Archív

Mindenhol ott vagyok – Krusovszky Dénes gyermekvers-kötetének bemutatója

Szerző: A Szerk.

Közzétéve 2013-12-25

Krusovszky hiányolja a mainstream gyermekversből az aktualitást, a mai kor reflexióját. (Magyar Vivien írása)

Vidám zsivaj és apró, szapora léptek zaja szűrődik be a Marczibányi Téri Művelődési Központ kis termébe, ahol Krusovszky Dénes Mindenhol ott vagyok című gyermekvers-kötetének bemutatójára készülnek. A közönségben sem gyerekek, sem főállású anyukák-apukák: néhány irodalmár, újságíró és más érdeklődő foglal helyet. Szakmai beszélgetésre kerül sor tehát, a könyv elsődleges olvasóközönségének hangja csak a résnyire nyitott ajtón keresztül szűrődik be. A beszélgetést Darvasi Ferenc író, kritikus vezeti, partnerei Benedek Anna szerkesztő, kritikus, Boros Mátyás grafikus, a kötet illusztrátora, és persze a szerző, Krusovszky Dénes, József Attila-díjas költő.

Darvasi Ferenc azzal nyitja meg az eseményt, hogy elmeséli, mennyire meglepődött, amikor Krusovszky gyermekvers-kézirattal jelentkezett a Magvetőnél. Rögtön fel is teszi a legkézenfekvőbb kérdést: honnan jött az ötlet, hogy gyermekversekkel foglalkozz? Krusovszky bevallja, hogy úgy érezte, ideje az úgynevezett „felnőtt-verseket” pihentetni, hagyni őket leülepedni, és valami másba kezdeni. Emellett az előző kötet megírásának utolsó időszaka nagyon aktív volt, a lendület tovább tartott, és a folyamatosan meglévő versírási igényt szerette volna valami más felé fordítani. Néhány olvasmányélmény is arra sarkallta, hogy kísérletezzen ezzel a műfajjal: Oravecz Imre és Takács Zsuzsa (mindkettejük esetében egyetlen) gyermekvers-kötetében felfedezte azt, hogyan lehet kilépni a Weöres Sándor által fémjelzett rímes-dallamos paradigmából, és a költői énjéhez közelebb álló szabadverses formában megszólítani a gyerekolvasót. Sokat gondolkodott azon, hogy milyen gyermekvers érdekelné őt, mint felnőtt olvasót, mint gyermekolvasót, vagy éppen olyan felnőtt olvasót, akinek gyereke van. Végül azért lett a kísérletekből kötet, mondja Krusovszky, mert élvezte az írás folyamatát, hogy valami olyasmivel kísérletezik, amivel addig még nem foglalkozott. „Viszonylag hamar sikerült megtalálni egy olyan hangot, amely részben a saját gyermekkori élményeimből, részben egy mai nyolc-kilenc éves kisfiú fiktív karakteréből állt össze, aki egy városi közegben nézelődve próbálja megérteni a környezetét.” Krusovszky kiemeli, hogy amit hiányol a mainstream gyermekversből, amely időtlenségével a weöresi hagyományt követi (pl. Kovács András Ferenc), az éppen az aktualitás, a mai kor reflexiója.

A kötet illusztrátora, Boros Mátyás (aki egy internetes illusztrátor-blogon keresztül került kapcsolatba Krusovszkyval), amikor elolvasta a verseket, úgy érezte, érti, hogy a szerző miért pont őt kereste meg. Sikerült megtalálnia a kapcsolódási pontot a szöveggel annak ironikus, néhol groteszkbe hajló jellegében. Boros szerint a képek szempontjából fontos jellemzője a kötetnek, hogy több az elmélkedő, meditatív, mint az aktív, cselekményes vers. Ezt szimpatikusnak találta, és így könnyen tudott a szöveggel dolgozni. Tetszett neki az a furcsa távolság is, ami a versekben jelen van: a hősnek például nem tudjuk a nevét, egyszerre nézzük belülről és kívülről is.

Az illusztrációk készítésekor Boros vegyes technikával dolgozott, papírral meg ceruzával kezdte, és számítógéppel fejezet be. Nagyon fontosnak tartotta, hogy az aktualitás vizuálisan is megjelenjen. Olyan hangnemet kellett keresnie, amely rímel a versek kortárs jellegére, ezért idézik az illusztrációk a képregényeket, és tartalmaznak ismétlődő elemeket, például a borítóképen is. „A versekben is megjelenik a sokszorozódás, ismétlődés motívuma: ehhez igazodva jött létre a képek formai világa.”

