Budapest híres cigány kocsmája, a Zsamo a IX. kerületben van, a Balázs Béla és a Lenhossék utca sarkán. A lepusztult házak miatt a környék nem túl bizalomgerjesztő.
Fél évvel ezelőtt a Zsamót még Csendes presszónak hívták, ahová cigány nem léphetett be. Fél évvel ezelőtt új bérlője, új kocsmárosa lett a Csendesnek, egy cigány, egy antialkoholista. Radics József, aki még az italokat sem ismerte. A vendégei segítették és az, hogy ráírta az üvegekre, mi van bennük. A cigány kocsmáros első dolga az volt, hogy a falra fölrakott egy hatalmas, aranykeretes festményt. Egy eredeti Szentandrássyt. Mert miért ne lehetne egy kocsmában arról is beszélgetni, hogy képzeld, egy cigány festette, aki megkapta a Kossuth-díjat, és nézd, a lovakban benne van az is, hogy roma. Tajtékzó, erőtől duzzadó roma lovak. A festményt Szentandrássy István a barátsága jeléül adta Radicsnak.
-Sokan bolond ötletnek tartják – mondja Radics –, ki is kacagják, hogy közösségi tér legyen egy közönséges kocsmából. Kaptam kölcsön egy laptopot, kitettem az egyik asztalkára, lehet internetezni. És jönnek a fiatalok. Vettem egy olyan telefoncsomagot, amivel havi tízezer forintért bármennyit lehet telefonálni; naponta ugyanis tucatnyi srác kérte, hadd telefonálhasson munkaügyben. Nem volt pénzük. És amikor az első telefonáló megkapta az állást, jól éreztem magam. És úgy döntöttem, a kistermet átalakítom: telefon, laptop, még veszek egy nyomtatót… Múltkor bejött hozzám egy oláh cigány gyülekezet vezetője. Azt mondta, láttak a tévében, segítenék-e helyet találni a gyülekezetüknek. Véletlenül ismertem az egyik önkormányzati képviselőt. Fölhívtam, megbeszéltek egy találkozót, itt, a Zsamóban, és nemsokára kaptak helyet. Mindig is úgy gondoltam, hogy az emberekkel beszélgetni kell. A nem cigányokkal is. Főleg azokkal, akiknek semmi kapcsolatuk a cigányokkal. A gyűlölet ugyanis többnyire abból ered és táplálkozik, ha nem ismerjük a másikat. Ha még sosem beszélgettünk velük. Itt, a Zsamóban lehet. Ha nem ezt tennénk, ha nem engednénk magunk közé magyarokat, akkor mitől lennénk különbek?
Reggel fél hét, mindjárt érkeznek a vasazók. Már bejárták a kerületet, már megvan a kis vasuk, és tudják, a Zsamóba pénz nélkül is bejöhetnek. Radics főzi a kávét, az árát elég, ha délután vagy másnap behozzák. Együtt megkávéznak, azután beszélgetnek. Roppant segítőkészek a Zsamo vendégei.
-Ha például meg kell varrni a függöny egy részét, vagy a nadrágom szárából le kell vágni egy darabot, akkor szólok a kedves Évának. Aki ott ül. Kedves Éva nem cigány. A villanyszerelő sem, és az sem, aki időnként kölcsönadja az autóját. Nekem. A cigány kocsmárosnak. Az egyik beszerzőm egy pincelakó. A pincelakónak a vendégek gyűjtik a fémet. Ha a háztartásukban vagy az ismerősüknél fölöslegessé válik valami, akkor ide hozzák, vagy szólnak Columbónak. Hihetetlen, hogy itt, a kocsmában cigány és nem cigány emberek egymás iránt milyen bizalommal vannak. Répa bácsit, aki nem cigány, úgy hívom, hogy papám. Most volt papám hetvenéves, és időnként, ha el kell mennem, akkor beáll a pult mögé.
