Kiadatlanságtól kesergő írók gyakran a fél életüket is beleölik, hogy a lehető legjobban leképezzék a valóságot, aztán egyszer csak itt egy figura, aki a középső ujját széles mozdulattal előkapva beint a világnak, kiadatva ezt az egyszerre érthetetlen, de mégis letehetetlen remek(?)mű(?)vet. Nem is tudjuk, hogy minek nevezzük a koncepció értelmi(?) szerzőjét: írónak-e, illusztrátornak vagy művésznek? A neve mindenesetre Luigi Serafini, aki egy még ma is élő olasz építész, művész és dizájner. Az idén 65 éves úriember 1978-ban gondolt egyet és elsétált a lapos Föld végére, hogy onnan az általunk ismeretlen másik oldalra leugorjon és megossza, mit is talált ott. Harminc havi munkájának végeredménye a világ valószínűleg legabszurdabb enciklopédiája, a Codex Seraphinianus. Szürreális rajzai leginkább a flora&fauna, gépek, emberek, állatok, anatómia, divat és étkezés témái körül mozognak, amelyeket 360 oldalon keresztül csodálhatunk. Az orrszarvú hátsója alatt egy másik orrszarvú lakik, egy szeretkező pár krokodillá válik, halacska lélegzik üvegmaszkban, az ember ujjából töltőtoll lesz – és most csak olyan példákat emeltünk ki, melyeknek leírása valamennyire lehetséges.
HA SZERETNÉNK ELOLVASNI A RAJZOK LEÍRÁSÁT,
sajnos nem fog menni, merthogy a nyelv, amin Serafini használt, nem létezik. A mókás öregúr évtizedekig hagyta, hogy nyelvészek a világ minden tájáról csapatostul próbálják megfejteni, amit a képekhez írt, mivel kegyetlen módon még azonosságokat is tett a képzelt nyelvbe: bizonyos karakterek csak a “szavak” végén vagy közepén szerepelnek, valamint használ nagy és kisbetűt. Aztán a verejtékező lingvisztikusoknak végülis elmondta, hogy a nyelvnek nincs kódolása, csupán egy olyan elképzelt leírást hozott létre, ahogy az olvasni még nem tudó kisgyerekek látják a betűket: számukra értelmezhetetlen, összefüggő szavak, amelyeket a felnőttek biztosan ki tudnak olvasni, ők még nem. Bamm.
Most pedig közlünk pár oldalt ebből a könyvcsodából. Bizarr, felkavaró(an humoros) képsorok következnek.