Benedek Anna szerint azért nem volt annyira meglepő, hogy Krusovszky gyermekversekkel jelentkezett, mert nem is biztos, hogy olyan szokványos gyermekvers-kötetről van szó. Sok minden jelen van a versekben azokból a problémákból, amelyek a szerző előző köteteiben, a „felnőtt-versekben” már felmerültek. „Nagyon érdekes azt nézni, hogyan vannak ezek másképpen tálalva. A versek a bennünk élő gyermeket szólítják meg, illetve a gyermekben élő felnőttet is.” Benedek hasonló, szemlélődő figurának látja a Mindenhol ott vagyok kisfiú-hősét, mint az Elromlani milyen hangját, aki saját magát keresi, és folyton olyan kérdéseket tesz fel: ki vagyok én? hol vagyok? mi mindenben vagyok benne? hol vannak a határaim? Szerinte a mostani gyerekeknek a vershez való viszonyában ez egy fehér folt. Az a vershagyomány, amivel az iskolában találkoznak, nem érintkezik a hétköznapokkal, sem azzal a gondolkodással, azzal a nyelviséggel, ami őket jelenti. Krusovszky főhőse és a gyermekolvasó között nem jön létre olyan távolság, mint például Móra Ferenc szereplői esetében, akik egészen más világban élnek, mások a történeteik, mint a mai gyerekeknek. A számukra érthető nyelv fontosságáról nem is beszélve, amelyet nem kell feltétlenül a tradicionális, dallamos formában tálalni. „Nemes Nagy Ágnes hasonló módon gondolkodott a Bors néniben: az sem csengő-bongó rímes vers, hanem egy prózaversszerű, hosszú versfolyam.” A könyv egyik legnagyobb előnyének azt a kortalanságot érzi, hogy nem kell bekategorizálni, melyik korosztálynak szól. Egy tizennégy éves kamasz ugyanúgy megtalálhatja magát a számítógépezésről szóló versben, mint egy kisebb gyerek valamelyik mondókaszerű, ismétlésekre épülő versben. „Mindenki a saját ízlése szerint válogat, hogy mit érez felnőttesnek, és mit gyerekesnek. A felnőttek is, és a gyerekek is sokfélék. Vannak szemlélődőbbek, akik tényleg a pocsolyában nézik a felhőket, és vannak, akik ott ülnek a számítógép előtt, és nem akarják a felnőttek világát megérteni. Vagy értik, csak nem akarnak benne részt venni. Én mindegyik versben kettősséget érzek: a gyerekeknek is szól, és a felnőtteknek is. Nem kikacsintgat, hanem több rétege van.” – zárja Benedek Anna.

A könyv szerzője folytatja: „Nekem jó gyermekkorom volt, de azért volt bennem figyelem olyan dolgok iránt, amik nem tűntek olyan jónak. Amiket nem értettem, azok meg különösen izgattak.” A versek írása közben próbált ara koncentrálni, hogy a saját gyerekkori élményeiből mi az, ami ma is érdekes lehet. Más gyermekverseket olvasva arra kellett rájönnie, hogy nagyon kevés szó esik azokról a dolgokról, amikkel a gyerekek egyébként nagyon sokat foglalkoznak. „Én például szerettem kint játszani az utcán meg a kertben, de nem játszottam kukoricafigurával, hanem nagyon sokat számítógépeztem, és a Commodore 64 sokkal többet emléket és szép élményt jelent, mint például a ’pille’ szó.” Mivel gyermekverseket és nem nosztalgikus-retro költeményeket akart írni, a Commodore 64 nem kerülhetett bele a szövegekbe, de igyekezett feltérképezni, hogy ma mi foglalkoztatja leginkább a gyerekeket. Így akarta a világ felé nyitni a szövegeket, és egy hiteles, mai figurát felfesteni. „Az eredeti elgondolásban nem volt benne, hogy rajzolódjon ki egy karakter, vagy egy történet, egy család, aztán mégiscsak úgy alakult, hogy efelé mozdultak a versek.”

Darvasi a karakter létrejöttéről kérdezi, és Krusovszky megjegyzi, hogy ha az ember gyerekeknek ír, akkor számot kell vetni azzal, hogy miket és hogyan mond a verseken keresztül. A „felnőtt-versek” írásakor nem szokott olvasót elképzelni magának, de a gyermekversek esetében ez kikerülhetetlen. „Próbáltam úgy okoskodni, hogy legyen érdekes ez a gyerek, de ne legyen nagyon-nagyon különleges. Legyen érzékeny. Valószínűleg én érzékeny gyerek voltam. (…) A nemzetközi ifjúsági irodalmi trendekben sok a sérült, nehéz helyzetben lévő gyermekekről szóló könyv, és ezek szép könyvek, de extrém helyzeteket mutatnak be. Én nem akartam extrém helyzeteket megírni. Valamiféle figyelmet vagy érzékenységet próbáltam beleinjekciózni.”

Arra a zárókérdésre, hogy lesznek-e még gyermekvers-kötetei, Krusovszky azt válaszolja, hogy bár konkrét tervei nincsenek, el tudja képzelni, hogy a jövőben is tovább foglalatoskodjon ezzel a műfajjal. Az utóbbi időben novellákat írt, jövőre pedig egy kritikakönyve fog megjelenni a kortárs magyar líráról. „Felnőtt-verseiről” sem kell lemondanunk a jövőben: „Verseket viszonylag folyamatosan írok, az az életfenntartáshoz szükséges tevékenység.”