Archív

Székely horoszkóp 3

mrlegMÉRLEG

A hét legelején figyeljen oda, hogy a főnök vagy a kollégák mit mondanak, és tegye hozzá a maga javaslatait! Úgyse fogja egyik se meghallgatni. Most – egészen kivételesen, mint amúgy soha addig a büdös életben – konstruktív és kreatív lesz, ami hasznos munkássá tehetné, de ehhez hangot kellene adnia a nézeteinek, illetve a javaslatainak. Mint ahogy hangot is ad, sajnos csak a budiban teszi, ott is csak a falitükörnek, vagy a vécécsészének.

Ha hallgat, nem tudják a többiek, hogy mi jár az ön fejében, pedig önnek a legnagyobb erénye a kommunikatív hozzáállás. Igaz, csak a mellékhelyiségben futja erre a bátorságából, de ott legalább teliszájjal meg meri tenni. Főképp olyankor, amikor még, vagy már nincs senki a munkahelyén. A hét közepén szükség lesz a pártatlan véleményére, hogy két vitázót kibékíthessen. Ez nagy lehetőség! Határozottan álljon a nagyobb rangú mellé, de később aztán súgja meg a másiknak, hogy igazából vele értett egyet ebben a vitában, csak tudod… Ezt a csak tudod-ot nem fogja túlságosan honorálni a másik, de ön ne törődjön vele, a fontos az, hogy nyilvánosan az erősebb pártját fogta. Majd őszintén mondja el, ön hogyan látja az egész kibaszott munkahelyét – kívülről! Legjobb, ha ezt is otthon, egyedül, a fürdőszobában teszi. Emellett vigyázzon az egészségére! Ha hőség lesz, igyon több folyadékot! Ha nem lesz hőség, akkor nem kell több folyadékot innia! Hétvégén engedjen utat a szerelemnek, vagyis engedje szabadjára az ilóvejút, a tezsubeszket, mindent! Olyan hévvel fog „támadni”, ami ellen nincs is értelme védekeznie. Ha otthon, házilag teszi, ingyen van, és másnap kivételes falatok várják majd az asztalon. Falatozzon örömmel, egyszer egy évben megérdemli…

SKORPIÓ

Ez a hét elcseszheti teljesen a dolgait, ill. azokat az ügyeket, amiket régóta tervezget. Jobb lesz, ha hallgat! Sosem tudhatja, hogy kinek milyen kapcsolatai vannak. Az élet tele van meglepetésekkel, és olyan helyről jöhet egy istentelen beakasztás, ahonnan nem is számít rá. Emellett tudnia kell, hogy a családja, a szülei és különösképpen az édesanyja több törődésre vágyik! Ha nem tud elmenni hozzá, akkor legalább hívja fel, és kérdezze meg, hogy jól van-e! Hogy az egység ne fogyjon, be se muszáj kapcsolnia a telefonját. A hét második felében pedig jó passzban lesz. Ezt kihasználhatná úgy, hogy nekiveselkedik egy nemszeretem feladatnak. Különben mindenik ilyen, de egynek ezek közül. Meglátja, mint ahogy erre számított is, megint beletörik majd a bicskája. Hétvégén mozogjon az egészségéért! Mindegy, hogy mit, csak sportoljon! Sakkozzon, römizzen vagy – legrosszabb esetben – menjen ki kapálni falura! Nem ért hozzá, de ön lesz majd, aki behozza mindig a föld végéről a borvizeskorsót. Vagy menjen el szaladni a focipályára, meglátja, hány tohonya, kocsonyásra elhízott ürge vonszolja magát körbe a salakon. Még öröme és elégtétele is származhat majd a látványból.

NYILAS

A hét első fele alkalmas arra, hogy beszélgessen, tanuljon, és kapcsolatokat teremtsen. Tehát: menjen át a szomszédba, Mariska nénihez, és kérdezze meg, hogy mi a véleménye ezekről az új dolgokról, mondjuk az online szex különféle, gyökeresen új megoldásairól. Mivel az ember társas lény, szüksége van társakra. Az elmagányosodás nem cél, hanem elkerülendő dolog. Legyen társas lény tehát, és figyeljen a többiekre! Segítsen, ahol tud! Ez egy természetes körforgás, vagyis előbb-utóbb visszakapja. Mert következő nap Mariska néni jön majd át, és ő majd a repce fagyos földben való termesztésének kiterjedt irodalmáról faggatja figyelmesen, meg a kozmikus tudatról is érdeklődik, mint olyanról… A hét közepén maradjon csendben, hallgassa a belső hangot, hogy meghallhassa azt, ami előmozdítja a csillagai járását! Nagy zajban ez képtelenség. Ezért vonuljon ki a természetbe, a természet lágy ölére, és ott a tömbháztető illatozó muskátlijai, bólogató árvácskái társaságában istenigazából magába merülhet. Még a hétvége előtt családi ügyek vonhatják el a figyelmét a saját dolgairól. Lerobban a szomszédasszony, és önt kérik meg, hogy beszállítsa őt a kórházba. Nehezére esik, de – látszólag – szívesen megteszi. Legyen következetes, és egyszerre csak egy dologgal foglalkozzon! Ne feledje, hogy az, hogy egy fenékkel csak egy lovat lehet megülni, csak egy hülye mondás! Ön nyugodtan próbálkozzon az egy fenék, több ló, vagy a több fenék egy ló változatokkal. Hétvégén foglalkozzon, játsszon magával!{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top