– Na! Hé! – rikoltja Bozsó bácsi a szokásosnál is magasabb hangon: messziről úgy tűnik, mintha sikítozna valaki. – Hé! Hahó!
Többen odapillantanak, majd mintha nem láttak volna semmit, gyorsan elfordulnak, merthogy nem volna jó valamibe belekeveredni. Bozsó bácsi nagy hévvel integet, gyűrött, foltokkal tarkított bézbólsapkáját is leveti, azt lengeti a kopasz feje fölött. Arcán széles vigyor, olyan lelkes, hogy szinte ugrál. Visszahangzik tőle az aluljáró: – Hahó! Hello!
A rendőrök értetlenül nézik. A magasabbik zavartan megigazítja a sapkáját, aztán a háta mögé pislant, hogy megbizonyosodjon arról, hogy Bozsó bácsi tényleg nekik integet. Nincs mögöttük senki, csak a hullámzó-hömpölygő tömeg, ahogy megy a metróhoz le, meg onnét fölfelé.
– Az ott ki a franc? – kérdi a magasabbik az alacsonyabbtól. Amaz vállat von:
– Én tudjam? Én is ma vagyok itt először. Azt hittem, a te cimborád. Neked mórikálja magát.
– Nekem? Nem inkább mind a kettőnknek?
– Nem. Egész konkrétan téged néz. Honnét ismered?
– Honnét ismerném?
– Az ott a Bozsó bácsi – szól oda egy szakállas, bozontos hajú férfi a szomszéd oszlop mellől. Egy narancssárga szemetesre könyökölve cigarettázik. – Maguknak kiabál. Intsenek vissza neki.
– Na! Hé! Hello! – sikoltja Bozsó bácsi, és egy pillanatra sem hervad le róla a széles mosoly – olyan széles, hogy látni engedi fogai helyét.
– Intsenek vissza, mert addig tényleg nem hagyja abba.
A magasabbik rendőr végigméri a szakállas, bozontos hajú férfit, majd a társára néz, aki vállat von. A magasabbik ekkor óvatosan, jóformán alig észrevehetően egy pillanatra föllendíti jobb kezét, és int. Bozsó bácsi arca, ha lehet, még jobban fölragyog, mind a két karját az égnek, helyesebben az aluljáró mennyezete felé emeli, aztán visszaigazítja a bézbólsapkát, és arrébb lépdel.
– Maga ismeri? – kérdi a magasabb rendőr a szakállastól.
– Csak annyira, mint itt mindenki. Itt van egész nap. Járkál, kiabál, integet. De teljesen veszélytelen.
– Hajléktalan?
– Én úgy tudom, hogy nem. Van valahol a környéken egy lakása. De oda csak aludni jár.
– S maga kicsoda?
A szakállas, bozontos hajú férfi egy pillanatra sem veszíti el a nyugalmát: – Sajnálom. Nincs nálam a személyim. Semmi irat nincs nálam.
Az alacsonyabb rendőr egy kézmozdulattal megállítja a magasabbikat. Megfordulnak, a metrólejárót kezdik figyelni.
Bozsó bácsi közben odaér a könyvesbolthoz. Hónapok óta ott a felirat, megtöbbszörözve a kirakaton: „VÉGKIÁRUSÍTÁS! 50%!” A boltos lány épp most nyit. Leguggol, az üvegajtó alsó zárján matat, felülről belátni a bugyijába. Bozsó bácsi megáll mellette, és amint a lány fölemelkedik, gyöngéden végigsimítja a fenekét. Amaz dühös arccal fordul feléje, ám a következő pillanatban máris megenyhül:
– Te vagy az, Bocsó bácsi? Szia.
– Szia! Szia! – válaszol Bozsó bácsi, és a lány karját kezdi simogatni. A lány a harag legkisebb jele nélkül eltolja magától Bozsó bácsi kezét, és belöki az üvegajtót.
– Hát szép napot neked, Bozsó bácsi!
– Szép napot! – sipítja vidám fejhangján Bozsó bácsi, és megy tovább. Kisvártatva a pékáruüzlet ajtaján dugja be bézbólsapkás fejét, ott is beköszön: – Hé! Hahó! Szép napot!
