Egy kisfiú él a toronyban, és az a dolga, hogy a mindentudó torony segítségével választ adjon a felnőttek kérdéseire. (Mészöly Ági kritikája Majoros Nóra Torony című könyvéről)
Honnan jöttünk, hová megyünk (ha megyünk valahova egyáltalán), javarészt erről szól az irodalom (is) mintegy háromezer éve. Megalapozott és légből kapott, végtelenül kidolgozott és elnagyolt történetek próbálnak többé-kevésbé választ adni, műfaji és terjedelmi megkötés nélkül. Hívhatjuk teremtéstörténetnek, sci-finek vagy mesének, a lényeg a boncolgatás, a válaszkeresés maga.
Majoros Nóra új könyvét, a Torony-t – melyet egy új könyvkiadó, az Abrakadabra jelentetett meg az idei Könyvhétre – is leginkább ezekbe a kategóriákba sorolhatjuk. Teremtéstörténet, sci-fi vagy mese, mindegyik kategóriában megállja a helyét.
Rövid szöveg, a bőséges illusztrációval együtt alig harminc oldal. Kisiskolásnak is könnyedén elolvasható. Főhőse egy kisfiú, aki egy toronyban él – hogy hogyan került a toronyba, miért éppen ő él ott, titok marad, hiszen teremtéstörténetben nem szokás mindent megmagyarázni – s akinek az a dolga, hogy a mindentudó torony segítségével választ adjon a felnőttek kérdéseire. Mely válaszokat természetesen a felnőttek nem fogadják el, így van ez rendjén, hiszen a kisfiú a tudás letéteményese, aki a torony képeiből olvassa a jövőt, jósokat és gyerekeket meg nem szokás komolyan venni.
Melankolikus, szép történet hitről, elbizonytalanodásról, magányról és megigazulásról, nem is gondolná az olvasó, mikor kézbe veszi a furcsa kötetet, mennyi minden belefér egy soványka könyvbe. Ősi jelképeket használ az író, új szerepet ad nekik, mégsem bánik velük méltatlanul, inkább, ha csipetnyit is, de hozzátesz a tojás, a madár, a torony jelentéséhez. Efféle dolgokról csak egyszerűen lehet jól írni: Majoros Nóra mondatai dísztelenek, sehol egyetlen felesleges hasonlat, sehol egy túlzásnak tűnő jelző. Talán éppen ezért tűnik súlyosnak, komornak a mese – de hát sosem volt szó arról, hogy az ifjú olvasóknak minden könyvön kerekre kell kacagniuk magukat. Néha nem árt elcsitulni, gondolkodni kicsit. Elcsitulásra, gondolkodásra éppen jó a Torony.
Sánta Kira – akit, mint illusztrátort, leginkább a fantasy-kedvelők ismerhetnek – különlegesen groteszk festményei még komolyabbá teszik a mesekönyvet. A borító szinte patinásnak tűnik, kicsit talán nyugtalanító, mégis figyelemfelkeltő, a belső képek pedig tökéletesen követik a szöveg hangulatát. Nem harsognak, mégis minden egyes oldalon hozzátesznek valamit a történethez. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag semelyik gyermekkönyv-illusztrátori trendbe nem illeszkedik Sánta Kira képi világa – sem a sematikusan egyszerű, sem a habos-babosan csudaszép, sem az elvontan artisztikus skatulyába nem sorolható – szívből remélem, hogy a Torony első, de nem utolsó efféle munkája.
Az Abrakadabra két Könyvheti kiadványával – a Toronnyal és az Erdőlakókkal – startolt a minőségi, különleges gyerekkönyv-kiadóvá válás útján. Puszta önérdekből kívánok sikert nekik – főképp, ha az ő sikerük efféle könyveket jelent nekünk.
