Archív

Újranyílt a Szépművészeti Múzeum régi szobor kiállítása

A kollekció most némileg szűkebb, de korszerűen felújított térben mutatkozhat be, így a kiállítás a csúcsdarabok – mint Sansovino Madonnája, Rustici márványdomborműve vagy Franz Xaver Messerschmidt portréi – bemutatására törekszik.

Szépművészeti Múzeum

MTI Fotó: Beliczay Gyula

Huszonöt év szünet után újra állandó kiállításon mutatkozik be a Szépművészeti Múzeum Régi Szobor Gyűjteménye; az épület második emeletén csütörtöktől 109 remekmű látható, többek között Leonardo, Sansovino és Messerschmidt szobrai.

A gyűjtemény az európai szobrászat középkortól a klasszicizmusig terjedő hat évszázadának csaknem 650 művét őrzi. Komoly vesztesége volt Budapest és az ország kulturális életének, hogy ezek többsége az elmúlt negyed századot a múzeum raktárában töltötte – emlékeztetett a tárlat csütörtöki megnyitóján a Szépművészeti Múzeum főigazgatója.

Baán László hozzátette: a remekművek korszerű, légkondicionálással ellátott terekbe kerültek, amelyekben a látogatókat a szobrászat technikai eljárásainak rejtelmeibe is bevezetik. Régi adósságokat törlesztett a Szépművészeti, hiszen az elmúlt egy év során három állandó kiállítási egység is újranyílt: a régi szobor tárlat mellett tavaly a 20. századi és kortárs, egy hete pedig az egyiptomi állandó kiállítás – idézte fel a főigazgató.

Mikó Árpád művészettörténész megnyitó beszédében múzeumtörténeti pillanatnak nevezte, hogy egy kiemelkedően fontos gyűjteményi egység 25 év után ismét önálló tárlatot kapott az épületben.

Szépművészeti múzeum Bár csupán három terem áll rendelkezésére, a műtárgysor szépen kirajzolja a gyűjtemény profilját, tükrözi az északi és déli iskolák különbségeit, és lazán még a művészettörténeti folyamatot is megidézi. Bemutatja a gyűjtemény legszebb, legfontosabb alkotásait a gótikus festett faszobroktól a reneszánsz kisbronzokon át a 18. századi művekig, Riemenschneider Madonnájától Andrea Ricció munkáján át Messerschmidt karakterfejeiig – méltatta a tárlatot a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főmunkatársa.

Szőcs Mirjam kurátor emlékeztetett: a múzeum régi szobor kiállítása kilenc esztendei szünet után 1986-ban alig másfél évre nyílt meg, majd az elmúlt negyed században csupán a gyűjtemény egyes darabjaival találkozhatott a közönség.

A kollekció most némileg szűkebb, de korszerűen felújított térben mutatkozhat be, így a kiállítás a csúcsdarabok – mint Sansovino Madonnája, Rustici márványdomborműve vagy Franz Xaver Messerschmidt portréi – bemutatására törekszik. Mint a művészettörténész az elmondta, az osztrák barokk szobrásztól a Szépművészeti múzeum őrzi Bécsen kívül a legnagyobb gyűjteményt, melynek mind a 11 darabja helyet kapott a kiállítótérben.

A rendezők a kiállított remekművek mellett a szobrászat mesterségének bemutatására is komoly hangsúlyt helyeztek. Kihúzható fiókok és megsimítható minták mutatják be például a bronzöntési, a fafaragási, gravírozási vagy aranyozási technikákat, a különböző kő- és fafajtákat is.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top