Archív

Barátaim, akik besúgóim is voltak – interjú Györe Balázzsal

Balzs_fotHogyan képes feldolgozni egy író, mikor egy nap váratlanul kiderül számára, hogy azok az emberek, akik eddig közel álltak hozzá, arra kényszerítette a múlt rendszer, hogy jelentéseket írjanak róla? Egyáltalán hogyan olvassa az író a róla készült följegyzéseket? Többek között ezekről is beszélgettünk Györe Balázzsal.

Hogyan képes feldolgozni egy író, mikor egy nap váratlanul kiderül számára, hogy azok az emberek, akik eddig közel álltak hozzá, arra kényszerítette a múlt rendszer, hogy jelentéseket írjanak róla? Egyáltalán hogyan olvassa az író a róla készült följegyzéseket? Többek között ezekről is beszélgettünk Györe Balázzsal.

A most készülő új könyvedről sokat elárul a címe: Barátaim, akik besúgóim is voltak. A cím persze arról nem beszél, hogy mindezt hogyan éled meg? Hogyan tudod kezelni ezt a traumatikusnak tűnő anyagot?

Amikor sok-sok évvel ezelőtt  Andor Csaba barátom felhívott, hogy beszélni szeretne velem és a kávéházban, ahova beültünk, könnyes szemmel kezdett mondandójába, először arra gyanakodtam, hogy súlyos beteg, majd arra, hogy megcsalta a felesége (ez lenne az én híres írói fantáziám?), de az a változat meg sem fordult a fejemben, hogy a ’70-es években jelentéseket írt rólam. Az ember a barátaiért tűzbe teszi a kezét. Még mindig ott ülök abban a kávéházban, hallgatom a barátomat, aki felfedte magát (talán a felesége és a lánya után én voltam a harmadik, akinek elmondta – nem akarta, hogy esetleg az újságból tudjuk meg). Nem tudom, mit érzek, mert az ilyenfajta érzés (érzet?) még születőben van, korábbi életemben nem ismertem, nincs neve, szörnyűségesen összetett valami, talán sohasem fogom megtudni, micsoda, sohasem fogom tudni jól (rendesen, érthetően stb.) megfogalmazni (természetesen meg kell próbálni). 

Le lehet-e zárni egy ilyen könyvet? Pont kerül-e valaminek a végére általa, vagy éppen elindít beláthatatlan folyamatokat? Szeretnéd-e, hogy elindítson?

Rakosgatom a dokumentumokat, de amit nappal építek, az másnap reggelre leomlik. Kedvenc Bródy Sándor idézetem: “A dokumentum beszél, a szó belefúl az időbe.”

Természetesen korábban megírt könyveimet is dokumentumoknak tekintem már. Egyik könyvemet sem tudtam megnyugtatóan lezárni. Érvényesek, de mégsem. Módosítanom kell őket, mert például, amikor Andor Csabáról írtam A megszólítás ábrándja című könyvemben (Liget Könyvek, 1994. /ezt egyébként az egyik legszebb írásomnak tartom/), hogy “Fel kellett vágni, hogy olvasni lehessen”, akkor még nem tudtam, hogy jelentéseket írt rólam a Belügyminisztérium számára. Tehát sosincs pont a könyvek végén, még akkor sem, ha pontot teszek a végére, és esetleg (nagyon ritkán) fellélegezve hátradőlök. Mivel nincs lezárás, nincs elindulás sem.

Lehet-e egy ilyen munkának humora? Értem ez alatt, hogy megszületik-e benned valami távolságtartó groteszk, vagy újra és újra hurkokat vet a téma a jelen idődbe?

Kellene a humor. Szükség van rá. A belügyminisztériumi iratokon nevetni is lehet. Együgyűek, félelmetesek, szánalmasak, nevetségesek, sekélyek, igazak és hamisak, kényszeredettek, hiányosak. Szelíden gondolok rájuk. Nincs bennem düh. Tisztázódik az életünk. Megtudjuk lassan-lassan miben, hogyan, kikkel éltünk, barátkoztunk, szerelmeskedtünk, kirándultunk, tanultunk, dolgoztunk, utaztunk, ápoltunk. Távolságtartás, igen, talán lehet ezt mondani, mindenféle groteszk elem nélkül.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top