Archív

A rétegvíz kiaknázása miatt is nő a tengerszint

tenger

Japán kutatók szerint az elmúlt évtizedekben jellemző trend nem csupán az óceánok felmelegedés okozta hőtágulásának köszönhető, hanem csaknem ugyanakkora mértékben a rétegvíz túlzott használatának is.

A vizet földalatti folyókból, tavakból vagy más tározókból szívják ki, amely így az óceánokba jut, míg a rétegvíz nem töltődik fel újra – írták Yadu Pokhrel, a Tokiói Egyetem kutatója és munkatársai a Nature Geoscience című szaklapban a Der Standard internetes kiadásának (www.derstandard.at) ismertetése szerint.

Az apálykor, illetve dagálykor jellemző vízszintek mérése alapján igazolt, hogy a tengerszint 1961 és 2003 között átlagosan évi 1,8 milliméterrel emelkedett. A 2007-ben megjelent klímajelentés szerint elsősorban az óceánoknak a globális felmelegedés okozta hőtágulása, valamint a grönlandi, illetve antarktiszi gleccserek és jégsapkák olvadása tehető ezért felelőssé.

Ugyanakkor mindezek a hatások összességében csak 1,1 milliméteres emelkedést idéznek elő. Hogy honnan ered a maradék 0,7 milliméter, eddig rejtély volt. A japán kutatók szerint a rétegvíz túlzott kiaknázása és a vízhasználat egyéb, nem fenntartható módjai állhatnak a háttérben, tehát mindenképp az ember okolható a jelenlegi tengerszint-emelkedésért.

A növekedés mértéke több százmillió tengerparton, illetve szigeteken lakó ember számára létkérdés. Nekik már minimális mértékű emelkedés is drámai következményeket vonhat maga után, amennyiben évről évre ismétlődik.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top