Archív

Az ideális karácsonyi ajándék

scruton460

Minden bölcsész és/vagy borissza karácsonyfája alá odaillik Roger Scruton könyve, az Iszom, tehát vagyok – Egy filozófus borkalauza. Szerbhorváth György ajánló kritikája.

iszomAz ideális karácsonyi ajándék felnőttek esetében a fritőz, a zokni, a bor és persze a könyv. Utóbbi kettő ragyogó ötvözete a neves angol szerző kötete, már a címe olyan, hogy hanyatt vágjuk magunkat, marketingileg telitalálat, talán csak Hamvas Béla könyvének címe, A bor filozófiája hatásosabb – Scruton a könyv végén külön ki is tér Hamvasra, az egekbe meneszti, ugyanakkor reméli, sosem fogják lefordítani angolra e könyvet, nehogy a magyar borok iránti imádatán csorba essék.

Roger Scruton ízig-vérig konzervatív filozófus, ha jól emlékszem, Mi a konzervativizmus? c. kötetében olvastam azt, hogy konzervatív az, aki szereti a jó bort. Ez még 1995-ben történt, kissé meg is lepődtem, még a kannás borok korát éltük, elvileg tehát létezhetetlen volt, hogy valaki itt ezen az alapon konzervatív legyen – azóta nagyot fordult a kocka, mindenki szereti a jó bort itt is (ha felismeri), de ettől függetlenül aligha konzervatív.

A dolog persze bonyolultabb, egy angol úriember úgy születhet bele a konzervatív kultúrába, ahogyan az NDK-s polgár anno a zoknis szandálba. Scruton először is szocializációjáról beszél, utazásairól, s hogyan került kapcsolatba a borral. Hihetetlenül szellemesen ír, rögvest lerántja a leplet a borszakírókról is, akik elő- és utóízről hadoválnak és elképesztően bugyuta hasonlatokkal írják le azt, ami egyszerűen tökéletesen jó, és kész, nem kell többet dumálni és okoskodni. Scruton annyiban mond és hoz újat, hogy vallás-, társadalom-, gazdaság- és kultúrtörténeti szempontból közelít a borozáshoz, és huszárosan elmagyarázza azt is, mit jelent inni. És hogy miért igyunk bort, s nem mást. Fontos érve, hogy az út mellett ő sosem látott kihajított borosüveget, minden mást viszont igen, tehát aki műanyag palackból, pléhdobozból bármit is iszik, az eleve nem konzervatív. A vízről különösen rosszakat mond. De nem akarom kifigurázni, Scruton rendszere koherens, és talán csak kötete végén veti el a sulykot, amikor egyes filozófusokról ír, hogy kihez mit (ne) igyunk. Nem hiszem ugyanis, hogy ha egyszer eljutok Toszkánába, ott Hegelt fogok olvasni, vagy fordítva, ha Hegelt olvasok, előkapok egy toszkán bort a pincémből, mert pincém sincs, vagy ha lenne, nem feltétlenül Hegellel foglalkoznék.

Az sem tetszik, ahogyan megrugdossa Said orientalizmus-elméletét másfél oldalon, meg a Koránt is, mert hát tiltja a bort (miközben azt ígéri, a paradicsomban bor fog folyni még a folyókban is), de hangsúlyozom, Scruton konzekvens gondolkodó (már amennyire én ezt meg tudom ítélni). Azt hiszem, nem vagyok konzervatív (legfeljebb egyes kérdésekben), de az feltétlenül elismerésre méltó, hogy ez az alsó középosztályból származó angol úriember nem akarja fenekestül felforgatni a világot, utál minden kiszámíthatatlanságot, forradalmat, minden olyan újdonságot, amely nem vet számot azzal, hogy egyes esetekben hagyni kell a régit, még ha nem is tökéletes. Mi sem magától értetődőbb, hogy pont azok nem olvassák Scrutont, akik magukat konzervatívnak, hagyományőrzőnek nevezik, aztán amikor hatalomra kerülnek, forradalmi módon félévente mindent megváltoztatnak.

Scruton végig hangsúlyozza, a(z erősen mértékletes) borivás önmagában még nem elég semmire, az ahhoz kell, hogy megtaláljuk lelki békénket, elmélyedjünk egy-egy szellemi kérdésben, illetve az effajta kérdésekre a választ barátainkkal, csevegés közben keresgéljük, úgy, hogy a keresésen a lényeg, nem az odavágott, magabiztos válaszokon.

Symposion – Lakoma, ugye.

Roger Scruton: Iszom, tehát vagyok – Egy filozófus borkalauza. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2011

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top