Volt szerencsém pár évet eltölteni az ország egyik legismertebb egyetemének két karán is. Nem igazán vagyok panaszkodós típus, így keveset puffogtam arról hallhatóan, hogy ez a hírére nagyon büszke magyar egyetem mennyire siralmasan kommunikál a hallgatóival, amúgy is tudta ezt mindenki. Sehol sem jelzett elmaradt órák, utolsó héten publikált olvasmánylisták, elérhetetlen tanárok, átláthatatlan adminisztráció és így tovább.
Az egészben pedig talán az a legszörnyűbb, hogy amikor néha megpróbáltam jelezni a problémákat a hallgatói önkormányzatnak csúfolt érdekképviseletnek, legtöbbször olyan kollaboráns hangnemű válaszokat kaptam (tisztelet a kivételnek), amit bizonyos történelmi kor bizonyos helyzetű funkcionáriusai is megirigyelhettek volna.
Én tudom, hogy a hallgató is hibás. Sok hibás hallgatóval találkoztam: ők mindannyian Dante poklának valamelyik körébe fognak majd kerülni lustaság, csalás, rosszhiszeműség és puskázás miatt. De azért nem lehet állandóan mindent a hallgatók nyakába varrni és állandóan arra panaszkodni, hogy bezzeg 20 éve mennyivel jobb képességű diákok voltak (de ez már egy másik cikk).
Ott töltött éveim alatt két kísérletnek voltam tanúja, melyek során az egyetem megpróbálta a tanulmányi információk súlypontját papírfecnikről áthelyezni az információs szupersztrádára. Az egyik simán csak egy nevetséges zsákutca volt, a másik próbálkozás viszont a korábbi állapotokhoz képest is visszalépés volt. Nem kell diploma annak megállapításához, hogy baj van.
Aztán egy nap olyan bolondos hangulatomban voltam, hogy felmentem a különböző online képzéseket egybegyűjtő Coursera nevű honlapra, ahol ifjonti lelkesedésemben jelentkeztem két különböző amerikai egyetem ingyenes kurzusára is (fizetni csak akkor kell, ha szeretnék oklevelet arról, hogy elvégeztem). Az ingyenességből kifolyóan egyáltalán nem voltak elvárásaim, csak a közepesen erős kíváncsiság vezérelt.
Egy rossz pillanatomban kaptam ez e-mailt, hogy kezdődik a kurzus. Kelletlenül beléptem a felületre és kissé meglepődtem, hogy nem tudok mibe belekötni. Volt nagyjából öt kérdésem és mindre láttam a választ pár másodpercen belül – meglágyult a szívem, helyreállt a vérnyomásom és a lelki békém. Nem volt szükség ehhez másra, csak egy átlátható felületre, ahol minden ott volt: tematika, követelmények, határidők és néhány ehhez hasonló apróság.
Félreértés ne essék, nem akarok ebből messzemenő következtetéseket levonni. Nyilván ennek a rendszernek is vannak hiányosságai. Ahogyan az is más kérdés, hogy mennyit ér egy online elvégzett kurzus, ez majd úgyis egy pár év múlva derül ki. De az biztos, hogy egy ilyen egyszerű, átlátható és informatív felület lenne az alap mindenhol, utána pedig jöhet majd a többi. Én szurkolok.