Archív

Isaura, avagy célszerűek a romok

Meg aztán ahányszor átfolytak a kezem között ezek a könyvek, mindig kivettem egyet-egyet, hogy jó lesz még ez, ó, meg ez is valamire. A múltkor például a 12 kötetes Isaurát mentettem meg az enyészettől. Kevés ilyen jó ötletem volt mostanában. – Ughy Szabina blogja

Elvitték őket. A koloniált. Mindet. A vevők, hogy kitöltsük azt az időt, amíg a rakodómunkások huzkodják a bútort, mi meg ácsorgunk a földön, székeken heverő ruháim, könyveim felett, dicsérték a bútorokat, hogy ez bizony két emberöltőt is kiszolgál, de hát ugye a mai fiatalságnak ide az oroszlánt is. Hogy minél gyorsabban vigyék őket, rájuk hagytam, hadd higgyék, hogy igen, igen, nekem kell az oroszlán is. A koloniálért kapott pénzből vettem egy gardóbszekrényt és két könyvespolcot, de még így is 30 kg-nyi könyv van a földön. Nagyanyám tanácsára átforgattam az összeset, hátha találok a lapok közt egy köteg értékpapírt. Dugipénzt ugyan tényleg nem találtam, viszont könyvjelzőként bent felejtett újságpapírcsíkokat, számlákat, képeslapokat és egy szerelmes idézetes könyvben egy szakító levelet igen. Lehet, hogy az előző tulaj, lehet, hogy a lánya írta. Ő ugyanis sokat használta a vacak szót. “Vacak egy idő van. Vacak ez a cipzár. Vacak ez az új menetrend.” És egy olyan nő, aki sokat használja a vacak szót, azt hiszem valahogy így szakíthat, idézeteket gyűjt, jegyzetel, és apró, szálas, dőlt betűkkel olyan mondatokat ír, hogy “Ne legyen már olyan, mint az aludttej. Térjen észre.”

Kántor Péter ír az új Műhelyben egy angyalról és egy ördögről, akik a válla fölött győzködik, mit csináljon könyvespolcának rég nem olvasott darabjaival. Engem is megtaláltak ezek az angyalok, ment a vita, és két újabb szerencsétlen antikváriumi próbálkozás után döntöttem úgy, maradnak a könyvek. Pénz már nem lesz belőlük, a papírgyűjtőbe meg sajnálom bedobni őket. Így egy részük most kulcstartóként funkcionál. Egymásra pakoltam két sorban őket körülbelül másfél méter magasan. A két könyvnyi felület ideális a kulcsoknak, számláknak, pénztárcának. Meg aztán ahányszor átfolytak a kezem között ezek a könyvek, mindig kivettem egyet-egyet, hogy jó lesz még ez, ó, meg ez is valamire. A múltkor például a 12 kötetes Isaurát mentettem meg az enyészettől. Kevés ilyen jó ötletem volt mostanában. Vittem is őket haza, Somlóra nagyanyámnak, de hazafelé menet a vonat hirtelen megállt. Fél óra múlva jött a kalauz, embert gázoltunk. Két óra minimum az indulásig. Ülsz a sötétben, a csatlakozásod már biztos lekésed, nem látsz semmit, de legalább meleg van. Jön a hír, egy nő volt, de még él, egy nő, most értek ki a mentők, szóval elkezdesz egy nőért imádkozni, még él, aztán abbahagyod, hátha öngyilkos akart lenni, rajtam ne múljon, ha menni akar idő előtt.

Nagyanyám nem nagyon tud már mit mondani, mi sem különösebbet, amit fel tudna fogni, de az egyenletes hang megnyugtatja. Rekedésig olvastam fel neki az Isaurát. Néha közbevágott és mondta, hogy milyen kár, hogy eladtam azt a szép koloniált, sokat fogytam, és hogy ne rontsam el az életem, minta eszébe jutott volna megkérdezni, elzártam-e a cserépkályhát. Én meg mintha azt válaszolnám, hogy igen, elzártam, válaszoltam, hogy, de jó pénzt kaptam értük, évek óta ugyanannyi kiló vagyok, és nem, nem fogom elrontani. Akkor jó, és hallgatta tovább a szépséges rabszolgalány történetét.

Nagyanyám ágya fölött a házassági fotója nagyapámmal. Szép pár voltak, bár azt hiszem, sosem szerették egymást. Nagyanyám a falu legszebb asszonya volt, nem csak szerinte. Nagyapám pedig tiszta Alain Delon, szerintem. Amióta meghalt, minden nagyfülű öregember őrá emlékeztet. Nagyanyám is sokat álmodik vele. A múltkor mondta neki álmában, hogy Irén, vegyél fel papucsot, mikor este kimész a fürdőbe. Elkésett az öreg, ezt három hónappal előbb kellett volna mondania, szólt nagyanyám, most már mindegy a combnyakának. Hiányzik neki azért, azt mondja.

Aztán újra Budapest. Láttam egy játékfilm erejű dokumentumfilmet Mészöly Miklós életéről. A film ereje abban rejlik, hogy a végén tényleg végiggondolod az életed, az emebereket, akiket a halálod után megkereshetnének, elképzeled, ki mit mondana rólad, minek örülnél, és mit hagynál ki. Szóval nagyon szép film lett a Privát Mészöly. Emellett leginkább csak a hétköznapokról tudnék még írni, könyvtárazásról, szakdolgozatról, Borbély Szilárd testmotívumáról, arról, mennyire nem tudok kuglófot sütni, hogyan folynak le a levelek a szemközti fákról, milyen erjedt levélszagú a reggel, mikor kinyitom a konyhában az abalakot, arról, amit már most unok, és nem akarom, hogy te is und, kedves olvasó, hogy ősz lett, ősz van, persze nem lesz mindig az, de a biztonság kedvéért vettem egy jegyet Bariba a koloniálból maradt párezer forintból. Januártól meg beszerzek egy macskát.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top