Mit volt mit tenni, összecsomagoltuk egymást, és elmentünk Varró Dani bácsi estjére. Ahol én voltam a beszélgetőtárs. És egy beszélgetőtárs nem lehet egyszerre anya is, nemdebár? Szinkronban nem működnek ezek a szerepek. De pár lelkes bébiszittyó és egy fényképezőgép áthidalja ezt a disszonanciát. Végül Máténak remek estéje kerekedett, én nem lettem szerepzavaros, és Dani bácsi se maradt egyedül. – Darabos Enikő babablogja
Úgy történt, hogy Apapa lerobbant az autópályán, remek időzítés, nem, sajnos, nem fogok hazaérni, itt dekkolok a benzinkútnál, füstöl az egész autó. Na, jó, akkor kihúztam a szemem, felhúztam a csizmám, vacsorát csomagoltam, almát, sajtot, vizecskét, és elhúztunk a Kortársak között évzáró beszélgetésére. Bemutattam a fiamat, majd elvesztettem a fonalat. Az anyait, úgy értem. Az első öt percben hallottam még, hogy a fiam nehezményezi a szerepváltást, aztán belemerültem a beszélgetésbe, és csak a végén derült ki, hogy Máté fél órán keresztül élvezte a limerickekkel
Elég az hozzá, hogy fél nyolckor azon kapom magam, hogy a fiam lelépett a csajokkal, Mimi és Bogyó ugyanis elvitte valahova a gyereket. Felmerül, hogy talán békésen kocsmáznak hármasban, de akkor már meg is jelennek a Bányászati Múzeum mellett, andalogva, Máté Bogyó ölében magyaráz. Mutatják neki, hogy nézd, ott van anya! Mire ő nekiiramodik, és szalad és rohan és vágtat, majd felugrik a mellettem álló Ej ölébe. Nehogy elbízzam magam.
Nem bízom, nevetek, és ő örül, hogy nem sértett meg, de ilyenkor értsem meg, ennyi jó nő között muszáj kipróbálnia a karbantartás változatos formáit. Megértem. Mint ahogy azt se különösebben nehezményezem, hogy el kell kísérnie a kis, fehér kutyust (aki szintén részt vett a beszélgetésen) a tér távoli sarkáig, egyedül. És csak megy, megy, egyedül az én kicsi fiam, hangos, és egyre reménytelenebb vaúvaúkat hallatva a téren át. Megy, hiába szólongatom, nem felel, vaúvaú, jól van, fiam, menj csak, míg látlak, elmehetsz. El is ment. Ott állt meg csalódottan és sírva, ahonnan már nem követhette tovább a kutyust, mert már az én hangomat is alig hallotta. A forralt borok mellett álldogáló kései vendégek rémülten nézték, hogy ki ennek a gyereknek az anyja. De akkor már szaladtam, rohantam, itt vagyok, na, hagyd most, a kutyus elfáradt, elment haza aludni. S mentünk mi is. Máté még sokáig ismételgette mögöttem az autóban a fényképezőgép kezelésének alapszabályát, menyom, menyom, menyom.
Pár nappal később Bécsbe mentünk, és utaztunk a föld alatti menyón, az nagyon baró volt, csak úgy jött a menyó, vágott a huzat, és beszálltunk, és kiszálltunk. A menyó pedig vitte a többieket tovább. Aztán felszálltunk a villára, mentünk pár megállót, hallottuk, hogy csenget és zakatol. És minden csupa fény volt, ember és nyüzsgés. Akadt egy kis mézes puszedli is, Melus jóvoltából. Mééé, mééé, mondta Máté, és jött a puszedli.
Altatáskor hallottam, hogy hangosan felnevet álmában, amint épp betölti 21. hónapját.
{jcomments on}
