Archív

Vinnai András és Mózsik Imre A humor forrásáról

Fodor Annamria s Schmied Zoltn

„Három napig bolyongtunk egy mocsárban, abban bízva,hogy találunk egy olyan szövegkönyvet, amely megfelel a céljainknak.” Az első előadás október 23.-án, pénteken 19.30-kora Mikroszínpadon (Bp. Nagymező utca 22-24.)

Vinnai András és Mózsik Imre A humor forrása című új darabja Laboda Kornél rendezésében.

„Megbíztak minket, hogy írjunk egy szórakoztató darabot. Az első változat,egy erdőbe helyezte a történetet. Főleg szarvasos és harkályos jelenetekbengondolkodtunk, de a színház udvariasan arra bíztatott minket, hogy találjunk kiegy új koncepciót. A második változat a Humorsérült Emberek RehabilitációsEgyesületében (HERE) játszódott, de a színháznak ez sem tetszett. Azzalfenyegettek minket, hogy nekünk is ott lenne a helyünk, és új koncepciót követeltek.Ekkor megpróbáltunk visszatérni a harkályos verzióra, de nem sikerült becsapnunkőket azzal, hogy ez egy új koncepció. Újabb nehézségek jöttek. Egyikünkmacskája megbetegedett, másikunk kedvenc ventilátora elromlott. Az ezek ihletteegyfelvonásosokat már nem mertük megmutatni a színház vezetőségének, ésmiután ocsmány módon követelőzni kezdtek a közelgő olvasópróbára hivatkozva,végképp összeomlottunk. Három napig bolyongtunk egy mocsárban, abban bízva,hogy találunk egy olyan szövegkönyvet, amely megfelel a céljainknak. Nem találtunk.Egyre jobban aggódunk, hogy a színház visszafizetteti velünk az előleget, amitegyébként fingópárnákra költöttük, mivel mindkettőnk régi álma volt, hogy egy ilyenhalomban hancúrozzunk, és ez nem is okozott csalódást. Most, midőn ezeket asorokat írjuk, újabb koncepció sziluettje kezd körvonalazódni. Született néhánynagyszerű dal főleg sajtokról és kutyákról. Amennyiben a bemutató megvalósul, sok-sok szeretettel várjuk önöket, és teljesen jó szórakozást kívánunk!”

Szereplők:

Laboda Kornl s Vinnai Andrs

Laboda Kornél és Vinnai András

Egri Kati, Fodor Annamária, Janklovics Péter, Márton András, Schmied Zoltán, Vida Péter

Díszlet- és jelmeztervező: Gergely-Farnos Lilla

Dramaturg: Faragó Zsuzsa

Koreográfus: Vadas Zsófia Tamara

Videók és animációk: Kolozsváry Bálint

Asszisztens – súgó: Juhász Gabriella

Zenei szerkesztő: Lustyik Ákos

Rendező: Laboda Kornél

Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

A nyilvános főpróba időpontja: október 25. 11.30.

Az előadások időpontja:

október 26. (péntek)19:30

október 27. (szombat)19:30

november 6. (kedd)19:30

november 23. (péntek)19:30

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top