A pékáruüzletben új alkalmazott dolgozik, ez a harmadik munkanapja. A pult előtt délelőttönként hosszú a sor, ami érthető, hiszen a káposztás hasé és a sajtos pogácsa nagyon finom, de a többire sem volt még panasz. Délután és kora este azonban már csupán a hűtőben árválkodik néhány dobozos kakaó és Túró Rudi; áru legközelebb hajnalban érkezik, ám hiába javasolták többen is neki, a tulajdonos nem hajlandó este nyolc előtt bezárni az üzletet. Az alkalmazottak tehát rendre végigunatkozzák a délutánokat, nem csoda, hogy gyorsan cserélődnek: ennyi pénzért kevesen vállalják az órákon át tartó magányos álldogálást. A könyvesboltos lány sem áll velük szóba, talán rangon alulinak érzi, vagy egyszerűen élvezetesebb társaságot jelentenek a számára az újságárus fiúk, akikhez viszont gyakran bejár. Olyankor kiteszi a könyvesboltra a „RÖGTÖN JÖVÖK” táblát, és az újságpavilon kirakatán keresztül látni, ahogy odabent pukkadozik, hajlong a nevetéstől – mert hát tényleg olyan jópofák a fiúk, a női magazinokat mindig kölcsön adják neki, még a benejlonozottakat is; később visszaragasztják őket celluxszal.
Egyszóval, az új pékáruüzleti alkalmazott értetlenül és némileg haragosan néz a beköszönő Bozsó bácsira: még délelőtt van, sokan várnak káposztás haséra, neki most nincs ideje jópofizni, ráadásul a vevőket is elijesztheti ez az idióta alak. Bozsó bácsi nem orrol meg, párszor még elkurjantja magát, majd megemeli a bézbólsapkát és távozik – a vevők, akik eddig látszólagos közönnyel az arcukon a szemük sarkából figyelték minden mozdulatát, érezhető megkönnyebbüléssel adnak utat neki. Bozsó bácsi elhalad a virágüzlet és a két éve bezárt, akciós DVD-ket áruló pavilon előtt (melynek kirakatában változatlanul ott virít a két évvel ezelőtti kínálat), és az „AVON-TERMÉKEKET FORGALMAZUNK!!!” felirattal fölcímkézett kozmetikai üzlet előtt áll meg, ahol újra lekapja kopasz fejéről a bézbólsapkáját, így köszön a két prostituáltnak, akik az érdeklődőknek mindig azt felelik, hogy természetesen elmúltak tizennyolc évesek, személyi azonban náluk sincs, de tudják, hogy nem is kell, a hatóságok rég elunták a macska-egér játékot – azért biztos, ami biztos, most is szemmel tartják a rendőröket.
– Hahó! Hello! – sikítja magas hangján Bozsó bácsi, és a két prostituált visszaköszön, sőt, az egyik megkérdi: „Hogy vagy?” – Jól! – válaszolja vidáman Bozsó bácsi, és a legszívesebben megint végigsimítaná a lány miniszoknyáját ott, ahol a combjai találkoznak elöl, de nem teszi, mivel amikor a minap így csinált, az a kopasz fiatalember, aki a jegypénztár mellett támasztja az egyik oszlopot, nagyon rákiabált, és talán meg is verte volna, ha a folyton – legalábbis amikor a rendőrök nincsenek itt – az aluljáró közepén óbégató zöldségárusok el nem magyarázzák neki, hogy Bozsó bácsi kicsoda.
– Miért, ki ez? – kérdezi az újonc BKV-ellenőr a metrólejárónál a tapasztalt kollégától, miután az rászólt, hogy integessen vissza annak a lógó inges, bézbólsapkás, vigyorgó alaknak, mert addig úgyse tágít.
– A franc se tudja. De itt kurjongat egész nap. Nem kell félni tőle. Teljesen ártalmatlan. Valami Bozsó bácsi. – Egy fiatal lány halad el közöttük. Az idősebb ellenőr meg se nézi a feléje nyújtott bérletet, odakacsint a fiatal kollégának, majd mindketten hosszasan bámulják a lány szerencsére csak lassan távolodó fenekét.
– Hé! Hahó! Hello! – sipítozik Bozsó bácsi, ám ezúttal nem tudni, kinek köszön.{jcomments on}