-Valamikor Csepelen kocsmánk volt – mondja Répa. – Besegítettem a nejemnek, amikor éppen nem jártam a világot. Kamionos voltam. Közel-Kelet. Irak, Irán, Szíria, Jordánia, még törökül is folyékonyan beszéltem. Répa meg úgy lettem, hogy amikor gyerekek voltunk, akkoriban reklámozták, hogyan kell a cukorrépa leveleit levágni. És mivel tüske a hajam, azt mondták, pont úgy nézek ki, mint egy répa. Sok barátom máig nem tudja, hogy valójában Dudás József a nevem. Még az interneten is úgy szerepelek: Dudás Répa József. Persze, hogy meghökkentem, amikor a kocsmáros cigány lett. De a Józsi minden szempontból toleráns. Nem tesz különbséget. Pedig olyan ez a környék… A fiatalok közül sokan lopnak, rabolnak, mocskos dolgokat csinálnak. És sok közöttük a cigány. Tápiógyörgyén születtem, itt a kerületben, a Lenhossék utcában 1959 óta lakom. De nem volt ekkora különbség cigány és magyar között. Talán föl se fogtuk, hogy ez cigány, az meg nem. Volt olyan roma család, ahol tizenkét gyerek nevelkedett, és ha szombatonként nem mentem föl hozzájuk ebédelni, akkor rendesen meg voltak sértve. A szüleim korán meghaltak, tizennégy éves korom óta egyedül élek. Mondhatnám, a rendszerváltásig nem volt ilyen nagy a különbség a cigányok és a magyarok között. A dolgok akkortól változtak, amikor vidéken megszűntek a munkahelyek, s a cigányok elkezdtek föltelepülni. Főként a Nyírségből. Emlékszem, amikor a Nagyvárad térnél bontani kezdték a házakat. A nyírségi cigányok meg beköltöztek, családostul a félig lebontott épületekbe. Emlékszem, jó részük kapott lakást. A cigányokból ellenség errefelé is a rendszerváltás után lett. Leginkább azért, mert nem volt munka. Mert már nem mindenkinek jutott munka. És elkezdődtek a megélhetési betörögetések. Errefelé is. Közben meg fölnőtt egy generáció, amelyik azt vette természetesnek, hogy így kell élni, és a félelemérzetük is kevesebb lett. Errefelé a fiatalok most is kóborolnak. A kábítószer is eléggé elterjedt. Ehhez képest egyszer csak megjelenik egy cigány kocsmáros. Hát hogy a csodába ne lepődtünk volna meg. De ennek az embernek egész egyszerűen nem keserű az epéje. Úgy áll a dolgokhoz, hogy csoda. Eljár Pest megyébe. Cigánytelepekre. Beszélgetni, segíteni, én meg oda adom az autómat használatra.
-Pest megyében születtem, Domonyban – mondja Radics –, s ha lett volna gyógyszer, amitől kifehéredhetek, száz százalék, hogy beszedem. Az osztályban csak én voltam cigány, és amikor jöttek a köjálosok, bár sosem találtak rajtam tetűt, a fejemet azonnal leporozták. Életemben először egy olvasótáborban éreztem jól magam cigányként. Olvasótábornak hívták hivatalosan, valójában cigány tábor volt, ahová cigány írók, költők, festők és zenészek jöttek, akik miatt gondolhattam azt, de jó is cigánynak lenni. Gyakorlatilag a táborban kaptam vissza az identitásomat, ami tüzet okozott bennem; én is olyan akartam lenni, mint akik meglátogattak. Beszéltek és beszéltettek minket, s az derült ki, semmit nem tudok a cigányságomról. Tizenhat éves voltam, és annyira megtetszett az olvasótábor, hogy tizenhét évesen már magam is szerveztem egyet. Lepencére. Összeszedtem ötven domonyi gyereket, még hajókirándulásra is elvittem őket. A szállást-étkezést az üdülőben ingyen kaptuk, támogatott a Cigány Módszertani Központ, adott pénzt a Hazafias Népfront és egy kevéske adomány a tanácstól is érkezett. Ez volt életem első táboroztatása, ami meghatározta az egész eljövendő huszonöt-harminc évemet. Mert attól fogva minden évben táborokat szerveztem. Több ezer gyereknek. Amikor a megyét járom és cigány felnőttekkel s gyerekekkel találkozom, gyakran tapasztalom azt, hogy félnek. Leginkább a Jobbiktól, amihez a Magyar Gárdát és a romagyilkosságokat is kötik. A félelem legjobb ellenszere, ha a közösségek megerősödnek. Ha a cigányok érdekképviseletet alakítanak, helyben. A cigány társadalomban idáig nem igazán volt szokás, és sajnos még most sem, hogy megszervezzék magukat. Vagy hogy elmenjenek szavazni. Ráadásul az önszerveződéseket manipulálták. Felülről. A