Ez a mese a kis Fülzsírról fog szólni.
Történt egy napon, hogy a kis Fülzsír megunta, hogy fülben ücsörögjön, és elindult világgá.
Ment, mendegélt, és odaért az orrhoz. Be szeretett volna menni, új otthont találni, de nem lehetett. Az orrban a Takony lakott, és esze ágában sem volt osztozni a Fülzsírral.
Ment hát tovább, egészen addig, míg elért a szemhez. Ám ott is csalódás érte, mivel a szemben, ráadásul mindkettőben egy-egy jól megtermett Csípa terpeszkedett, és egykettőre kiadták a Fülzsír útját.
Mit volt mit tenni, bandukolt tovább. Egészen a szájig. Ha azt remélte, hogy a száj örül majd neki, nagyot tévedett. A szájban a Nyál tanyázott, és sziszegve közölte a Fülzsírral, hogy fel is út, le is út.
A lefelé utat választotta, amikor elzarándokolt a hónaljig. De a hónalj melegében sem telepedhetett meg, mert ott viháncolt az Izzadság, és semmi szüksége nem volt a Fülzsírra.
Hát, tovább, tovább. Egészen a köldökig. Ez jó kis hely lett volna, ha nem ült volna már benne a Köldökpiszok, aki undok hangon küldte melegebb éghajlata a Fülzsírt.
Ment is, egészen a punciig. Csak azért, hogy újabb csalódás érje. A punci, ahol a Pisi lakozott, nem kért a Fülzsír vendégeskedéséből, mint ahogy a szomszédban lévő popsi sem, hiszen ott a Kaki ücsörgött mélán, és egészen felháborodott a Fülzsír ötletétől.
Ment hát a kis Fülzsír tovább, a világ végére, le, egészen a nagylábujjig. Ahol ugyanúgy sem volt rá szükség, mint addigi állomásain: a nagylábujj körme alatt maga a Kosz lakozott, és semmi hajlandóságot nem mutatott, hogy a messziről érkezett betolakodóval osztozzon.
A kis Fülzsír nagyot sóhajtott. Be kellett lássa, hogy hiába tette meg ezt a végtelennek tetsző utat, nincs más választása, mint hogy visszaforduljon. Legalább világot, azaz embert látott. Lassan visszaporoszkált a fejre, ahol még eszébe jutott valami. Hátha, örvendett meg, hátha a haj bozótjába befészkelheti magát. De most sem járt sikerrel. A haj kivételesen pikírt volt vele, amikor közölte, hogy neki bőven elég a Korpa, kotródjon onnét.
Mit tehetett hát a kis Fülzsír mást, mint hogy onnan már egyenesen hazament. Éhes volt, szomjas volt, és végtelenül elcsigázott. Szépen visszamászott hát a fülbe, begubózott, és álomra szenderült.
Még az sem jutott eszébe elalvást előtt, hogy remélhetőleg ez a huncut lányka ma sem fog fület mosni, pláne nem zuhannyal!
