Archív

Norci, avagy Gyöngyi vágtája

vgtaRég nem láttam Norcit.

Pedig volt idő, hogy nap, mint nap találkoztunk.

Norbi apám műhelyében dolgozott autószerelő-inasként. A műhely közvetlenül a házunk mögött van. Norbi gyakran átjött, hogy beszélgessen Józsikával, aki az első udvart tartotta rendben. Józsikával jókat lehetett beszélgetni. Egyrészt mert nagyot hallott, másrészt, mert egyéb fogyatékosságai is voltak. Apám csak azért vette föl, mert máshol nem alkalmazták.

 

Ekkor Norbit még nem ismertem. Nem kedveltem. Mert ha fűnyíráskor kinéztem az ablakon, vagy azt láttam, hogy Józsikával cseresznyéznek a fa árnyékában ülve, vagy azt, hogy Norbi kergeti a kutyánkat. Én szeretem a kutyámat. És szeretem a cseresznyét is.

Kártevő volt a szememben.

Egyik nyáron a bátyám is apám műhelyében dolgozott. Összebarátkozott Norbival. Így én is összebarátkoztam vele. Persze előbb azért a fejére olvastam korábbi bűneit. Csak, hogy a harag tüskéi bent ne maradjanak a lelkemben.

Nem maradtak.

Mi hárman mindenhová együtt jártunk.

Többek között lovagolni is.

Emlékszem, egyszer terepen voltunk.

Norbinak Gyöngyi jutott.

Gyöngyi szögletes hátsójú telivér volt. Pej kanca.

A gyorsaságáról volt híres. És a kitartásáról. Mert ha neki futni támadt kedve, akkor nem lehetett megfogni. Sok tapasztalt lovast láttam a hátán tehetetlenül lobogva eltűnni a messzeségben.

Norbi nem volt tapasztalt lovas. De bátor igen. Bátorsága forrása a tudatlansága volt.

Mikor a lovakat beugrattuk vágtába, Gyöngyi, hátán „egy” Norbival, lehagyott minket. Izmai kidagadva eltakarták éles csontjait, nyakán fehéren habzott a verejték. Norbi arcára kiült a kapaszkodás görcsössége. Gyöngyi eltűnt a dombok között. Mikor újra előtűnt, Norbi már az oldalán csüngött. Csak akkor engedte el magát, amikor derékig ért a csalán.

Nem találtuk.

Mire visszaértünk az istállóhoz, Norbi már ott volt. Tele horzsolással, csalánkiütéssel.

Gyerekszőke haja alatt világított piros arca. Szégyellte magát. Szégyellte, hogy leesett.

Hason fekve lapított a csalánban, míg mi tovább nem mentünk, aztán a bokrok árnyékába bújva visszaosont.

Az apja ekkor már ott volt. Sörösüveggel a kezében várta, hogy megérkezzen a fia, és ő élcelődhessen annak sutaságán.

Norbi nagyon hasonlít az apjára. Mind alkatra, mind arcra. Szerintem gondolkodásban is, de ő ezt valószínűleg tagadná.

Norbit ekkor már Norcinak hívtuk. Mert ismertük. És nem illett rá a Norbi név. Piros arca, pisze orra, szőke, frufrus haja, mindent eláruló kék szeme mindig ráragasztották a gyerekség bélyegét. De gyerekségéért leginkább a lelke a felelős.

Mert Norci lelke egyszerű.

És képlékeny.

És tiszta.

Tiszta.

Bár nagyon szeretett volna egy kicsit bemocskolódni. Épp csak annyira, hogy a gyerekes pír beszürküljön az arcán. Mert Norci arcáról mindent le lehetett olvasni. Mindent, amit tagad, és mindent, amit beismer.

Norci lelkében kétféle érzelem fér meg.

A szeretet és a gyűlölet.

Szereti azt, aki szereti őt. Szereti apámat, mint a saját apját, szeret minket, mint a saját testvéreit. Kiáll a családunk mellett, mint a saját családja mellett.

És gyűlöl mindenkit, aki a saját boldogulása érdekében háttérbe szorítja az övét.

Lelkének e két felét a környezet táplálja.

A gyűlölködők társasága az ő gyűlöletét is dagasztja.

Emlékszem, amikor először láttam szerelmesnek…

Szerelmesnek egy lányba, akit sem a bátyám, sem én nem szíveltünk.

Hosszú percekig bámulta. Arcán közben életre keltek a piros virágok, szemébe beleült a bárgyú vágyakozás. Amikor a lány visszautasította, velünk együtt utálta szegény teremtést. Mi mást tehetett volna?

Nőügyei azóta rendeződtek.

Norci ma traktoros. Így hívják felénk a traktorosokat. Imádja a földet, imádja a munkát.

Főállásban pedig rendőr. Ezért minket okol. Nap, mint nap megköszöni a bátyámnak, hogy rábeszéltük, tegye le az érettségit. Letette. És rendőr lett.

Rég nem láttam Norcit.

De tegnap otthon voltam. Ő pedig átjött hozzánk. Hozta a tojást. Szüleim évek óta tőle veszik a tojást.

Leült a lépcsőre. Várta, hogy anyám kirakja a tojásokat, és visszaadja neki a tartókat.

Haja melírozott, nyakában vastag ezüstlánc. Szemében ugyanaz a gyerekes csillogás, mint régen. Elmondta, hogy nősülni készül. Csak előbb megteremti a szükséges anyagiakat. Mert amíg nem lesz saját otthona, saját vagyona, addig a kis Norcinak várnia kell a sorára. A traktorozással nem keres rosszul, „rendőrködni” pedig még jobban megéri. Főleg mert ő szigorú. Nem sajnál se biciklist, se autóst, se gyalogost, se babakocsist. Azonnal büntet. Néha egy kicsit félre is adminisztrál. Persze csak, ha a „bűnelkövető” megérdemli. De sajnos még így is ismer olyat, aki fele annyi munkával, mint ő, kétszer annyit keres. Undorítóan korrupt emberek vannak.

Elmondta azt is, hogy gazdagék megvették a földet, amiről ő évekig ingyen hordta a zöldet a saját jószágainak. Fel volt háborodva. Mert az új tulajdonos lekaszálta róla a füvet. A saját jószágainak. Mert az új tulajdonos azt hiszi, csak mert megvette a földet, a rajta lévő füvet is megvette. Az új tulajdonos gátlástalan és haszonleső.

Hát talpon lehet így maradni?

Sokat mesélt.

A saját érdek miatt már sokkal több mindenkit gyűlöl, mint ahányat szeret. Környezete csak lelkének a gyűlölködő felét eteti. Ez elhízott.

Norbiban lesoványodott a Norci.

Mintha már csak nekünk, csak bennünk élne.{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top