+ Vers

Versek ehetetlen dolgokról

Biztos, hogy amit egymás ellentéteinek hiszünk, nem ugyanannak a dolognak két (vagy több) oldala?

Cseh Katalin: Amit nem lehet megenni, Koinónia 2013., illusztrátor: Bódi Katalin (interjú) 60 oldal, 2200 Ft

Egy tíz-tizenkét éves gyereknek egyszerre végtelenül egyszerű és beláthatatlanul bonyolult a világ. Nem véletlenül hálás dolog tehát a kiskamaszok érzéseiről, világlátásáról írni, verseket vagy prózát akár, prózaverseket meg főleg, a svéd gyerekversek óta egyszerűen megunhatatlan, elavulhatatlan, elévülhetetlen ez a forma, ha a költő az ő szemüvegükön keresztül akarja látni és láttatni az élet dolgait. Régebben Ágai Ágnes, mostanság Lackfi János, Ijjas Tamás és még sorolhatnánk.

Cseh Katalin, kolozsvári költő

is ezt a megközelítést választotta legutóbbi, Amit nem lehet megenni című kötetében, melyet a Koinonia kiadó jelentetett meg tavaly karácsonyra. A könyv képeskönyv-formátuma megtévesztő lehet, már a megcélzott korosztályt illetően, de Bódi Kati borítója nyilvánvalóvá teszi: ezek a versek elsősorban tíz év körüli lányoknak szólnak.

És persze mindenkinek, aki szereti a verseket.

Cseh Katalin érzékeny figyelemmel veszi észre és írja le a senemgyerek-senemkamasz lét hétköznapi nehézségeit és csodáit. Apróságok, banalitások ezek, tömör kis gondolatok, minden felesleget, sallangot nélkülöző megfogalmazásban. Ám a különállónak tűnő versekből, gondolatokból, hasonlatosan Ijjas Tamás Bőröndapu című kötetéhez, összeáll egy – sajnos szintén elég általános – történet: egy család széthullásának története.

Megszokott helyzet, hogy egy felnőtt gyerek-bőrbe bújva ír gyerek-verseket.

Ebben a helyzetben szinte lehetetlen elkerülni bizonyos csapdákat. Cseh Katalin a sokféléből leginkább (azaz szinte csak) egybe esik bele: néhol olyan dolgokat fogalmaz meg (például Az Iskoláról vagy A szeretetről című versben), ami szinte kizárt, hogy egy tíz év körüli gyerek fejében megforduljon, olyan felnőtt-gondolatokat, amik gyerekfejbe, gyereknyelvbe ültetve kissé erőltettetek, kioktatóak lesznek. Szerencsére ezt a csapdát rendszerint elkerüli a költő, annak ellenére, hogy az olvasóra kevés vers hat az újszerű felismerés erejével.

A viszonylagosság, az állandó játék a párhuzamokkal végigvonul a köteten. Szépen visszaköszön az illusztrációkban is. Bódi Kati tökéletesen illeszkedő képi világot talált a versekhez: elszakadt a hagyományos illusztrációs technikától, elmozdult a kollázs felé, de szolid és visszafogott maradt.

Kiegészíti a puritán nyelvezetű, egyszerű verseket, pedig sok oldalpáron nem tesz egyebet, csak megvalósítja a versek költői képeit.

Az Amit nem lehet megenni nyelvezete viszont pontosan olyan semmilyen, amilyen a megidézett korú gyerekeké általában. Még nem használ szlenget, még nem próbál egyéni lenni, egyszerű, általános, mégis képes egyéni módon megvilágítani dolgokat. Néha nagyon-nagyon közel jár a közhelyeshez (ezekben az esetekben, mint például a Megállapítás című versnél, csak Bódi Kati illusztrációja menti meg a helyzetet, némi többletjelentéssel kiegészítve, mintegy kihúzva a csávából a szöveget).

Az egész köteten átvonul a felnőttek és a gyerekek világának szinte összeegyeztethetetlen megkülönböztetése.

Az ártatlanság és az egyszerűség áll szemben az álságossággal és a bonyolultsággal, a rácsodálkozás a rutinszerű létezéssel. A költő mégis képes egyszerre használni a felnőtt és a gyerek-perspektívát, így a versek sokkal többet adnak az egyszerű szembeállításnál, esetleg ítélkezésnél. Sőt, a szembenállásokban is elbizonytalanít bennünket: biztos, hogy amit egymás ellentéteinek hiszünk (legyünk gyerekek vagy felnőttek akár), nem lehet ugyanannak a dolognak két (vagy több) oldala?

A kötet verseit olvasva csak lassacskán jövünk rá:

Cseh Katalin valójában a bolondját járatja az olvasóval, legyen az felnőtt vagy gyerek. Látszólag lényegtelen dolgokról beszél, olyanokról, amiket nem lehet még megenni sem. Aztán valahogy csak beugrik, hogy milyen dolgokról van itt szó: rájövünk, hogy a költő a sok aprósággal, a sok általánosan jellemző helyzettel nagyon-nagyon finoman és lépésről lépésre elvezetett minket néhány alapvető, már-már triviális igazsághoz. És ha ezt egy kicsit kevésbé körmönfontan műveli, az egész kötet egyszerűen átcsúszott volna giccsbe, álszent szájbarágásba.

Hogy, tudni illik, nem csak kenyérrel él az ember.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top