Ez az ír fickó totál nem fér a bőrébe, az tuti! Sebaj, az írek már csak ilyenek. Állítólag két dologhoz értenek igazán, s azt a két dolgot tényleg magas szinten űzik. Az egyik a piálás előtt-alatt-után elkövetett súlyos testi sértés, vagyis köznyelven a kocsmai verekedés. A másik a mesemondás! – [Böszörményi Gyula könyvkritikája]
Szóval ez a vicces képű, vidám tekintetű ír fickó, név szerint Eoin Colfer, az utóbbihoz ért, méghozzá piszkosul. Jó, lehet, hogy bunyózni is tud, bár amilyen nyüzüge… Persze attól még lehet fürge és kiszámíthatatlanul kegyetlen. De most nem ezért vagyunk itt (a virtuális térben), sokkal inkább azért, hogy Colfer legújabb, magyarul megjelent regényéről csacsogjunk valamit.
Natehát… ez a Colfer srác (született 1965 májusában, Írország, Wexford) nálunk néhány évvel ezelőtt az Artemis Fowl-történetekkel mutatkozott be. Aki nem olvasta a multimilliomos kisfiú csavaros kalandjait, és csak annyit hall róluk, hogy a Fowl-könyvekben tündérek, bányásztörpék, goblinok és gengszterek szerepelnek, az súlyos tévutakra képzelegheti magát. Colfer egészen különös, szokatlan világot teremtett, melyben a ma tündérei csipetnyi mágiával megbolondított, ultramodern technikát használnak ahhoz, hogy megvédjék földmélybe rejtett városaik titkát. Aztán jön ez a töpszli, alig tízéves zseni, Artemis Fowl, meg az ő hegyméretű gengszter-testőr-inasa, és egyszerre minden a feje tetejére…
Persze ez sem az, amiért itt vagyunk! A mi mai témánk inkább az, hogy ez az ír pacák nem bírt magával, s bár az ifjúsági fantasy nagyon ment neki, most mégis műfajt váltott, és – tán, hogy végre csúnya szavakat és szexuális utalásokat is használhasson? – írt egy krimit.
A Meglőve jó könyv, s ez engem bizony meglepett. Azért lepett meg, mert – ismerve és szeretve Colfer eddigi stílusát – úgy gondoltam: aki ennyire érzi, érti a tizenévesek (+ tizenéves lelkű máskorúak) kaland- és humorigényét, az aligha tud együtt rezzenni a vérre, erőszakra, nyomozásra és lövöldözésre vágyó olvasóközönséggel. Persze tévedtem, hisz a tényleg könyv jó. Méghozzá úgy jó, hogy közben Colfer megőrizte azt a könnyed, laza, világra vigyorgó stílusát, amit az Artemis Fowl-sorozatban, vagy épp a Ja, és még valami…-ben (ez a különleges sci-fi Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című ötrészes sci-fi „trilógiájának” hatodik része – nem semmi, hogy az infarktusban elhunyt világhírű író özvegye engedélyt adott Colfernek a megíráshoz!) annyira lehetett szeretni.
A magyar cím – Meglőve – nem túl szerencsés. Angolszász fülnek az eredeti – Plugged – biztos izgalmasabban, ráadásul – az író szándéka szerint – többértelműbben hangzik. A magyar változat is erre tesz kísérletet: meglőve, azaz golyó által találva és/vagy nagy slamasztikába keveredve. Hát igen, ha nagyon törjük rajta a fejünket, végül csak átjön az a fránya kettős jelentés, ha nyögvenyelősen is.
Sajna ugyanígy a könyv borítója sem valami hűha, bár az igaz, hogy az eredeti kiadásé is pocsék. Nem értem azonban, hogy ez a fehér (miért fehér? miért nem piros?) vérrel bepermetezett borító, amin egy brutális arcú pasas árnyként tol a képünkben egy bazi nagy stukkert, miért kéne, hogy felkeltse bennem az olvasói ingerenciát. No mindegy, azért mégse legyünk túl szigorúak, hisz egy kriminek jó külcsínt adni tényleg pokolian nehéz. Különben is, a beltartalom, vagyis a sztori a lényeg.
