvaktol-kretaig-boldog-szulinapot-toulouse/
