Könyvtest számára aligha képzelhető el nagyobb csapás egy esős ünnepi könyvhétnél. Vagy mégis? (Bakos András jegyzete)
A következő néhány napban, tehát az ünnepi könyvhét idején is országszerte várható eső, a levegő páratartalma 80-90 százalék körül mozog. Könyvtárakban, ahol megtehetik, 50 százalékon szokták tartani ezt az értéket. A tűréshatárokon belüli eltérés plusz-mínusz 5 százalék. Ezt azért érdemes szóba hozni, mert – mint könyvárus ismerősöm figyelmeztetett – az ünnepet megnyitó beszédekben a könyv gyakran úgy említtetik, mint a szellem megtestesülése. Könyvtest, amelyre jó ránézni. Könyvészeti, nyomdaipari mű, amely ízléses vagy igénytelen, mindenesetre megjelenésével is hat. Szóba lehet hozni, hogy például Pilinszky Jánost úgy próbálták eljelentékteleníteni, hogy Harmadnapon című verseskötetének szerkesztésekor minisztériumi utasítás érkezett a kiadóhoz, miszerint „nem szabad Pilinszkynek szép könyvet csinálni”. Tehát legyen szó a szép testről, de jó tudni, hogy ha önálló akarata is lenne a könyvnek, biztosan nem ünnepeltetné magát, legalábbis szabadtéren nem.
Amikor ilyen magas a levegő páratartalma, hiába takarják le nejlonnal a köteteket a sátorban, a lapok, a papír anyagától függően, két nap múlva úgy néznek ki, mintha mindegyiket forró vízzel telt kádban fekve olvasták volna.
Beszívja a vizet, hullámos lesz tőle.
A jó időt sem élvezi sokkal jobban. A napfény ugyanúgy árt a borítónak, mint a sápadt bőrnek.
Bele lehet gondolni továbbá, hogy ha a búcsúban a cukorkás asztalról eltűnik egy marék gumimaci, az legföljebb bosszúság – ha viszont a könyvek közül lopnak el egyet, az rögtön legalább kétezer forintos kár az eladónak. A könyvtolvajlást pedig kár misztifikálni, nem éppen ugyanaz, mint amikor valaki egy falat kenyeret lop. Gyakran kiderül a könyvtolvajokról, hogy hasonlítanak ahhoz a kisfiúhoz, akit Mátyás király csípett fülön a könyvesházában; a gyerek addigra már le is tépte az egyik Corvina aranyozott kötését. Ezek többnyire nem azért lopják el a könyvet, mert olvasni akarják, hanem mert tisztában vannak vele, mekkora érték.
Mondja a könyvárus cimbora.
Holott nem csak test van, és túl, mondjuk, az 1943-as, „fegyverünk a könyv” feliratú ünnepi plakáton, és az 1950-esen, amely azt üzente, „Jó könyvvel, tudással a békéért, a szocializmusért!”, el lehet képzelni számára nagyobb csapást is.
„Ha nagy kék tűzgolyót látsz, akkor valakinek a szépen berendezett tetőtere ég, tele lakkernyős lámpákkal. (…) Ha viszont a lángok váratlanul csapnak fel, vadul és szeszélyesen, mint Farrah Fawcett haja, és még gyorsabban kihunynak, hagyva, hogy a szél széthordja a pernyelevélkéket a városban, akkor tudod, hogy éppen valakinek a házikönyvtára égett le. Minthogy az ágyúzás tizenhárom hónapja alatt jó sok ilyen játékos, nagy fellobbanást láttál, arra gondolsz, hogy Szarajevó könyvekre épült” – így ír a bosznia-hercegovinai születésű, horvát Miljenko Jergovic szülővárosának pusztulásáról. Szerinte „…mindeme szándékos és véletlen tüzek után kialakult az az embercsoport, mely keserűen felfogva a valót, kész holnap hidegvérrel nézni a Louvre lángjait, és egy pohár vizet sem nyújt oda. Nincs értelme megtiltani a tűznek, hogy eleméssze azt, amit az emberi közöny már elemésztett.” (Szarajevói Marlboro, Jelenkor, 1994. Csordás Gábor fordítása)
A könyvesboltosnak igaza van. Az ünnepnek a mű, a szerző, és a rejtőzködő vagy hivalkodó olvasó a főszereplője, de nem csak róluk szól ez a múlt századi gesztus „ingujjban és bohém formában”, a néhány napos sátorozás, zenére vásárolgatás, dedikálás és fellépés – hanem fellépés is, a fönt említett közöny ellen.
(Fotó: Moby Dick-szobor, www.deviantart.com)
Könyvheti könyvek
10% kedvezménnyel:
