Archív

Podmaniczky Szilárd: Döglött kutyával őrzött terület – A nő – A férfi

Ni_bortBizarr vallomások gyűjteménye

Két könyv egy kötetben

320 oldal, 2.000 forint

Megvásárolható a könyvesboltban

Ezeken az oldalakon csajok és pasik mesélnek titkos

vágyaikról és álmaikról, olyan eseményekbe engednek

bepillantást, amelyekről itt és most beszélnek először.

Kínzó szerelmek, szexuális bizarrságok, csalások és

szenvedélyek, elveszített társak és gyermekek, szóval,

az élet sűrűje, amelyben a véletlen és a sors írja a

könny- és mosolyfakasztó történeteket.

 

A könyv szereplői létező személyek, az események egybeesése a valósággal nem a véletlen műve.

Nekem az egész életem ráment a Bélára. Erre akkor jöttem rá, amikor egyszer hazajött, és addig kérdezgettem, hogy hol voltál, amíg bevallotta, hogy nőnél. Mondom, milyen nőnél? Hát milyen nőnél, azt mondja, nőnél. Úgy kiszaladt belőlem a vér, hogy azt hittem, nem jön vissza többet. Hirtelen nem is tudtam, hogy megöljem vagy elzavarjam. Az meg se fordult a fejemben, hogy én megyek el valahova. Ott ült a széken, nézett maga elé, mint egy döglött ló, és nem mondott semmit.

Mondom, ki az a nő, tudni akarom. Egy nő. De, mondom, csak van valami neve, valahogy szólítgatod. Azt mondja, nem ismerem, nem itt lakik. Nevet akarok! Azt mondja, cuncimókus.

Nem mondta el a nevét, pedig Kocsis Ilonának hívták.

Hogy az én férjem megcsal, soha el nem képzeltem, mert a Béla nem egy szép ember, pedig nem csak egy cuncimókus volt. Mondom, hogy mennyi. Ötnél kevesebb cuncimókus? Azt mondja, nem. Tíznél több? Nem tudja. Akkor vágtam hozzá a tűzhelyről a kotyogót. Legalább védekezett volna a marha, de úgy ült ott, mint egy szent, akit nem éget meg a kávéfőző. Azt könyörögte, hogy bocsássak meg neki még utoljára. Hozzávághatok mindent, csak most az egyszer fogadjam vissza. Azt mondtam, hogy akkor tessék vallani, tudni akarok mindent. Az Úristen is csak akkor szokott megbocsátani, ha beszámolsz neki. Azt mondta, melyikkel kezdje, amelyiket szerette, vagy csak megkívánta? Szeretted, te állat, mi, szeretted? Mit tudja azt egy férfi, hogy melyiket szerette, meg melyiket kívánta? Azt szereti, amelyiket megkívánja.

Na, akkor már majdnem sírtam és nem dobálóztam. Kezdjed valamelyikkel, de vacsoráig végezzünk vele, mert kezdődik a sorozatom.

Kezdte ezzel az Ilonkával, mert az volt neki a friss élmény. Hogy amikor odaát volt a szomszédos faluban üvegezni a Rapcsányiék verandáját, akkor látta meg az Ilonkát a másik kertben, etette a nyulakat, aztán szóba elegyedtek. Az Ilonka olyan kikapós, hogy a kerítés fölött elkezdett csókolózni. Egyik kezével a Béla vállát fogta, a másikkal a répát, és smároltak. Nem kért az a nő tőle semmit, csak azt, hogy ha egyedül van, rácsörögne, és tegye a dolgát. Bezzeg nekem mit össze kell sodorgatnom meg becézgetnem, mire rá tudom venni, hogy forduljon rám. Mindig csak az újdonság, az újdonság. Az ilyen embernek olyan a család, mint a vécé, az egyetlen biztos pont, ahova bezárkózhat, ha baj van.

Aztán volt neki az Inez, amikor Pestre járt a Béla a tanfolyamra, hogy majd ingatlanközvetítő lesz. Mindig a külföldi expresszel ment, meg azzal is jött haza, aztán ott ismerkedett össze a tanfolyamon az Inezzel, aki ugyanezzel a vonattal járt. Adtak a kalauznak ezer forintot, azt Pestig megkapták az üres hálókocsit. Két és fél óra még sok is volt nekik a kusetben. Oda is, vissza is. Soha az életben ki nem talált a Béla semmit, de hogy neki ilyen fantáziája van, az most lett világos. Húsz évvel volt nála fiatalabb az Inez, csak unatkozott. Nem tudott magával mit kezdeni, amíg Pestre ért, úgyhogy a Béla kitöltötte az idejét. Amikor meg nem volt kuset, akkor lezáratott a kalauzzal egy nemdohányzó fülkét.