cigányok eddig azt szokták meg, hogy majd lejön hozzájuk egy országos ember és megoldja a problémáikat. Helyben. Én meg azt magyarázom, a helyi döntéshozó szervezetbe kell bekerülni. Az önkormányzatok nagy része ma ugyanis semmiféle módon nem kommunikál a cigányokkal. Nem adják át a szükséges információkat, a cigányoknak nincs lehetőségük arra, hogy akár munkaügyben telefonálhassanak, tájékozódhassanak, internetezhessenek az önkormányzatnál. Vagy hogy tanácsot kérhessenek. Múltkor az egyik Pest megyei településről ide, a Zsamóba telefonáltak. Két tizenéves gyerek összeverekedett az iskolában. A nem cigány gyerek szülei az ügyet jogi útra terelték, a cigány család meg rögtön elkezdett rettegni, hogy majd elveszik tőlük a gyereküket. Azóta a telepi cigány családok már az iskolába is félnek elengedni a gyerekeiket. Hiszen ha egy iskolai verekedésből rendőrségi ügy lehet, abból pedig akár állami gondozásba vétel, akkor inkább ne járjon a gyerek iskolába. Ha volna ott helyben egy információs iroda egy segítőkész emberrel…
Radics az országot majdnem hat évvel ezelőtt hagyta el, és körülbelül fél éve, hogy Kanadából visszajött. A felesége nélkül. Valamikor a Király utcában laktak, ahol a családot elütötte egy autó. A sofőr azt üvöltötte: „Büdös cigányok!” A család a gyülekezetből jött haza. Nazarénusok. Radics otthon volt a nagyobbik gyermekével… Szép nagy család, a két saját gyerekükön kívül hat állami gondozottat is neveltek. A család a járdán haladt, az autó vezetője ittas volt és drogos. A hatéves kislányuk meghalt, a másik két gyermeküknek mindkét térde eltört, a feleség tizenkilenc hónapig nem bírt lábra állni. Radics akkoriban az európai parlamenti képviselő, a roma származású Mohácsi Viktória budapesti irodájában dolgozott, asszisztensként. A tatárszentgyörgyi kettős romagyilkosságnál ők voltak azok, akik az ottani cigányokkal együtt szedegették a töltényhüvelyeket bizonyítékként. A hatóságok ugyanis kezdetben rövidzárlat okozta tűzről beszéltek. Az irodába érkező telefonos fenyegetések mindennaposak lettek. Radicsék harminckilenc halálos fenyegetés miatt tettek bejelentést, a rendőrségnek egyet sem sikerült földerítenie.
-A feleségem – mondja Radics – bepánikolt, és mi kivándoroltunk Kanadába.
A Zsamo előtt reggelente közmunkások csoportja halad el, majdnem mindegyikük cigány. Ugyanazt a járdarészt vagy húszan söprik nyolc órában, éhbérért.
-Jó reggelt kívánok, Columbo úr – üdvözli Radics a pincelakót, a vasazót, és már készíti is a kávét.
-Bereczki Sándor – mutatkozik be a magyar nincstelen, aki valamikor a közeli Gát utcában lakott egy önkormányzati lakásban. – Elvették – bólintja –, megkaptam helyette a fészert. Leraktam a betonra egy szőnyeget. Bevittem egy rekamiét, egy kétlapos rezsót. Volt kávéfőzőm. Színestévém, rádiósmagnóm. Ezt gyújtották rám. Mindenem elégett. A családi fotók, a személyim. Valamikor csontozómunkás voltam a marhavágóhídon. Itt a IX. kerületben. 82-ben eljöttem, egyszer visszamentem, de a vágóhídon akkor már csak feldolgozás folyt. Beálltam töltőnek. Most meg van egy Ferrarim, egy metrós bevásárlókocsim, szóval egy banyatankom és kész.
-Hány éves ön, Columbo?
-Hatvanegy. Múltkor háromszor kiraboltak. Az utcán.
-Sosem gondolt arra, hogy föladja?
-Hogy fölkössem magam? Répa, mikor gyújtották rám a pincét? Egy éve? Az egyik gyújtogató azóta már szabadlábon van.
-Miért szólítják Columbónak?
-Ha valakinek nem tudtam a nevét, azt mondtam, halló, Columbo. Ismertem ám a régi kocsmárost. Minden asztalra ki volt téve egy foglalt tábla. Azért, hogy a cigányok ne jöhessenek be.
Különös hely a Zsamo. Időnként itt találkoznak a pár hónapja alakult Magyarországi Cigány Párt tagjai. Radics a Pest megyei elnök. Répa színtiszta magyar, azt mondja, ő is belép a Cigány Pártba, ahol egyre több a magyar, a nincstelen. Este van, tele a Zsamo. Szól a tévé. Egy középkorú nő fölnevet, két férfi szórakoztatja. Fölöttük, a falon ott a hatalmas festmény, eredeti Szentandrássy. Magyarok, cigányok egymással beszélgetnek.
