Könyvkereskedést működtetni igazi küzdősport. (Könyvkereskedési világkörkép)
Miközben a független könyvesboltokra rossz idők járnak az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, Franciaországban kifejezetten sikeresek ma is: nem mintha ott nem fordulna elő, hogy valamelyik csődbe megy, de mihelyt egy bezár valahol, szinte azonnal nyílik egy másik.
Párizsban havonta csereberét is rendeznek, ahol nyugdíjasok kínálják fel megunt könyveiket. Ügyfeleik annyit vihetnek el, amennyit csak akarnak, egyetlen feltétellel: megígérik, hogy nem fogják soha eladni vagy megsemmisíteni a kiválasztott példányokat.
A francia közönség egyelőre meglehetősen közömbös az elektronikus könyvek új divatja iránt, a forgalomnak alig 1,8 százalékát képviselik az e-könyvek, míg például az Egyesült Államokban arányuk már meghaladja a 6,4 százalékot. „Franciaországban két dolgot nem dobnak el soha az emberek: a kenyeret és a könyveket – mondta a The New York Times című amerikai lapnak Bernard Fixot, az XO nevű kis kiadó tulajdonosa. – Németországban a zenészt tartják a legkreatívabb társadalmi tényezőnek, Olaszországban a festőt, Franciaországban viszont az írót.”
Igen fontos szerepe van ebben az államnak. Míg az angolszász könyvvilágban a piac szabadon diktálhat, Franciaországban a szabott ár gátat jelent számára. A Lang-törvény, amelyet 1981-ben kezdeményezőjéről, az akkori szocialista kulturális miniszterről neveztek el, kötelező árat írt elő a francia nyelvű könyvek számára. A forgalmazók – ideértve az Amazon internetes könyváruházat is – nem adhatnak 5 százaléknál nagyobb kedvezményt a kiadó árlistájához képest, bár az Amazon keményen (és sikeresen) küzdött azért, hogy ingyenesen kézbesíthesse a világhálón tőle megrendelt köteteket.
A francia kiadók tavaly nyugtalanul figyelték, hogy az Egyesült Államokban az e-könyv mind nagyobb szeleteket kaparintott meg a piacon, ezért lobbizni kezdtek azért, hogy legyen fix áras a francia e-könyv is. Az eredmény: ma maguk a könyvkiadók határoznak az elektronikus könyvek áráról, ebből tilos a további engedmény.
Az angol és a francia nyelvű könyvkereskedések közötti különbség magában Párizsban is megfigyelhető. Júliusban 30 év után bezár a francia főváros vezető angol nyelvű könyvesboltja, a Village Voice. A St.-Germain-des-Pres egyik jellegzetes utcájában lévő üzletet olyan szerzők hozták divatba bemutatókkal és felolvasásokkal, mint David Sedaris, Susan Sontag, Raymond Carver, Don DeLillo vagy Mary McCarthy – de nem tudta túlélni az Amazon és az e-könyvek árversenyét.
Ezzel szemben a francia nyelvű L’Usage du Monde nevű könyvesbolt, amely a párizsi XVII. kerületben nyílt tíz hónapja, láthatóan sikeres. Igaz, az alapító házaspár elnyerte a kulturális minisztérium keretében működő Országos Könyvcentrum ösztöndíját, emellett kamatmentes kölcsönt kapott egy alapítványtól, amely kifejezetten a könyvesboltok létrehozását kívánja ösztönözni.
A kis könyvkereskedők megbecsülésének egyik jele, hogy a francia közszolgálati televízióban minden nap szót kapnak a nagy könyvházaktól független boltok vezetői, akik egyéni ízlésük és saját tapasztalataik, vevőik véleménye alapján ajánlanak regényeket, olvasnivalót a tévénézőknek.
Mindez nem jelenti, hogy a könyvkereskedelem „kisiparosait” nem fenyegetné a nagy könyváruházak és a világháló versenye, ám a hatóságok mindent megtesznek a folyamat lassítására. A francia kulturális minisztérium tavasszal javasolta, hogy korlátozzák a könyvesboltok bérleti díjának növelését, a könyvkiadók hozzanak létre külön alapot az ilyen kis üzletek támogatására, erősítsék az együttműködést a kiadók, forgalmazók és a kormány között, mert – fogalmaztak a jelentés szerzői – „könyvkereskedést működtetni igazi küzdősport”.
Forrás: MTI, fotó: Méhes Károly
{jcomments on}
