Szabadságharcosok időskori portréit láthatjuk Gyulán

gyulai

Egyedülálló kiállítással emlékeznek az 1848/49-es szabadságharc honvédjeire a gyulai Almásy-kastélyban. A nemzeti ünnep előestéjén nyíló időszaki kiállítás egyúttal az 1956-os hősök előtt is tiszteleg a forradalom hatvanadik évfordulójának évében.

A kastélyt üzemeltető Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. közleménye szerint a Szabadságunkért harcoltak című kiállítás a magyar történelem két legendás forradalmának és szabadságharcának katonáit mutatja be évtizedekkel a harcok után, egymás mellé állítva a 19. és a 20. századi események harcosainak időskori portréit. Kossuth Lajos születésének századik évfordulóján, 1902-ben egy kolozsvári arisztokrata házaspár felhívással fordult a honi fényképészekhez: tisztelegjenek azzal a kormányzó emléke előtt, hogy megörökítik a környezetükben élő egykori negyvennyolcas honvédeket. A felhívásra a hódmezővásárhelyi Plohn József is jelentkezett, aki műtermébe invitálta a város idős honvédjeit. Szinte pontosan száz évvel később, a hetvenes-nyolcvanas éveikben járó ötvenhatosokat fotózta le hasonló módon Dömötör Mihály.

Népünk töretlen szabadságvágya tükröződik ezekről az arcokról. S a Kárpát-medencében és a szerte e világon élő honfitársainké, akik – pedig amennyiben nem ezt tennék, bizonyára könnyebb lenne az életük – nem engednek a negyvennyolcból, az ötvenhatból

– mondta Kozma Huba, a kiskunmajsai múzeum nyugalmazott igazgatója, a kiállítás ötletgazdája. Az április 5-ig látogatható kiállítás már a kastély hivatalos átadása előtt, hétfőn megnyílik, így a “tesztüzem” időszakának látogatói már a március 19-i hivatalos kastélyavató előtt megnézhetik a tárlatot. A “tesztüzem” március 4-i kezdete óta mintegy 3800 gyulai járta be a kastélyt, és a visszajelzések pozitívak voltak. A tesztüzem péntektől március 15-ig egy újabb szakasszal folytatódik, amelyben már nem csak a gyulaiak, hanem bárki a látogatóközpont vendége lehet.