Archív

Hugh Jackman kiszabadult a Houdini-szerepből

Kiszállt a New York-i Broadwayn Harry Houdini illuzionistáról készülő musicalből Hugh Jackman, aki a címszereplője lett volna a darabnak.

hugh jackmanAz ausztrál színész sűrű elfoglaltságára hivatkozva jelentette be, hogy távozik a tervek szerint 2014-ben bemutatásra kerülő produkcióból – írta honlapján a BBC. A hírszolgálat szerint Jackman úgy fogalmazott, „nem tudott annyi időt szentelni a szerepnek, amennyit az megkövetelt”. Hozzáfűzte, hogy a legjobbakat kívánja a stábnak, és biztos abban, hogy „valami rendkívüli” van születőben.
Scott Sanders producer közölte, egyelőre nem tudják, ki veszi át Houdini szerepét.
Hugh Jackman távozása előtt biztosnak látszott az évek óta húzódó bemutató 2014-es dátuma. A musicalről 2008-ban kaptak szárnyra az első hírek, az elmúlt öt évben olyan nevek merültek fel a produkcióval kapcsolatban, mint Aaron Sorkin forgatókönyvíró és Danny Elfman zeneszerző. Előbbi idén januárban – szintén időegyeztetési nehézségekre hivatkozva – hagyta ott a készülőben lévő művet. Helyét David Ives, a Vénusz bundában című Tony-díjas darab szerzője vette át.
A Houdini-musical Hugh Jackman visszatérését jelentette volna a Broadwayra. A színész korábban úgy fogalmazott, gyermekkora óta elbűvölte Harry Houdini élete, és sok szempontból elmondható, hogy valójában egész életében erre a szerepre készült.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top