Archív

“Mindenkinek van valami furcsa szokása”

opus 14 bort

Az Opus című folyóirat idei ötödik lapszámát Bányai TamásÖnámítás című prózájával és Szergely Jeszenyin A Kaukázusban című versének egy részletével ajánljuk.A lapszámot részletesenAngyal Sándor mutatja be.

Bányai Tamás

Önámítás

Mindenkinek van valami furcsa szokása. Akad, aki a bécsi szeletet meg a sült krumplit is kanállal eszi, miként az sem ritkaság, hogy valaki zuhogó esőben sem nyitja ki esernyőjét, pedig ott lóbálja a kezében. Sok embert hideg ráz ki, ha fekete macska szalad át előtte, sokan markolásszák gombjaikat kéményseprők láttán, mások pedig az ágyból sem bújnak ki, ha tizenharmadika péntekre esik. A legfurcsább szokása mégis Stolc bácsinak volt.

A világért se ment volna át a Margit hídon.

Se gyalog, se villamossal, se busszal. Megesett, hogy sietős útja volt Budára, a Vígszínház előtt taxiba vágta magát, s már csak a Jászai Mari térnél vette észre, hogy az autó a Margit hídra tart. Kis híján megfojtotta a sofőrt. Mindenesetre azonnal, még a híd előtt megállíttatta a kocsit, kifizette a viteldíjat és kiugrott a taxiból. A Falk Miksa utcánál kerített egy másik taxit, s vezetőjének lelkére kötötte, csak az Árpád vagy a Lánchídon mehet át a megadott budai címre. A Margit hídon semmi esetre sem.

Évek óta ismertem Stolc bácsit, aki a Balzac utcában lakott és – legalábbis nyaranta – a Szent István parkba szokott lejárni a hársfák árnyékába, mindig ugyanazt a padot véve birtokba.

Ma már nem tudnám megmondani, miként kezdődött még az ötvenes évek végén, talán valamelyikőnk megrúgta a labdával, s akkor intett minket magához, a lényeg, hogy azt követően igen gyakran álltuk körbe mint figyelmes hallgatósága. Hol szerelmi kalandjait mesélte – amit mi, kamaszok, különös élvezettel hallgattunk –, hol pedig katonai szolgálatának élményeit ecsetelte, akár egy modern Háry János.

Csak a halott feleségéről nem beszélt soha.

Egyszer valamelyikőnk rákérdezett: Stolc bácsi, mi történt a feleségével? Tekintete elborult, sokáig hallgatott, s mi már azt hittük, meg sem fog szólalni. Végül mégis megeredt a nyelve.

Tudjátok, kezdte mesélni, Budán lakott a bátyám, akinek felesége idővel az én asszonyom legjobb barátnője lett. Igen sok időt töltöttek együtt, gondolom, mindig akadt valami halaszthatatlan pletyka, amit okvetlenül meg kellett beszélni. Pár év múlva majd ti is megtudjátok, milyenek az asszonyok. Lepcsesek. Be nem áll a szájuk, valamit mindig közölni kell valakivel, ha mást nem, hát azt, hogy elsózták a húslevest. Akkor is a sógornőjéhez ment, hívott engem is, de tudtam, hogy a bátyám vidéken van, ezért nem mentem vele. Csak nem fogok ott két nő mellett unatkozni? Még én biztattam, menj csak nyugodtan egyedül. Bár ne tettem volna! Mert akkor robbantották fel a Margit hidat, amikor ő pont azon haladt át villamossal. Sokan meghaltak aznap, sajnos ő is köztük volt.

Így most már azt is tudjátok, miért nem vagyok hajlandó átkelni azon az átkozott hídon.

Stolc bácsi 1970-ben halt meg, s természetes volt, hogy mi, parki srácok, színes történeteinek ámuldozó hallgatói, ott legyünk a temetésén. Ott volt Diósi úr is, annak a háznak idős házmestere, amelyben Stolc bácsi lakott a harmincas évek vége óta. Diósi úrral együtt jöttünk el a temetőből, s valahogy szóba került közöttünk Stolc bácsi felesége is. Mondom a házmesternek, milyen tragikus, hogy valaki felül a villamosra Budára menet, és felrobbantják alatta a hidat, ő meg ott marad a folyóban.

Diósi úr szomorúan nézett rám.

– Tragikusnak tragikus – mondta a fejét ingatva –, csak egy szó sem igaz belőle. Stolc úr feleségét a nyilasok lőtték a Dunába negyvennégy novemberének végén. Stolc úr ugyancsak jobbra hajlott, mondhatnám nagy nyilaspárti volt, noha a vérengzésekkel, ezt tanúsíthatom, soha nem értett egyet. A zsidókat sem szerette, egyet kivéve. De azt nagyon. A feleségét. Merthogy az is zsidó volt. Azt viszont képtelen volt megemészteni, hogy éppen az általa oly nagyra tartott nyilasok végeztek szerencsétlen asszonnyal. Ezért találta ki azt a Margit hídi mesét. Ebből is láthatja, fiatal barátom, milyen furcsák az emberek. Kitalálnak valamit, amit olyannyira el akarnak hitetni másokkal, hogy a végén még saját maguk is elhiszik.