A sztori, ami Colferhez méltóan csavaros, sodró lendületű és sokszor még szellemes is. Én mégsem értékelném tízből ötnél többre, mivel sajnos egyszer sem sikerült meghökkentenie, ami pedig egy igazán jó krimitől bizony elvárható. Ahogy a történetben haladtam, egyre határozottabb lett bennem az érzés, hogy ennek az ír fickónak még van mit tanulnia a műfajról.
Hogy korábban mégis azt írtam: ez a könyv jó? Naná, mert tényleg az, csakhogy nem a sztorinak, sokkal inkább Colfer egyedi, hihetetlenül laza stílusának, pergő ritmusú képváltásainak köszönhetően az. A főhős, Daniel McEvoy exkatona, kőfejű ír és nagydarab „baromállat”, akinek legfőbb gondja, hogy kopaszodik – legalábbis így hiszi, amíg meg nem szólal a fejében egy Hang, ami azután folyton csak piszkálja, cseszteti és szidalmazza. Nem, Mr. McEvoy nem őrült, és a krimi sem megy át sci-fibe! Ez a hang inkább a kidobóemberként dolgozó ír tudatalattija, lelkiismerete vagy mifenéje, ami most épp a fickó legjobb (és egyben legrosszabb) barátjának és hajbeültető dokijának nevében osztja a… Majdnem azt írtam: az „észt”, ám ez kicsit sem volna igaz. Sokkal inkább a baromságot, a poénokat, no meg a bosszantó beszólások garmadáját.
Colfer úgy ír (itt e kétbetűs szónak kettős értelme van ám, vágják?!), hogy attól az ember keze odaragad a könyvhöz. Bár a Meglőve igazán vaskos kötet, egyszer sem éreztem olyasmit, hogy „jaj, de sok van még hátra”. A mesélő egy füstös kis ír kocsma apró sarokasztalához ülteti az olvasót, aztán csak mondja és mondja, miközben le-legurul a torkunkon egy-egy korsó éjfekete Guinness, ám mi nem is a szesztől, sokkal inkább a duruzsolva sziporkázó szóáradattól kábulunk be.
Colfer mesélőkéje fáradhatatlan. Szavai sodró áradatként veszik hátukra az olvasót, hogy átringassák őt az óceánon túlra, egyenesen abba a kisvárosba, ahol a bűn csak a kertvárosi házak gyeptéglái alatt, vagy épp az eldugott sikátorok, parkolók, raktárházak mélyén létezik – de ott aztán nagyon! Az igazán jó fordításnak köszönhetően a szöveg tiszta, élvezetes, sokszor kifejezetten szellemes. Bori Erzsébet csak néhányszor késztetett homlokráncolásra. Pl. a 68. oldalon, ahol ez olvasható: „A zsaruk … közlik, hogy előreláthatatlan ideig zárva leszünk.” – itt bizony a „meghatározhatatlan”, „előre nem látható”, esetleg a „bizonytalan” kifejezések szerencsésebbek lettek volna. Ezen kívül minden olyan esetben felszisszentem, mikor a fordító a főhős emlékeinek felderengését a „megképzett” kifejezéssel illette. Példák a 30.: „…amikor kimondtam, és megképzett előttem, ahogy a nyomjelzők cikáznak…”, és a 37. oldalról: „…Fletcher tizedes képzik meg a fejemben…”. Persze ez nem hiba, csupán ízlés kérdése, amit az is bizonyít, hogy a feleségemnek, aki nemcsak olvasó, de profi szerkesztő is, kifejezetten tetszik ez a szókép.
Végül csak annyit: ha valaki szereti a könnyed, tényleg fordulatos (minden krimire ezt nyomtatják, ám ebben az esetben ez igaz is!), füstös ír humorban és bunyóban bővelkedő gengsztertörténeteket, akkor Colfer könyvét semmiképp ne hagyja ki. A Meglőve igazi könnyű, strandra való nyári olvasmány, úgyhogy hajbeültetésre fel!
Eredeti cím: Plugged
GABO Kiadó
Fordító: Bori Erzsébet
Felelős szerkesztő: Roboz Gábor
A kötetet tervezte: Szabó Vince (Malum Stúdió)
Oldalak száma: 364
Kötés: papír / puha kötés
ISBN: 9789636896584
PORTRÉ: Eoin Colfer hivatalos oldala
Krimik kedvezményesen az Írók Boltjából:
