Azért nem olyan tragikus a könyv helyzete: egyetlen hétvégén előbb a Győri Könyvszalonon, majd a bécsi könyvvásáron, a BuchWienen néztünk körül. Volt panasz, de érdeklődő is. Méhes Károly riportja fotókkal.
Péntek, az első állomás Győr. Az épp megnyílt Könyvszalon a Nemzeti Színházban érezhetően vonzza a közönséget. Sőt, egész osztályok állítanak be, mivel a magyartanárok bizonyára eltökélték: megmutatják az ifjaknak, milyen izgalmas sok könyv között bóklászni, és ennek ki ne örülne – tanóra helyett?
A színházépület több szintjén kiadók, terjesztők kínálják újdonságaikat, és persze „régiségeiket”, hiszen azért a remittenda eléggé ismerős fogalom, mi több, kézzel fogható jelenség, és kell-e jobb alkalom, mint bő egy hónappal a karácsony előtt 500-1000 forintos áron kiárulni, ami eleddig nem kelt el?
Több helyszínen is pörögnek az események, nem nehéz ismerősökbe botlani: itt van Lackfi János költő, Hámori József anatómus, aki a tudomány és a kultúra kapcsolatáról tart előadást, a kis pódiumszínpadon meseírók, győri szerzők váltják egymást. A helyi irodalom országosan is jelentős fellegvára a Műhely folyóirat erre az alkalomra időzítette Angyal című számának megjelentetését, de már kapható a főszerkesztő-költő, Villányi László új verseskötete, az Ámulat is.
Mint volt győri lakos, persze, sok ismerősbe botlom, és egyik volt vagongyárbéli kollégám mondja ki aztán, kezében szatyrot lóbálva, amiben itt mindenki reménykedik: – Egy könyvet azért vettem, ne menjek már haza üres kézzel…
Szóval így lehetne kissé módosítani a felhívást: mindenki vigyen magával egy könyvet, otthonra.
Aztán valami érdekesbe botlom: külön standdal van jelen Győr testvérvárosa, Sindelfingen, illetve – már csak az Audi-kapcsolat révén is – Ingolstadt. Bár hoztak magukkal egy sereg szóróanyagot (lufi, söralátét, prospektus), városmarketing szempontjából egészen biztos, hogy a legjobb húzás: könyvekkel érkeztek. Egy könyvszalon esetében ez nem olyan meglepő, de az már inkább, hogy a német partnerek ingyen adják a kiadványokat, köztük szép albumokat is, a győrieknek; egy kis figyelmesség a magyar könyvbarátok felé.
Tovább Bécsbe. A Práterben lévő nagy Messepalastban egyszerre három esemény zajlik: háziállat-, nyugdíjas-életvitel- és könyvvásár. Nem állítom, hogy a könyvesek nyertek tömegvonzás tekintetében, de nem lehet panasz a látogatottságra itt sem. A bécsiek egyébként még újak e téren, hiszen ez csupán a negyedik BuchWien az idei, de kedvelt látványosság lett. Ahogy néhányan megfogalmazták: természetesen senkinek még csak eszébe sem jutott konkurálni a nagy, német vásárokkal, Frankfurttal vagy Lipcsével, de mivel erősen valószínű, hogy az osztrák irodalomszerető közönség nem fog külön elutazni a jelzett helyszínekre, megérdemelnek egy saját könyvvásárt. Amit amúgy mindenki dicsér, hiszen a német bemutatók már-már nyomasztóan túldimenzionáltak, erősebb a könyvtengerben való elveszettség-érzés, mint az öröm. Itt viszont családias a hangulat, a D csarnok nézelődést szintjén bő két óra alatt abszolválható; ugyanakkor itt vannak a nagy német kiadók is, a Fischer, a Piper és a többi, hiszen azért ők is számolnak az osztrák olvasókkal.
Ami meg szintén különös gesztus, hogy Bécs városa minden évben 200 ezer példányban kinyomtat egy világirodalmi regényt, amit ingyen vihet haza, aki erre jár. 2011-ben Maria Vargas Llosa egyik regénye az „ingyenkönyv”.
Az ismerős irodalmárok, kiadók a munka frontján, jóllehet, mint mindenki, ők is tele vannak azért panasszal.
– Még élünk, és bízunk benne, hogy lesz tovább – mondja Markus Jaroschka, aki a grazi Lichtungen folyóirat új jiddis irodalom számának bemutatójára készül. Persze, a „sógoroknak” van egy-két aduászuk, akiket mindig elő lehet húzni a tarsolyból: Thomas Bernhard vagy Peter Handke, nem is szólva a Nobel-díjas Jelinekről, mindig biztos recept. Ha a műveik elfogytak, ki lehet adni naplóikat, készülhet róluk fotóalbum, interaktív cd, és ki tudja, még mi.
Bár korábban a BuchWienhez is kötelezően hozzátartozott a magyar stand Károlyi Dóra, a Magyar Fordítóalapítvány vezetőjének háziasszonykodása mellett – ez, fájdalom, most már nincs, elvitte a válság nevű cica. De azért nem maradt az idei BuchWien sem magyar alkotók nélkül, a Collegium Hungaricum szervezésében Tóth Krisztina, Márton László és Garaczi László lépett fel a vásáron. Mi több, szombaton a CH épületében még egy nemzetközi csapat is felolvasást tartott, az új varázs-hívószószóra, ami nem más, mint a Duna. A Duna-stratégia kulturális mellékfolyóján Márton László mellett horvát, román, bolgár, szlovák és szerb szerzők tutajoztak a szavak árján, amihez az Ausztriától keletre fekvő országok nagy patrónusa, a KulturKontakt nyújtott – szokás szerint – hathatós anyagi segítséget. A nagy egyetértés jegyében aztán a végén magyar pogácsa mellé horvát és szlovén bort is kínáltak.
Vasárnap pedig vissza Győrbe. A könyves szentélyben már-már zavaró a tömeg, ami, nyilván, leginkább örömteli. Egy zimankós vasárnap délelőtt nem csoda, hogy hívogató a jó kis akolmelegű könyvszalon. Hát még ha olyan előadókat láthat-hallhat a közönség élőben, mint Lator László és Várady Szabolcs. A nagy mesélő, a jövőre immár 85 éves Lator (kb. 55-nek néz ki) végre nekidurálta magát, és leírta életének és irodalmi munkásságának emlékeit. Állította, hogy mindez csupán hamisított életrajz, hiszen az emlékezés csalóka (saját magán tesztelte: papírra vetett valamit, majd előkerült ’45-ös naplója, és abban más szerepelt; nyilván, hogy az eredeti volt az „igaz”), de valószínű, nem csalatkozik, aki megveszi A megmaradt világot.
Szóval, csupa ilyesmi egy (két) könyvvásár. Aki ott volt, tudhatja. Akinek eddig kimaradt, készülhet jövőre. Reméljük, még lesz alkalma…
{jcomments on}