SZERGEJ JESZENYIN

A Kaukázusban (részlet)

(На Кавказе)

Orosz Parnasszusunk, de sok

idegen népet csábítottál!

S te, Kaukázus, volt nagyok

zengője, köd-varázsú oltár.

Száműzött lelkű Puskin itt

jegyezte le érzéki tűzben:

„Bús Grúziának dalait

ne játszd nekem, te szép, te hűtlen!”

Mesélt, gyógyítva bánatát,

Lermontov, Azamatra térve:

Lováért, Karbicsért húgát

arany helyett hogyan cserélte.

Lelkén átzúgtak vad csaták,

mint sebes folyók sárga sodra.

Őt – mint költőt s mint katonát –

legyőzte egy bajtárs golyója.

Ez Gribojedov nyughelye:

Ő volt adónk a perzsa vadnak;

fuvola s tari szól vele,

ki nagy hegyünk tövében alhat.

S én jöttem – tudnám bár okát –,

amíg sötéted burkol engem,

siratni őseim porát,

vagy végzetem percét kilesnem.

Mindegy! Most rájuk gondolok,

nagyokra, kik már rég nem élnek;

elzengő völgyek, patakok.

meggyógyították lelkük végleg.

Fordította: Erdélyi Z. János

Opus, idén ötödször

A szlovákiai magyar írók folyóirata ebben az évben ötödik számával rukkolt elő, melyet versfordítások nyitnak meg. Szergej Jeszenyin líráját Erdélyi Z. János fordította magyarra, majd Mirela Lungu, Sorina Ivascu, Andreea Teliban és Ottilia Ardeleanu írásait Balázs F. Attila tolmácsolásában olvashatjuk. Timo Berger Algír című versét Thiele Csekey Enikő, Jouni Inkala alkotásait pedig Polgár Anikó fordította.

A Horizontok című blokkot Vasi Szabó János A Grandville Desert című novellája indítja, majd Bányai Tamás Rövid prózák című szövegei következnek. Utánuk Zirig Árpád Jeleket rovok kezdetű verse olvasható, melyet Z. Németh István három lírai alkotása követ. Nyomukban Nyírfalvi Károly Anya, illetve a vakond! és Nyerges Gábor Ádám B című alkotásai kapnak helyet.

A Múlt és fikció fejezet esszéket és tanulmányokat vonultat fel, aminek sorát Hegedűs Norbert „Egyszóval úri dolog az, gyerek” elnevezésű értekezése kezdi, mely Mikszáth Kálmán politikai publicisztikáját taglalja. Őt Csibrányi Zoltán Hungária – mint a múltba tekintés eszköze című esszéje követi, ami egy 110 évvel ezelőtti írást tár elénk, mely a Magyar Szalon Lap- és Könyvkiadó Vállalat egyik saját kiadású periodikájában látott napvilágot. N. Juhász Tamás Antropomorfizmusok címet viselő tanulmánya, Pablo Urbányi Silver és Pierre Boulle A majmok bolygója című regényeiben keresi az összefüggéseket. Majd Suhajda Péter Egy ember élete címet viselő értekezése következik, ami egyben Kassák Lajos önéletrajzi regényciklusának címe is. Az írás a ciklus harmadik, Csavargások elnevezésű részét boncolgatja. H. Nagy Péter PM lexikon nevet viselő tanulmányában Milorad Pavić Kazár szótárát elemzi, utána pedig Keserű József Testtől testig című esszéje következik, mely Nádas Péter Párhuzamos történetek című művében a test és interszubjektivitás kérdéskörét vizsgálja.

A soron következő blokk, a Palimpszeszt Halmai Tamás, esszéjével indít, mely Kódok, koboldok, kontextusok címmel a versolvasás lehetőségeit firtatja. Utána Bajcsi Ildikó 1938 címet viselő recenziója következik, mely Simon Attila Egy rövid esztendő krónikája című kiadványt mutatja be. Végezetül pedig a lapban használt installációk illusztrációinak alkotójáról, Szaszák Györgyről olvashatunk, aki a kortárs képzőművészet egyik ígéretes tehetsége.

Az aktuális szám Peron melléklete ismét a fiatalok írásait vonultatja fel. Helyet kapnak benne Vida Nikoletta, Czucz Enikő, Puzsér Zsuzsanna, Rajkovics Péter, Mucha Attila, Hajtman Kornél és Gužák Klaudia versei, valamint Takács Zsuzsi, Vida Barbara, Nagy Csilla, Bényi Klaudia és Paluska Zsuzsanna prózái is. A második oldalon Gužák Klaudia versillusztrációja látható.

(as)

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top