Én teljesen félreismertem a Bélát, azt hittem, egy jóravaló, unalmas ember, aki elveszik a világba’, ha nem találja meg reggel a zokniját. Ehelyett a Bélában egy filmsztár lakik, aki úgy döntögeti a nőket, mint egy favágó.

Aztán elmondott még párat belőlük, például a Savanyú Miska bácsinak a lányát, akit akkor döntött rá az ágyneműtartóra, amikor az élettársa a tetőn szerelte a parabola-antennát, aztán kérdezgette föntről, hogy jó-e már így, mennyire jó, azok meg válaszoltak, hogy még egy kicsit jobbra, még egy kicsit balra, már mindjárt jó lesz, csak még egy kicsit.

Úgy éreztem, hogy nem tudok a Bélának megbocsátani, mert ez nem a Béla. Annak a Bélának, akit én ismertem, megbocsátottam volna, de ezt a másik Bélát nem ismertem. Pedig ott könyörgött a végén, hogy megígéri, napszemüveget fog hordani, és rá se néz a nőkre, csak ne váljak el tőle. Először arra gondoltam, hogy kitalálok én is valamit, hogy a postással meg a népszámlálóval, de nem tudtam hazudni, mert nem olyan élénk a fantáziám, hogy az igazságon kívül mást is mondhatnék. Pedig ahogy elgondoltam, micsoda helyzetek maradtak ki, amik akkor eszembe se jutottak, mert nekem nem megy máshogy, csak ha tudom, hogy mit csinálok, és miért.

A Béla előtt két fiatal udvarlóm volt, de azok még nem tudták olyan automatikusan csinálni, ahogy egy tapasztalt ember. Nekem is újdonság volt a szex, meg nekik is, úgy ki voltunk pirosodva, mintha hússzor körbefutottuk volna a focipályát. Most ahogy elgondolom, hozzájuk képest a Béla akkor egyből komolynak tűnt. Nem is tudom, miért, pedig soha nem volt szép ember. Úgy állt ott a mozi előtt az első randevún, mint egy hirdetőoszlop, amelyiknek virágcsokrot adtak a kezébe. Olyan bumfordi volt, mint egy pad, amire csak ráül az ember, de nem sajnálja, hogy ráült. És amikor először vetkőztem le előtte meztelenre, úgy csókolgatott mindenütt a sötétben, mintha az erődben lennénk, aztán egy vadállat keresné rajtam a táplálékot. Még tán féltem is egy kicsit, és volt benne valami undorító. De nem olyan undorító, amitől elhányja magát az ember, hanem olyan undorító, hogy jó volt tőle undorodni. Aztán ilyennek szoktam meg a Bélát, ahogy az ember a háziállatot, aztán már bele se gondol, hogy az a kakas is élőlény, amikor elvágja a torkát.

Egyet akartam még tudni a Bélától, hogy mi vitte rá arra, hogy ilyeneket csináljon. Azt mondta, hogy semmiképpen se az, hogy engemet bántson, hanem a kíváncsiság. Mert ő még soha nem kezdett ki valakivel csak úgy, mert tisztában van vele, hogy nem romantikus az arca, nem szőke, hanem enyhén kopasz, nem széles a válla, hanem csak a hasa nagy, és nem hord olyan ruhát, amit ne lehetne azonnal kidobni.

Na, mondom, mi ebben a kíváncsiság? Azt mondja, hogy olyan, mintha megnyomna egy gombot, és a másik azt csinálja, amit ő akar. Olyanok, mint egy daru, amelyik oda rakja le a hajón a konténert, ahova irányítják. Hogy nincs ellenállás. És amikor először kipróbálta a Terikével a tüzépraktárban, az is mindjárt fölült a cementes zsákokra, elég volt csak így a haja alatt megfogni a tarkóját. Pedig, azt mondja a Béla, hogy meg mert volna esküdni, hogy kap egy pofont, és megvonják tőle a tíz százalék vásárlási bónuszt, ehelyett a Terike egy kicsit ráhajtotta az arcát a Béla köpenyének az ujjára, és szólt a targoncásnak cb-n, hogy előbb a gyeprácsokat intézze el, mert kell a hely délután a tűzriadóhoz.

Aztán azt hittem, hogy elment az eszem, mert kezdtem úgy nézni a Bélára, mint valami csodálatos emberre, aki visszatért a felfedezőútról, és akinek mindent meg lehet bocsátani, mert az a lényeg, hogy életben maradt. És meg is bocsátottam, mikor azt mondta, hogy most már tudja, hogyan működnek a nők, és kielégítette a kíváncsiságát. Én meg ráadásul kaptam helyette egy másik Bélát, akinek olyan kalandos élete volt mellettem, mint egy fapados Casanovának.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top