Archív

Bubu

– avagy történet kutyusokról, gazdikról és játékaikrólfile

 

Minden a szokásos: sötét, húgyszagú a kapualj, a bejárati ajtó döngve vágódik be mögöttem, tapogatózom a villanykapcsoló után. Hozzáérek egy vezetékhez, épp a gumiszigetelésből kitüremkedő dróthoz, nem ráz meg, viszont akárhogy nyomogatom a kapcsolót, nem gyúl fény. Súrolom a kuka szélét, érzem a bűzét, és mintha látnám is a körvonalait, szerencsére nem úgy megyek neki, hogy fölboruljon. A lépcsőház közelében már kitágul a pupillám, és az udvar irányából is gyenge fény dereng, pont annyi, hogy a macskakövek között növő fű elvegetáljon. Mielőtt indulnék az emeletre, megállok és kinézek az ablakon, fölmérem a ház belsejét, a vasrácsos gangokat, a guanótól pecsétes udvart, az akácfát, ami csak arra jó, hogy még jobban elsötétítse a földszinti lakásokat.

Szóval: minden a szokásos.

A lépcsőfordulóból két ajtó nyílik, a jobboldalit választom, elhaladok a három lakás előtt, egyik sem az. A lejjebb lévő szintekről már figyelnek a nyugdíjasok, amikor áttrapolok a baloldali folyosórészre, az elsőn ki is lép a lakásából egy néni, a vasrácsra támaszkodva néz fölfelé, mindjárt rám kiabál, hogy kit keresek. Leszólhatnék, hogy megvan, a levélbedobón a fölirat: FÜZESINÉ; csöngetek, kétszer, trillala, trillala.

Nyílik az ajtó és mondom a nevem, kezet fogunk, a hölgy pamut otthonkában, egész csinos, állapítom meg, miközben átlépem a küszöböt.

– Nehezen talált ide? – kedvesen mosolyog.

– Ugyan. Nem lehetett eltévedni.

A nappaliban ülünk le, a kör alakú faasztal mellé, kinyitom az aktatáskát, előveszem az iratokat, a hölgy velem szembe foglal helyet, kedvesen mosolyog, a haját igazgatja.

– Kávéval megkínálhatom?

Köszönöm szépen, mindig kérni szoktam. A napi kávéim száma az ügyfelek számával szoros kohéziót alkot: mindenütt elfogadom, tejszínnel, két cukorral. S azt is hozzá szoktam tenni, hogy:

– Azt javasolnám, hogy amennyiben nincs ellene kifogása, előbb tekintsük át a részleteket, azután magácska fölteszi a kávét, s amíg az megfő, közösen kitöltjük a papírokat.

Ekkor jelenik meg a hálószoba ajtajában a kutya: fekete törpe schnauzer, jellegzetes szakállal, jópofa, barátságos jószág, ül a küszöbön, a szájában narancssárga gumilabdát tart, fejét kicsit oldalra billenti, figyel. Vendéglátóm rászól, csak maradjon veszteg a Bubu, hagyjon békén bennünket, látja, hogy dolgunk van. Bubu látja, ennek ellenére nem érzi magát akadályoztatva abban, hogy idejöjjön mellém, fejét a nadrágomhoz nyomja, a labdával döfködje a lábam.

– Ejnye, Bubukám… Ne haragudjon, de játszani akar! Nem mindenkivel ilyen, maga úgy látszik, első látásra elnyerte a szimpátiáját. Ugye nem zavarja?

Biztosítom Füzesinét, hogy egyáltalán nem, és kezdeném magyarázni, mi ennek az életbiztosításnak a lényege, miszerint Isten ments, hogy bármi is történjen, az ember azonban soha nem tudhatja, ezért érdemes megkötni, voltaképp befektetés… ám itt vendéglátom közbeszól, elnézést kér, de nem dobnám-e be a labdát a hálószobába, mert Bubu nagyon játszana, amúgy meg (labda megy) már a telefonban is elmondta, hogy nem tudja, ki kaphatná meg azt az összeget, amennyiben ő elhalálozna, a világért sem akarja, hogy az ex-férje, az nem érdemli meg, jó, esetleg, a nővéréék, meg hát legalább lenne miből finanszírozni a temetést. S amikor Bubu visszahozza és ismét a nadrágomhoz dörgöli a nyálas labdát, fölvilágosítom Füzesinét, hogy ez nemcsak halálesetre szól, hanem ugye az egyedülállóknak milyen jól jön, ha esetleg – Isten ments! – valamilyen baleset vagy betegség miatt hosszabb időre munkaképtelenekké válnak, be vannak biztosítva, a táppénzen kívül mást is kapnak, amellett – Isten ments! – lehet rokkantság, tartós károsodás, nem kell folytatnom, Füzesiné meg van győzve, bólint, és azt mondja, rendben, Bubu pedig immáron harmadjára hozza vissza lelkesen a labdát.

– Akkor legyen szíves, készítse elő a szükséges papírokat, én addig most már tényleg fölteszem a kávét! – Tejszín, kettő cukor, konkretizálom a rendelést (Bubu érkezik, már oda se nézek, úgy veszem ki szájából a labdát és pattintom be a hálószobába), magam elé csúsztatom a formanyomtatványokat, örülök, mert ismét magas lesz a jutalék, és amint lecsavarom a töltőtoll kupakját, Bubu a kezembe nyomja a vibrátort.

Úgy hozta ide, hogy közben megnyomta az egyik kapcsolót, a szerkezet zümmög, a villanyborotvánál kicsivel halkabb, szerencsére Füzesiné éppen zajt csap a konyhában. Az jut az eszembe, hogy visszadobom a szobába, de nem jó, mert Bubu megint elő fogja hozni, már hallom is, hogy Füzesiné elindult a nappali felé, épp annyi időm van, hogy berakjam a táskába, és sebesen rácsúsztassak egy dossziét.

– Bubukám, nyughass már, ne legyél ilyen önző, ne várd, hogy mindenki naphosszat csak veled játsszon! – Azonban Bubura nem hat a szép szó, ül a lábamnál és fölháborodottan ugat, Füzesiné értetlenül csóválja a fejét, elnézést kér, betessékeli a kutyát a hálószobába, rácsukja az ajtót, aztán visszaül szembe velem. – Néha engem is meglep a viselkedése, kiszámíthatatlan, mint a nők általában – cinkosan rám kacsint, igyekszem nem elvörösödni, átnyújtom a formanyomtatványokat.

A kávé rossz, azért megköszönöm, majd összepakolom az aláírt papírokat. Kinyitom a táskám és megtapogatom azt a micsodát a dosszié alatt, valahová ki kellene tenni, csak nem tudom, hova.

„Akkor hamarosan jelentkezni fogok” – ezennel egy újabb sikeres üzletet könyvelhetek el, a főnökeim továbbra is elégedettek lehetnek velem. Füzesinével kezet fogunk, kikísér a gangra, nagyon mosolyog, de én egyfolytában Bubu ugatását hallom, kétségbeesetten kiabálja a becsukott hálószobaajtó mögül, hogy „tolvaj, tolvaj”; mondanám, hogy ne haragudj, Bubu, nem tehettem mást, ám gyáván sarkon fordulok, és sebes léptekkel elindulok lefelé. Ahogy robogok lefelé a lépcsőn, ki se nézek az ablakon, hogy szokás szerint még egy pillantást vessek az udvarra; bűntudatom van, mialatt átvágok a sötét, húgyszagú bejárati folyosón és kilépek a késő délutáni napsütésben fürdő körútra.{jcomments on}

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top