“Rejtettem magamat, mint a pénzt./ Rossz szüleihez hű kölyök,/ a szeretet pirosa elemészt./ Legyen meg a te akaratod!” Ez egy találomra kiragadott idézet a kötetből, de már ebben a pár sorba sűrítve érzékelhetjük, mennyi érzelmi töltés villódzik Jónás Tamás Lassuló zuhanás című kötetében. (Illényi Mária kritikája)
Mit tekint a legfontosabb élményeinek, amelyekbe mintegy zuhanás közben kapaszkodik, hogy az emlékezésbe csomagolt felejtésükkel fenn tartsa magát a lét peremén.
Közel 200 emlékkép. De vajon mit jelenthet egy-egy villanása a szerzőnek, és mit nekünk. Ezek a gyötrelmes, vívódó égbe, közénk, emberek közé kiáltott szavak. Felkiáltójelek, hiányjelek, kérdőjelek. Amiket továbbgondolhatunk, kitölthetünk, esetleg még nagyobb hiányjelekké nagyíthatunk, ki-ki saját megélései, döntése alapján. Elgondolkodtató az is, mi lehet és mi okból ez a rejtőzködő, mégis megmutatkozni vágyó kényszerítő erő, amelyről így ír: „Guggolva sétáltam, nehogy/féljenek, milyen nagy vagyok./Ügyetlenkedtem: gondosan./Ne figyeljenek túl sokan.” Aztán pedig így: „Dühössé tett minden zajos árulás/Így lettem hát igazságnak álruhás/Sorba soha állni kedvem nem hagyott/Zsíros volt szívem mégis megfagyott.” (…) Folyó idő medrében egy-két kő ragyog/Ez lehettem nyálkás színes csillogó/ Jóra való mégis soha semmi jó/Nincs mit kérnem nincs hiányom hallgatok/” Írja, majd lapról lapra sejlenek fel, bomlanak ki, a sajgó hiátusok, vágyak. A boldog gyerekkor röpke villanása, melynek oly hamar vége szakadt, a szerető, embertársai előtt büszkén vállalható család hiánya, a múlt, az örök kínzó, végtelen izzást nyújtó, majd ellobbanó szerelem, a szerethetőség kínzó hiányjelei…” nem vagyok árva, de nincsen rokonom./Azt mondják, költőként magamat zokogom./Nem gondolkodom következményeken, s okokon.” Márpedig nagyon is gondolkodik, minden olyan kérdésről, ami egy halandónak fontos lehet. Honnan jöttünk, és mi végre, mennyire meghatározó a család a fejlődésünk szempontjából, mi a szerelem és van-e tartós szerelem, Isten, hit, megtartó erő. Aki ezekre a kérdésekre kíváncsi, vegye kézbe Jónás Tamás kötetét, és kezdjen bele egy belső utazásba. Ahogy a szerző is folyvást úton van: „Talán csak én vagyok, ki nem találja soha fészkét./Talán biztos, hogy nem csak én, bár egyedül vagyok./Talán csak rossz tájékoztatás, érzelmi térkép/ nélkül szaladgálok, és hagyok betűkből nyomot.” Olyan nyomokat, amelyeket érdemes közelebbről is megvizsgálni, mert elvezethetnek önmagunkhoz is akár.
terjedelem: 218 oldal
kötéstípus: keménykötés
