Archív

Bukowski a januári Új Forrásban

ufo11_1boritoAz Új Forrás januári száma ismét tematikus blokkokból áll. Elsőként a nagy amerikai fenegyerek, Charles Bukowski életművéből közöl néhány verset. Cserna-Szabó András egy remek kisesszében elmagyarázza, miért kategorizálhatatlan a Mester. A másik főtengely Kosztolányi-Esti Kornél-Esterházy mentén húzódik, Esterházy Péter fiának képeivel. És egy újabb fejezete a tatai Zsinagóga-ügynek, Szatmári Sarolta és Bódi Lóránt levélváltása a novemberi szám kapcsán.

 

 

Cserna-Szabó András

KÁROLY ARKANGYAL ÉS LADY HALÁL

Bukowski novelláiról

 

Mindenkit utolér a végzete, Bukowskit is utolérte. Még életében bekövetkezett, amitől legjobban félt: befutott. A kívülálló, alkesz, perverz, semmirekellő, mocskos bohóc, aki köpött sikerre, irodalomra, kánonra, kultúrára, törvényre és morálra, aki Diogenész, Villon és Hašek unokája, Venedikt Jerofejev és Hajnóczy testvére volt, mára végérvényesen a popkultúra részévé vált, ikonná lett, milliós és fanatikus olvasóközönséggel. Csak a Facebookon száznál is több rajongói klubja működik (némelyik tízezres táborral), vendéglőket neveznek el róla (mint Hemingwayről), a magyar életműkiadás pedig már a 8. kötetnél jár.

Az irodalmi kánonba való bekerülés tényét mi sem jelzi jobban, mint hogy a szorgalmas tudomány már meg is találta a senkiházi Bukowski skatulyáját. Mert minden nagy írónak kell skatulya, hogy végre ne mozogjon, ne mocorogjon, maradjon nyugton, és békén tűrje, hogy az elmészek kedvükre elemezzék, szétszedjék és összerakják, talpáról feje tetejére állítsák és viszont. Bukowski a „dirty realism”, vagyis a mocskos realizmus dobozába került. Egyébiránt nyugodtak lehetünk, mert Charles meglehetősen jeles társaságban tölti skatulyalétét, s egészen bizonyosan nem unatkozik: a minimalista Raymond Carverrel, az ördögszakértő Cormac McCarthyvel és a Piszkos havannai trilógia szerzőjével, Pedro Juan Gutiérrezzel. El tudom képzelni ezeket a csávókat együtt Kánonország tengerpartján… Viszkit vedelnek a Nagy Kékség Kricsmiben, közben csajokat hajkurásznak, kártyáznak, néha elugranak egy kuplerájba, esetleg a lovira, vadászni vagy pecázni, este benéznek Hemingway Papához egy daiquiríre, amit személyesen a Mester kever nekik dupla adag rum hozzáadásával. Azt hiszem, szívesen lazulnék velük egy hosszúhétvégét.

Szóval Bukowski, a vén kujon meghalt, és végre azt csinálhatnak vele, amit csak akarnak. Ő, aki körön kívüli Arlequinként röhögte-gúnyolta a kegyetlen és álszent világot, aki soha nem tudott nyugton maradni, tartozni valahová, beállni a sorba, most végre a helyére került. Hála a kanonizáló irodalomtudománynak, most végre biztonságban van. Ahogy egész életében soha nem volt. Mondjuk erről is megvolt a mocskos vénember véleménye: „Biztonságban? A börtönben legfeljebb, ott van biztonságban az ember. Jó pár négyzetméter, és még lakbért sem kell fizetni, se rezsit, se jövedelemadót, se gyerektartást. Nem kell levizsgáztatni az autót. Nem büntetik meg az embert ittas vezetésért. Nem veszít a lóversenyen. Ingyenes az orvosi ellátás. Kellemes, azonos érdeklődésű társaság. Templom. Seggbe kúrás. Ingyenes temetés.”

Tudta miről beszél, ismerte a sittet, de a hajléktalanszállókat, az éjszakai parkok padjait is. Volt gyári munkás, árupakoló, tologatott fagyott halas konténereket, cipelt legyilkolt marhákat, szedett-vedett alakok társaságában zötykölődött ide-oda a két part között a vonaton, kutyatápüzemekben dolgozott, egy ideig pedig kidobóként kereste a sörrevalót egy texasi kupiban. Később beállt a Los Angeles-i postahivatalhoz, nappal melózott, este bekapcsolta a rádiót, keresett valami klasszikus zenét, és hat sör, valamint fél liter viszki társaságában hajnalig verseket kopogott Royal típusú írógépén. És regényeket. Meg novellákat. Nem érdekelte az irodalom. Csak az írás.

