A pihenési és sportolási lehetőségek, a különböző civil- és gyermekprogramok mellett olyan fellépők koncertjei várnak a Valyo Parton, mint a Grabanc vagy a (halál; orgazmus). Minimalista és ingyenes fesztivál a főváros szívében, a Lánchíd lábánál.
A Valyo Part egy többfunkciós valami. Tekinthetjük eseménysorozatnak vagy időszakosan nyitva tartó szórakozóhelynek, a büfékocsi oldalán mindenesetre az „Ingyenes szabadtéri fesztivál” meghatározás szerepel. A nevet a város és a folyó szavakból mixelték össze, az ötlet pedig évekkel korábban született, sőt már a tervek megvalósítása sem számít újdonságnak, noha a hely még mindig viszonylag ismeretlen. A cél a Duna használhatóvá tétele a Budapesten élők, vagy az éppen erre járók számára, tehát mindenképpen szimpatikus a kezdeményezés. Kíváncsiak voltunk, hol tart most.
Ha fesztiválról, de nem a hagyományos fajtáról van szó, akkor eszünkbe juthat az egykor tündöklő, majd elbukó Zöld Pardon, amely a leghosszabb nyári fesztiválként hirdette magát, színvonalas koncertekkel és olcsó belépővel, tavasztól őszig üzemelve. A Valyo Partot azonban még csak kerítés sem választja el a külvilágtól, belépőt sem szednek, a fesztiválhangulatot a koncerteken kívül pedig csak a mobilvécék és a belőlük áradó szag idézi. Ugyanakkor nincs valódi színpad, homokos a talaj, mintha strandon lennénk, alant méltóságteljesen folyik a Duna, a rakparton ücsörögve pedig lehet bámulni a kövér Holdat meg a kivilágított Lánchidat.
Az esténként fellépő zenekarok többnyire valószínűleg nem lennének a kereskedelmi fesztiválok húzónevei, ami persze nem feltétlenül jelent leminősítést. A Grabanc nevű ethnofunk-, etnojazz-, etnometál-banda például, ha nem is tömegek, de szép számú és lelkesen táncoló közönség előtt muzsikál, és figyelemre méltó a (halál; orgazmus) formáció produkciója is. Övék a vasárnap este, amikor ugyan érhető okokból kevesebben állnak meg a rakparton, és még kevesebben maradnak éjszakába nyúlóan zenét hallgatni, a kitartóbbak egy része láthatóan törzsrajongó. Amit többek között az is jelez, hogy többen kiabálnak be egy-egy számot kérve, így játssza el a zenekar például az „Amikor az úr seggbe kúr” című slágerét.
Mivel azonban a koncert mégiscsak lemezbemutató, méghozzá a Coitus című albumé, nem mehetünk el szó nélkül a Nyál vagy az Idegenek című új szerzemények mellett sem, és bár utóbbi nótában az idegenek űrhajóval érkeznek, véletlenül éppen a dal elhangzásának időpontjában zúdul le a Lánchíd lépcsőjéről nagyjából harminc buszra való külföldi turista, akik legalább olyan értetlenkedve nézik a négy félmeztelen srácot, élükön a fejhangon üvöltő énekessel, mint ahogy a földönkívüliek tennék. A (halál; orgazmus) fellépése amúgy azért is érdekes, mert a nem feltétlenül rádióbarát számok ellenére maga a Valyo Part igenis család-kompatibilis, a zenei kínálat mellett különböző civil- és gyermekprogramokkal.
Nappal béke van, este elszabadul a pokol – a Valyo Part az a hely, ahol lehet függőágyban heverészni és babzsákon üldögélni, zenét hallgatni és táncolni, sportolni és pihenni, könyvet vinni és könyvet kölcsönözni, fröccsözni és grillezni, mindezt teljesen szabadon és (természetesen a büfét leszámítva) teljesen ingyen. De mégiscsak az örökké nyüzsgő főváros szívében, a Duna-part egy festői szakaszán, a Lipótvárosnak egy olyan forgalmas szegletében, ahol korábban nehéz lett volna elképzelni. Tehát valóban többfunkciós valami a Valyo Part, és a magunk részéről örülünk neki, hogy létezik.
