Csökkenhetne a mérnökhiány, ha több lány választaná a műszaki pályát

unnamed

Ötödik alkalommal szervezi meg idén a Lányok Napja programsorozatot április 28-án a Nők a Tudományban Egyesület. A rendezvény célja, hogy megfordítsa a lányok pályaválasztási szokásaiban napjainkban uralkodó trendet és felhívja figyelmüket a természettudományokhoz, technológiához, mérnöktudományokhoz és informatikához szorosan kapcsolódó pályákra.

A Lányok Napján a középiskolai tanulmányaikat folytató lányok nyílt napon ismerkedhetnek meg egy-egy cég, intézmény vagy egyetemi laboratórium tevékenységével.

A rendvényhez tizenöt város – Budapest, Debrecen, Gödöllő, Győr, Hatvan, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Oroszlány, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Vác és Veresegyház – cégei és oktatási intézményei csatlakoztak, többek között a BME, a Debreceni Egyetem, az ELTE Informatikai Kara, a SZIE, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Kecskeméti Főiskola.

A Lányok Napja eredetileg amerikai kezdeményezésre jött létre és évente az összes csatlakozó országban ugyanazon a napon rendezik meg, idén 2016. április 28-án. A program hazai elindítója a Nők a Tudományban Egyesület (NATE). Ebben a programban a NATE együttműködik az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetséggel, akiknek egy tavaly szeptemberi kimutatása szerint mintegy négyezer mérnöki állás betöltetlen ma hazánkban. Ez a hiány jelentősen csökkenthető lenne, amennyiben a lányok legalább olyan arányban választanának mérnöki pályát, mint amilyen arányban teszik ezt fiú társaik.

Az április 28-i programra a www.lanyoknapja.hu oldalon lehet regisztrálni. A programot facebookon és az instagramon is népszerűsítik.

Az április végi esemény népszerűsítésére e hónap 1-jén rendezték meg a Tanárok a Lányokért napot, ahol középiskolai tanárok ismerkedhettek a műszaki területeken továbbtanulási lehetőségeivel, találkozhattak cégek és intézmények képviselőivel, valamint a programot már ismerő diáklányokkal.