15 évet húzott le postásként. Kétségkívül ő a legnagyobb író a postások között, és a legkiválóbb postás az írók között. Ne áltassuk magunkat, nincsenek véletlenek. Angyal (görögül „angelosz”) annyi, mint hírnök. Vagyis postás. Charles-Károly tehát annak a Gábriel-Gábor arkangyalnak a kollégája, aki maga is jeles (isteni) postás: Lukács szerint Zakariás papnak ő viszi a hírt Keresztelő János születéséről, és Máriát is ő látogatja meg Názáretben, hogy közölje vele Jézus születését és messiási hivatását.

Az amerikai angyal a posta után már csak a piálásnak, a kurváknak és az írásnak élt. Ez a szélhámos nemcsak az élők világát baszta át, de a halált is át akarta. Ez volt a terve: „Gondoljanak csak bele: 80 évesen megdugni egy 18 éves lányt. Ha valahogyan át lehet verni a halált, hát akkor így.” Sajnos, ez nem jött össze neki, 1994. március 9-én, San Pedróban Bukowskival végez a leukémia, hat évvel korábban a tervezettnél. Ám Darida kolléga szerint az ügy bonyolultabb, mint gondolnánk: „…azért ne vegyünk rá mérget, hogy (Charles) mégsem verte át végül az elmúlást. Simán el tudjuk képzelni, hogy mostanság Lady Halálról tépi le a kombinét, ha nagyon rátör a másnaposság.”

***

A semmitől délre novellás kötet, 29 történet. Az elbeszélések cirka felében ugyanazzal a lepukkant csajozógép Henry Chinaskival találkozunk, mint a nagy Bukowski-regényekben (pl. a Nőkben vagy a Postában). Ezek az írások simán beilleszthetőek lennének a regényekbe egy-egy fejezetnek: szubzéró sztorik, Chinaski az égvilágon semmi mást nem csinál, csak vedel és nőzik, hol másnapos, hol részeg. A Chinaski-naplók mégis letehetetlen olvasmányok. Bukowski bebizonyítja, hogy a legmélyebb, legszánalmasabb, legsoványabb létben ugyanúgy megtörténik az élet, mint a legmagasabb, legteljesebb, legkalandosabb szférában. Szerelem és halál, boldogság és szenvedés, bűn és bűnhődés, megváltás és elkárhozás az osztályrésze mindenkinek ezen a földi pályán, s nincs ez másképpen a lóversenypályák, koszos kocsmák és mocskos bérlemények világában sem. Monte Cristo grófja ezer kalandon át ugyanazt a létet éli végig, mint Chinaski, aki lehetőleg ki sem mozdul a négy fal közül, hacsak nem lovira vagy italboltba kényszerül menni vagy nem jön házhoz a kurva. Ahogy Nick Belane, L. A. legjobb magánhekusa (akit egy nap felkeres Lady Halál) mondja a Ponyvában: minden ember arra született, hogy meghaljon. S mi az élet? Lötyögés és várakozás. „Az ember várja a vonatot. Vár egy pár hatalmas mellre egy augusztusi éjszakán valamelyik vegasi hotelben. Vár az egérre, hogy énekeljen. Vár a kígyóra, hogy szárnyat növesszen. Lötyög és vár.”

Babits írja az első novellistáról, Boccaccióról, hogy mennél alacsonyabbra száll témájával, annál inkább otthon érzi magát. Bukowski – hatszáz évvel később – nem különben. Megírja aranyerének történetét, szeszes szexeit lecsúszott lotyókkal, mocskos kocsmai vécékbe kalauzol, elátkozott szerencsejátékosokkal, gyilkos hajléktalanokkal, piás bokszolókkal kujtorgunk a setét Los Angeles-i éjszakában. Dante óta nem volt a világirodalomban ennyi gonosz, bosszúálló, égetnivaló, hisztérikus és züllött bestia, mint Bukowskinál, és ennyi szenvedés is csak kevés szerzőnél: „mindenki szenved, egyfolytában, még azok is, akik úgy csinálnak, mintha nem szenvednének”.

Tiszta, egyszerű, őszinte, nyers, kegyetlen és bölcs próza Bukowskié. Jack London, Hemingway és Faulkner egy lavór romlott őrületben áztatva. A Buk-kozmoszban Hem Papát péppé verik a ringben, az Ördög elszabadul ketrecéből, hogy mindenki piáját és nőjét lenyúlja, kannibálok randalíroznak, vén pankrátorok pofozkodnak, férfiak és nők tépik szüntelenül egymás lelkét, vagy csak ülnek némán egy bárpultnál, vedelnek és arra várnak, hogy a szálkák felkússzanak a szívükbe. Hogy végre vége legyen ennek a szörnyű rémálomnak.

Lötyögnek. És várnak. Az utolsó bestiára, Lady Halálra. Ahogy mindannyian.

 

Charles Bukowski

Sandra

vékony és magas

mindig fülbevalót hord

jó kis csaj

hosszú köntös

takarja testét

mindig a topon van

magas sarok

hangulat

pirulák

és piák

nézem Sandra dől ki

a székből

dől Glendale

felé

várom hogy mikor

fejeli le

a gömbkilincset

miközben egy újabb szál

cigarettát

próbál meggyújtani

a kezében

lévő csikkről

32 éves

odavan a kedves fiatal

szűzi fiúkért

akiknek olyan kerek arca van

mint egy csészealj

ezzel húzza az én

agyamat is

mutogatja a trófeáit

nézzem meg:

kussoló nullagyú szőke

husok

akik

úgy ülnek

úgy ácsorognak

úgy beszélnek

ahogy ő parancsolja nekik

néhanapján felhoz a lakásomra közülük egyet

néha kettőt

van mikor hármat is

mutogatja őket

nézzem meg

nézem Sandra baromi jól mutat

a hosszú köntösében

szerintem simán össze tudná törni

akármelyik férfi szívét

remélem egyszer talál is

egyet.


Te

egy vadállat vagy, mondja nekem,

a nagy fehér hasaddal

és a szőrös lábaiddal.

meg a hosszú körmeid,

és a dagadt kézfejed, csak egy

ragadozónak vannak ilyen mancsai,

meg ilyen nedves, vörös orra.

és a tiednél nagyobb heréket

a büdös életben nem láttam.

úgy élvezel, ahogy a bálnák,

hátából kilő

a páraoszlop kilégzéskor.

te vadállat, én vadállatom,

mondja és megcsókol,

mit szeretnél

reggelizni?


üveges tekintetű csavargókat láttam egy híd alatt kannás bort vedelni

ma este

itt ülsz velem

a kanapén

új préda

szoktad nézni

az oroszlános-gazellás

természetfilmeket?

a halálról szól az összes

és most azon töprengek

vajon melyikünk az erősebb

ragadozó, ki zabál

fel kit először

testileg

és végül

lelkileg is?

esszük azt a rengeteg húst

míg majd egymást is

szépen felzabáljuk

bogárkám.

azért

remélem, először a

tested kerül sorra

én úgyis a „futottak még”

kategóriát erősítem

és kurva fix, hogy lelkileg fogok

elsőnek tönkre-

menni.

(Fordította: Babiczky Tibor)

Az Új Forrás 2011.01-es számának tartalomjegyzéke:

Charles Bukowski: Sandra, üveges tekintetű…, Te (versek)

Cserna-Szabó András: Károly Arkangyal és Lady Halál (Bukowski novelláiról)

Pogrányi Péter: Guttenberg-utikalauz stopposoknak (Cserna-Szabó András: Mérgezett hajtűk)

Babiczky Tibor: Horváth Imre balladája (vers)

Turányi Tamás: Az újcsalánosi vagányok (vers)

Nyerges András: A barátságszédelgő (próza)

Varga Zoltán Tamás: Halvány. Egy folyó természetrajza (vers)

Sebestyén Ádám: Hajótörés (vers)

Takács Nándor: A folyók útvonalai (vers)

Necz Dániel: Emlékház (vers)

Szűcs Balázs Péter: Csak az üres égbolt (kisprózák)

Türjei Zoltán: Kislámpa nélkül, Sínen vagyunk, Láttalak ahogy madáretetőt készítesz (versek)

Nagypál István: A fürdetés szabályai, Kagylójós (versek)

Só Balázs: Csapda (vers)

Szolcsányi Ákos: Az író, A lepárló, Lucifer (kisprózák)

Szabó Máté Mihály: a szó, amilyen (vers)

Dukay Nagy Ádám: Tőled, Onnan (versek)

Finta Gábor: Hajnali kólon (Kosztolányi Dezső Hajnali részegségéről)

Széchényi Ágnes: Összefüggések domborzati térképe (Szegedy-Maszák Mihály: Kosztolányi Dezső)

Bánki Éva: „Sárszegen éppúgy…” (Mohai V. Lajos: A sárszegi regények és környezetük)

Czapáry Veronika: A nőiség önreferencialitása Esterházy Péter Egy nő című művében (tanulmány)

Deczki Sarolta: A Kossuth-Flaubert-levelezés (Esterházy Péter: Esti)

Olasz Sándor: Poétikai hátraarc? (Garaczi László: Arc és hátraarc)

Garaczi László: Ami volt, és a mi lehet (Esterházy Marcell kiállítása)

Mohai V. Lajos: Fekete, fehér (próza)

Lábass Endre: Szindbád és a kőfiú (próza)

Sándor Zoltán: Fiú a vízből (kispróza)

Visszhang (Szatmári Sarolta és Bódi Lóránt levélváltása)

A lapzárókon

Esterházy Marcell fényképei ( …)

A folyóirat 300 HUF áron megrendelhető: ujforras@t-online.hu{jcomments on}

 

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top