Megtudtuk, hogy Pálfi György egy évet töltött el amatőr szereplői környezetében, ahol rengeteg élménnyel gazdagodott, és megszületett a Hukkle című film, ami elnyerte a 2002-es Európai Filmdíjat. (Lengyeltóti Bence beszámolója)
2012.október 12-én 14:00-kor Pálfi György magyar filmrendező, forgatókönyvíró Hukkle című filmjét tekintettük meg. A moziterem megtelt szép számú közönséggel és izgalommal vártuk a kezdést. A programot a Kulturális Korzó és a Berzsenyi Dániel Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium közösen szervezte.
A film egy idős bácsi csuklásával kezdődik, ami kulcsmotívumként és egyetlen emberi hangként jelenik meg a filmben. Természetesen hang illetve zörej van, viszont egyetlen értelmes párbeszédre sem emlékezhetünk. Nem beszélve arról, hogy a cselekménye sem mindennapi, inkább furcsa és szokatlan.
A történet elején úgy tűnik, mintha természetfilmet néznénk. Különböző állatok élik mindennapi életüket és közben figyelemmel kísérhetjük a faluban élő emberek tevékenységeit is. A film kezdetben egy nagy titok, és enyhe agymunka szükséges ahhoz, hogy megértsük, mit is rejtenek ezek a kép mozaikok. Ezt a titokfejtést színesíti a humor és az irónia, ami fokozza a figyelmünket. A nagy csendből kiderül és világossá válik a néző számára az alföldi ciánmérgezéses, valós esetet idéző történet, azoké az asszonyoké, akik mérgezéssel eltávolítják a férjüket az élők sorából. Közben persze feltűnik, hogy egyre kevesebb a kuglizó férfi, és egyre több a meggyilkolt áldozatok száma, sőt a postás is egyre többet jár az özvegyekhez. A néző pedig együtt nyomozhat a rendőrrel. A csend végig fennmarad,viszont a történet most már mindenkinek „le kell, hogy essen”. Az asszonyok összemosolyognak, összeintenek és megszólal az első hang, egy esküvői kórus képében, összegezve a történet lényegét: „Ki az urát nem szereti, nadragulyát főzzön neki” – Az újdonsült menyasszony szemszögébe bújva azonban reméljük, hogy szereti az urát, és nem követi a gyilkos asszonyok példáját. Erre választ nem kapunk, hiszen nincsenek válaszok, csak a sejtető képek, amelyek a falusi idill mögött rejlő titkokat és lappangó sorsokat tárják elénk.
Egy biztos pont van, a csuklás, ami nem akar szűnni, jelezve hogy valami fel akar törni a felszínre. A látszólag véletlenül kiragadott pillanatok csak a film végére állnak össze. Inkább a képek által hordozott üzenetek a fontosak, és ezek rengeteg értelmezési lehetőséget adnak azáltal, hogy nincs szöveg a filmben.
Szerencsére a film megértését segítette a rendezővel való beszélgetés is. Megtudtuk, hogy Pálfi György egy évet töltött el amatőr szereplői környezetében, ahol rengeteg élménnyel gazdagodott, és megszületett a Hukkle című film, ami elnyerte a 2002-es Európai Filmdíjat, valamint ugyanebben az évben a 33. Magyar Filmszemle Legjobb első filmjének járó díját is. A rendező elmondta, hogy a legkiemelkedőbb fogadtatása a filmnek Hollandiában volt. Érdekes volt belelátnunk egy rendező életébe, aki már 12 éves kora óta erre készült és lám az álma valóra vált. Sajnálattal halottuk viszont, hogy manapság magyar film ha tetszik, ha nem, nincs!
Ígéretet kaptunk, hogy a rendezvénysorozat folytatódik a rendező Final Cut – Hölgyeim és Uraim című filmjével. A Hukkle című filmhez egyébként mi is gratulálunk és köszönjük, hogy időt szakított arra, hogy ellátogatott hozzánk!
Lengyeltóti Bence 12/E
Berzsenyi Dániel Gimnázium,
Közgazdasági Szakközépiskola
és Kollégium
{jcomments on}
