Archív

Norvégminta 5. – Norvég parti, magyar virtus

A cél az ír kocsma. A bejáratnál mindenkitől igazolványt kérnek, próbaképpen a békávés kismamabérletet nyújtom át. (Mészöly Ági norvégiai riportsorozata)Norvegminta 5-1

Nem hívnak meg, magukhoz aztán meg végképp nem, hallom mindenhonnan. Pár év múlva, ha együtt járnak a gyerekek suliba, talán. Ezért is váratlan, amikor Trinne, a központ egyik önkéntes asszisztense magától értetődően kezünkbe nyom egy cetlit, rajta a címe. Szombaton bulizni megy a norvég „staff” gyülekező hétkor nála.

Végül is ez nem vendégség.

Sört vigyünk a bemelegítéshez.

Lehetne furcsább, kérdezi Zsuzsi mikor megérkezünk. Késtünk vagy fél órát, mégis mi vagyunk az elsők. Alig harminc négyzetméteres lakás, Trinne egyedül neveli a kisfiát, ez amolyan önkormányzati, szükség. A plafonon látszik, hogy konténerekből rakták össze a társasházat, ja, ez az a környék, amitől óva intettek az idősebb kollegák. Sötétedés után soha, tele van drogosokkal és bevándorlókkal. Na, vajon Trinne melyik? Netalántán mégis kerül itt-ott homok az előítélet nélküli skandináv társadalom gépezetébe?

Intelligensen társalgunk, megcsodáljuk a kis lakás kilátását, tényleg egymillió dolláros, pont a Mjosára. Lassan befutnak a stáb norvég tagjai, meg néhány haver, hogy valamit javítson az erősen elbillent genderarányon. Sört iszunk, mindenki külön zacskóból szedegeti elő a sajátját. Mi összesen hoztunk hat dobozzal, a többieknek ez a fejenkénti adagjuk. Döbbenetes gyorsasággal fogyasztanak. Nem, nem lehetne furcsább.

Egy fiatalemberrel a finn-magyar nyelvrokonságról beszélünk, ahhoz képest, hogy ez csak az elnyomó Habsburgok fantazmagóriája, mely arra hivatott, hogy szittya népünk önérzetét, satöbbi, eléggé képben van a srác. Röpködnek a szakkifejezések, neoromán, obi-ugor, agglutináló, közben lassan elfogy a sör és besötétedik, valaki hív egy taxit.

A cél az ír kocsma. A bejáratnál mindenkitől igazolványt kérnek, próbaképpen a békávés kismamabérletet nyújtom át. A metrón már nem nagyon működik, de itt elmegy. A kocsmában tömeg, az ember alkoholban oldódó vegyület, ez nyilvánvaló. A tulajdoni-, és nemzetiségi határok elmosódnak, mindenki beszél hozzánk mindenféle nyelven, a sörömet mindig megissza valaki, de hozatnak újat, aminek megint lába kél.

Éjfél után kezdődik a tánc, hurrá, a nyelvszakos úriember nem botlábú. Oké, nem tud táncolni, de nem botlábú, ez is valami. Nem is nyelvszakos, mint kiderül, valami OKJ-féle tanfolyamra jár, gyermek-, és ifjúsági asszisztens lesz, ha nagy lesz, bármit is jelent ez. Negyvennégy éves, még nem tudja, hogy tényleg ezzel akar-e foglalkozni. Ez bonyolult, mondja, inkább táncoljunk.

Na, üssekő, én táncolni bármikor. Beszélgetni már úgy sem lehetett vele, a mondat közepén mindig elfelejtette, miről volt szó. Próbálkozunk valami rokendrollféleséggel, de aztán átmegy öreges, lötyögős pogóba a dolog.

Inkább lenne botlábú. Inkább lennék én az.

Elképesztő mennyiségű alkohol fogy. Nyolcan ülünk az asztalnál, illetve én meg a pályaválasztás előtt álló negyvenes tini ropjuk megállíthatatlanul, de amikor visszatérünk a helyünkre némi üzemanyagért, mindig elképedek. Az üres korsók osztódással szaporodnak.

Fél kettőkor csengetnek, kérjétek ki az utolsó kört, figyelmeztetnek a helyiek, öt perc múlva zár a pult. Kösz, azért, hogy megint eltűnjön, mire visszatáncolok, felesleges. Egyébként meg minek ide még ital, egyre többen merednek üveges tekintettel az asztal fölé.

Mentsen meg valaki, néz ijedten Zsuzsi, na ja, míg én a helyi erőkkel roptam, ő „a szellem mezején kerített le legelőt” egy meglepő kinézetű fickóval, aki akadozva magyaráz valamit egy Breivik nevezetű norvég állampolgárról. Szerencsére a kéznél van Trinne, rángat minket kifele, vár a taxi, és egyébként is zár a bár. A sarkon befordul három rendőrautó.

Kíváncsi lettem volna, ők mit szólnak a bérletemhez.

Az utcánk elején kiszállunk, vacogva caplatunk a házunk felé. El sem köszöntünk a többiektől, méltatlankodom, otthagytam a táncosomat, oké, hogy rángatott összevissza, de akkor is, azt mondtam neki, hogy backinaminute. Szerintem nem hiányzol neki, jön a vihogós válasz, az egyik pillanatban még ott állt melletted várakozón, aztán lerogyott a szomszéd asztalhoz és elaludt.

Legalább mi a saját lábunkon távoztunk, támad fel bennünk a nemzeti öntudat. De ez a büszkeség nem akadályoz minket abban, hogy elismeréssel adózzunk északi barátaink sörivó és parti-teljesítménye láttán. További, egyszerre mélyenszántó és komlóillatú filozófiai és társadalomtudományi megállapításokat is teszünk, de ezeket szerencsére elfújja a szél valahova a tó fölé.

Végül is nem volt rossz, mondom, nem, ért egyet Zsuzsi, de azért maradjunk abban, hogy nem nagyon lehetett volna furcsább.

Ha útikönyvre vágysz:

Megrendelem gomb

Az előző részek:

Norvégminta 1. – Ibsen visszafelé

Norvégminta 2. – Most néhány hétig hamari vagyok

Norvégminta 3. – A mi mindennapi köreinket…

Norvégminta 4 – Tavaly nyár volt

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top