+ Színház

A Bakelitben most gyári munkás voltam – Nem színikritika

Legutóbb végelgyengülést okozott az előadás, most az agyamat tornáztatta meg, eddig nem ismert szinteken. A Bakelitben kísérleti mozgásszínházat néztünk.

Lassan talán megszokom, hogy a Bakelitbe előadásra menni mindig furcsa élmény. Remélem, századszorra is izgatottan vonulok végig a gyártelepen és mászom meg a lépcsőt, lépek üres térbe, mert korán jöttem. Remélem századszorra is ilyen finom fröccsöt kapok a kedves sráctól a pultban, remélem századszorra is kicsit titokzatos lesz az egész légkör és titok lesz, hogy mi vár majd rám. A Bakelit imád kísérletezni, imádja bevonni a közönségét mindenféle színházi kísérletbe.

Legutóbb végelgyengülést okozott az előadás, most inkább az agyamat tornáztatta meg, eddig nem ismert szinteken.

Esztétikagyár – kísérleti mozgásszínház címmel mutatta be az előadást Csákvári Gyula (Izraelből), Fejes Kitty és György Zoltán Dávid.

„Az esztétika funkcionális szerepet tölt be és az emberiség kollektív szükséglete. Az utóbbi években rengeteg kérdés merült fel bennem a szépséggel kapcsolatban, főként a művészet és az esztétika jelenlegi viszonyáról. Az alkotási folyamat e szükséglet kutatására épül fel. A folyamat során több különböző témát elemzünk, és az így létrejövő mozdulati, képi, zenei, szövegi anyagokból épül fel maga az alkotás. Az előadás kötéltánc a végletek között: a funkcionálisan elidegenített, ill. repetatívan unalmas, vagy épp a reklámszerű, sokkoló megjelenítési formáktól, a harmóniát kereső és a szépséget, esztétikát központba állító ábrázolási formákig, kompozíciókig terjed. Az előadás a tánc és a mozgásszínház elemeiből épül fel, mint kísérleti színházi esemény, jelentős probálkozás, mely nem hidat teremt a különboző műfajok között mert nem hajlandó elválasztani vagy behatárolni őket.“ – ennyit tudtam elöljáróban.

Illetve, hogy a darabhoz Georges Perec  Espèces d’espaces című könyve adta az inspirációt az alkotóknak (a Csákvári – Fejes duónak).

A Bakelitben most gyári munkás voltam - Nem színikritika

Fotó: Kővágó Nagy Imre (KNI)

A tánc számomra mindenképpen problémás műfaj. Nincs kódrendszerem az értelmezéséhez. A szavakhoz bárki érthet, bárki érthet belőle bármi mást. A mozgással picit más a helyzet. A táncot megérteni, a tánc mögé látni, történetet, szavakat kreálni belőle meglehetősen nehéz. Eddig tendenciózusan elkerültem az ilyesfajta előadásokat, pusztán félelemből. Úgysem értek a tánchoz, nem értenék az egészből semmit, nem tudnám mit kell nézni, mit kell gondolni, jaj.

A Bakelitben most gyári munkás voltam - Nem színikritika

Fotó: Kővágó Nagy Imre (KNI)

A félelmeim kezdetben igazolást nyertek. Néztem a táncosokat, bámultam a testüket, ahogy egymást emelik, vonszolják. Elkezdtem görcsösen értelmet keresni és szinte frusztrált, hogy nincs szöveg, nem kapok mankót, nem segít senki. Egyedül éreztem magam. Tudtam, hogy mi a problémafelvetés. Kerestem a megoldásokat. Tudtam, hogy az alapvető probléma a szépség, az esztétika, a művészet esztétikája és rútsága lehet, a normák, melyek szerint szépnek tartunk valamit, a normák, melyek szerint értékelünk valamit, és mindezek kusza egymásra hatása, meg paradoxsága az, amire oda kellene figyelnem.

A Bakelitben most gyári munkás voltam - Nem színikritika

Fotó: Kővágó Nagy Imre (KNI)

Aztán elhangzott némi szöveg. Abban a pillanatban rögtön elmúlt a fura szorongás. Kinevettem magam. Mit művelek? Miért görcsölök? Elkezdtem úgy nézni az előadást, ahogy tudtam: azzal a kevés tudással, amim volt, azzal a kevés tapasztalattal, amivel rendelkeztem.

Figyeltem a kialakított formákat, azt hogy mit érzek én miközben nézem a formákat. Azon gondolkodtam, milyen tiszta és egyszerű dolog ez az egész. Meg, hogy a szíve mélyén bizonyára mindenki táncos akar lenni.

Azt kezdtem el figyelni, hogy milyen mikro-történeteket tudok kialakítani a táncból. Az egyik jelenetben például Fejes Kitty és György Zoltán Dávid volt a középpontban. Fejes Kitty egy papírgurigán egyensúlyozott, fokozatosan maga előtt gurítva a hengert. György Zoltán Dávid a nyomában, szorosan mögötte tépte le azt a részt a hengerről, melyre Fejes Kitty már nem lépett. György Zoltán Dávid a letépett papírdarabokat folyamatosan Fejes Kitty hajára tűzte. A papír végül fátyol-szerű formát vett fel a hajban. Ez a fátyol hosszú ideig épült. A jelenet lassan haladt előre, Fejes Kitty lassan lépkedett a papírúton, lassan lett egyre terebélyesebb a fátyol a feje tetején. Mire elkészült, György Zoltán Dávid azonnal le is tépte a fátylat és látványosan összegyűrte. Itt már gondolhattam a házasságra, a válásra, bármire, amit a fátyol előhív belőlem.

A Bakelitben most gyári munkás voltam - Nem színikritika

Fotó: Kővágó Nagy Imre (KNI)

A Bakelitben most gyári munkás voltam - Nem színikritika

Fotó: Kővágó Nagy Imre (KNI)

A Bakelitben most gyári munkás voltam - Nem színikritika

Fotó: Kővágó Nagy Imre (KNI)

A Bakelitben most gyári munkás voltam - Nem színikritika

Fotó: Kővágó Nagy Imre (KNI)

Egy másik jelenetben Csákvári Gyula testét rajzolja össze György Zoltán Dávid. Csákvári testén mintha ideális testének tervrajza lenne látható. A hátán csipeszek szorították össze a bőrt. Itt is megindult az agyam a test esztétikája problémakör felé.

A Bakelitben most gyári munkás voltam - Nem színikritika

Fotó: Kővágó Nagy Imre (KNI)

A Bakelitben most gyári munkás voltam - Nem színikritika

Fotó: Kővágó Nagy Imre (KNI)

Az összes többi jelenettel ugyanezt csináltam. Igyekeztem megfeleltetni szavakkal, problémákkal, ha nem ment, úgy figyeltem a táncosokat, mint egy gyermek. Lenyűgözött az, amit a testükkel csinálnak. Néha direkt hagytam magam belefeledkezni a látványba.

Színikritika vagy táncelméleti szöveg helyett álljon itt talán annyi, hogy: ne féljünk a tánctól!

Csak annyit kell belőle megragadni, amennyi a kapacitásunk. Közben marad az ámulat és bámulat, a titkos vágy, bárcsak én is így mozoghatnék.

Az Esztétika gyár valóban esztétika gyár volt. Gyári munkásként állítottam elő mini-értelmezéseket, mintha fizetnének érte. Mintha el kellene számolnom, mire jutottam.

Számomra a darab olyan volt, mintha folyamatosan súlyos terheket dobáltam volna le a vállamról. Mintha szépen lassan ledobtam volna a kötelező értelmezés terhét. A darab végén azt éreztem, hogy talán erre is kellett volna rájönnöm, talán pontosan ez volt a cél.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top