Újra együtt a Gazsó–Zelei-szerzőpáros. A rendszerváltó években tényfeltáró műveikkel váltak országosan ismertté, 1986–90 között hat, nagy példányszámban elfogyott szociográfikus riportkötetben mutatták meg a Kádár-korszak felbomlását.
Huszonhárom évvel ezelőtt, 1989-ben született meg az Őrjítő mandragóra. Bevezetés a politikai pszichiátriába című könyvük első és második kiadása. A 2012-es könyvhétre megjelent harmadik kiadás Szeretettel Mikus Gyula című új fejezete fontos információkat közöl az 1940-es évek végétől az 1990-ig terjedő korszakról, a rendszerváltásról; érvényesen szól az átmeneti évek korszelleméről.
Már megjelent az Őrjítő mandragóra két kiadása és elfogyott 80 ezer példányban, amikor 1990 elején Mikus Gyula egy hosszú, hónapokon át készült levelet adott át régi ismerősének, a szerzőpáros egyik tagjának, Gazsó L. Ferencnek. Az önmarcangoló vallomás pontosan tükrözi a rendszerváltás „lelkületét”. Most, több mint két évtized elteltével, a könyv Szeretettel Mikus Gyula című fejezetében nemcsak e levél kerül először a nyilvánosság elé, hanem olvashatják a majd egy emberöltő távolából írt választ is, amely a politikai pszichiátria megrázó, máskor tragikomikus történeteit napjainkba vezeti át. Így annak is fontos e könyv, aki átélte azt a korszakot, és annak is, aki ma eszmélkedik.
Részlet Mikus Gyula leveléből:
„Szakmailag, emberileg erősödtem, némi tekintélyem lett. „A Cég” ezzel együtt nem feledkezett el rólam. Időnkint voltak telefonok. Amikor 1988 elején elmondtam a Nők Lapjának (Bozóky–Kormos) a Katica-féle verések, a 70 napos izolációk, fogdák, öngyilkossági kisérletek történetét – kevéssel később az utcasarkon leütöttek, elég titokzatos körülmények között. Komoly agyrázkódásom volt rosszulléttel, hányásokkal. Pár héttel később bejött egy férfi kerékpáron, és elmondta, hogy egyik régi kórházi betegszállító társa őt akarta felbérelni, hogy üssön engem le. (Ez a társa nálunk dolgozott, elbocsátottam alkoholizálásért, fegyelmezetlenségekért.) Tehát jó lesz vigyázni, mert le fognak ütni. Mondtam, hogy „post festam”. Már le vagyok ütve. Amikor a mesét előadta, jelen volt a Korpás nevű volt rendőrhadnagy, tököli operatív, Bokréta ig. helyettes. Mivel a történethez volt tanú, nem egyszer kapacitáltak, hogy a „felbérlő” ellen tegyek feljelentést. 1989 végén találkoztam a „felbérlővel”. Nem volt igaz a történet. Bizonyítékai voltak. Akkor mire szolgált a történet és az operatív rendezés? Több ilyen operatív rendezés volt, ez a legérdekesebb és legemlítésreméltóbb. Újabb és komolyabb figyelmeztetéseket 1989 nyarán kaptam névtelen levelek és egy-két Gyivibe küldött telefon formájában, ez összefüggött a Gerecse–Csákányos-i lőtér megfigyelésével. Amikor rájöttem, hogy ott 1989. februártól júniusig szinte állandóan lőttek, és világos volt, hogy kik – nemcsak neked szóltam. Kenedinek [Kenedi Jánosnak], az SZDSZ-es tanítványomnak is és még néhány embernek. Elmondtam egy XIX. kerületi könyvtári esten, amit az MDF szervezett a drogról és a megelőzésről. Miután előtte nem sokkal elvittem neked a névtelen levelek egy részét, és arról beszéltünk, hogy egyetlen eszköz a nyilvánosság. (Nem tudom, hogy ez akkor így jó volt-e), elmeséltem az egész Bokrétás kálváriát, a rendőrség ellenakcióit és próbálkozásait. A közönség az egészet nem nagyon hitte és nem nagyon értette. Volt egy ember, aki igen. Nem szólt, de nagy érdeklődéssel figyelt. Utána odajött és elmondta, hogy ő a rendőrkapitány a kerületben. 20 percet beszélgettünk. Nem volt ellenszenves, de elég kulturálatlan és szakmailag is tájékozatlan. Olyan fiatalokra volt büszke közös narkós-bűnöző ismerőseink közül, akiket a rendőrség közreműködése teljesen elrontott. Akkor kicsit megint megsűrűsödött körülöttem a levegő. A levelekben, melyeket valami primitív kéz és fanatikus, esetleg pszichotikus személy írt, közvetlen utalás van arra, hogy meghagyták az életemet. Az életemet egyszer kapták meg, s egy bizonyos helyen.”
*
Az Őrjítő mandragóra esettanulmányaiból megismerhetik, hogyan bántak el még 1987–88-ban is azokkal az emberekkel, akik megpróbálták, hogy ha csak néhány évre is, de előre gondolkodjanak. Felkészüljenek arra, ami várt ránk! És hogyan bántak el azokkal, akik csak emlékezni akartak rá, hogy mi történt velük, velünk? A támadva védekező diktatúra – az erre vállalkozó egészségügyi személyzet segítségével – hogyan diagnosztizálta elmekórként a társadalmi érzékenységet, a szolidaritást, az elemzőkészséget, az éleslátást?
Az idei könyvhétre megjelent könyv az új nemzedékek szakemberei számára nélkülözhetetlen szakirodalom, ugyanakkor a mának szóló üzeneteket hordozó, hív és lebilincselő beszámoló egy letűnt korról, s így minden érdeklődő számára igényes olvasmány. A társadalmi és történelmi tájékozódást alapos, pontos, a legfrissebb kutatások eredményeire alapozott jegyzetapparátus segíti, illetvefüggelékként közölt jogi tanulmány – Horváth Attilának, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi és Államtudományi Kara docensének munkája – a XX. századi Magyarország rendvédelmi törvényeiről, a szólás szabadságának jogi kereteiről.
A könyvbemutató időpontja: 2012. május 31., csütörtök, 11 óra
Helyszíne: Mikroszkóp Színpad, Budapest VI. kerület, Nagymező utca 22–24.
L’Harmattan Könyvkiadó és Terjesztő Kft., Budapest 2012
Harmadik, javított, bővített kiadás. Szerkesztette: Filep Tamás Gusztáv.
A borítót és a könyvet tervezte: Andrássy Katalin.
{jcomments on}
