A szaké kideríti az igazságot – interjú Paczolay Gyulával, magyar közmondáskutatók doyenjével

Paczolay-Gyula

A napokban jelent meg Paczolay Gyulának, a magyar közmondáskutatók doyenjének a TINTA Könyvkiadónál a Többnyelvű szólás- és közmondásszótár című nagy gyűjteménye a Híd szótár sorozatban. Alcíme szerint a kötet 340 közmondás magyar, angol, észt, francia, német, olasz, lengyel, portugál, spanyol és latin nyelven. A megjelenés alkalmából Kiss Gábor, a Tinta Könyvkiadó igazgatója beszélgetett a szerzővel.

Kiss Gábor: Van kedvenc közmondása?

Paczolay Gyula: Három közmondást is nagyon szeretek. Az első a „Többet ésszel, mint erővel”. A második az Európában, sőt Japánban és Kínában is közismert „Addig üsd a vasat, míg meleg”, amelynek Erdélyben ma is előforduló értelmi megfelelője az „Addig hántsd a hársat, míg hámlik”. Érdekesség még, hogy ez az első feljegyzett magyar közmondás. A harmadik kedvencem pedig a „Borsót hány a falra”. Ezt már az 1598-ban Bártfán megjelent első magyar nyomtatott gyűjtemény is tartalmazza, s arra utal, hogy nincs értelme a felesleges, eredménytelen munkának.

K.G.: Miért és mikor kezdett el tudományosan foglalkozni a közmondásokkal? Ez annál is inkább érdekel, mert eredeti végzettsége – ha jól tudom – vegyészmérnök.

P.Gy.: Az Akadémiai Kiadónál 1973-ban megjelent Tudományok és rendszerek – Tudományterületek közös törvényszerűségei című könyvem anyaggyűjtése során egymás után bukkantak fel általános érvényű megállapításokat tartalmazó közmondások. Rövidesen kiderült, hogy ezek közül jó néhány azonos megfogalmazásban és azonos értelemben több nyelvben is megtalálható. Ez felkeltette az érdeklődésemet, s később kiderült – miután korábban tanultam már kínaiul és japánul is –, hogy ez igaz a távol-keleti nyelvekre is, csak ott mások a „közös” közmondások. Első tudományos közleményem 1979-ben az Ethnographia című folyóiratban jelent meg.

K.G.: A közmondásszótár szerkesztőjeként honnan gyűjtött anyagot a szótárához?

P.Gy.: Részben nyomtatásban megjelent hazai és külföldi anyagból, szótárakból dolgozom, ideértve a regionális gyűjtéseket is, ezenkívül felhasználom a nyomtatott sajtóból és a rádióban, televízióban elhangzott anyagból készült gyűjtésemet is. Többször kutattam külföldi könyvtárakban, így a Bécsben, Krakkóban és Londonban is.

K.G.: Végül is mi a közmondás?

P.Gy.: Egy olyan, adott körben közismert, egy jellegzetes állapotra vagy folyamatra vonatkozó, a legtöbbször átvitt értelmű megállapítás, amelyet gyakran idéznek, és a köztudatban nincs szerzője. Az esetek egy részében a forrást azonosítani tudja a szakember, ezért hangsúlyozom, hogy nem közismert a közmondás szerzője.

K.G.: Melyik volt az első megjelent, közmondásokkal foglalkozó könyve?

P.Gy.: Az 1985-ben Sziktivkarban, a Komi Köztársaságban tartott Nemzetközi Finnugor Kongresszusra kiadott Magyar–észt közmondások és szólások német, angol és latin megfelelőkkel, cseremisz függelékkel. Ennek finn és zürjén anyaggal bővített változata 1987-ben jelent meg.

K.G.: Melyik munkái váltották ki a legnagyobb nemzetközi visszhangot?

P.Gy.: Az 1994-ben Magyarországon megjelent, majd később az Egyesült Államokban is kiadott Európai közmondások 55 nyelven, arab, perzsa, szanszkrit, kínai és japán megfelelőkkel, amely számos, a kötet elején név szerint felsorolt külföldi munkatárs segítségével jött létre. Komoly visszhangja volt az 1995-ös indiai Folklór Világkongresszuson tartott előadásom alapján angolul kétszer, és végül magyar fordításban is megjelent A közmondások és a valóság című dolgozatomnak is.

K.G.: Az említett Mysore-on kívül hol tartott még előadást külföldön?

P.Gy.: Európában ‒ többek között ‒ Athénban, Göttingában, Helsinkiben, Kolozsváron, Oxfordban, Rómában, Tartuban, Tavirában, Ungváron, Vilniusban és Wroclawban; Európán kívül pedig például Melbourne-ben, Nairobiban, Pekingben és Tokióban.

K.G.: Mi a most megjelent gyűjteménynek az újdonsága?

P.Gy.: Talán az, hogy a közmondások összehasonlításában – anyanyelvi munkatársak segítségével – észtet és portugált is tartalmaz. Újdonságnak tartom, hogy egy adott nyelven több, azonos értelmű, de más megfogalmazású szinonimát is közöl, valamint hogy az esetek többségében, latin betűs átírásban és magyar fordítással a japán megfelelőket is megadom.

K.G.: Lapozgatva az új szótárt, valóban talán a legérdekesebbek a japán közmondások. Például olvashatjuk „A nem mind arany, ami fénylik” magyar közmondás mellett, hogy Japánban ezt úgy mondják: „A smaragd és az üveg is fénylik”.

P. Gy.: A távoli ország nyelvének közmondásai az ottani valóságot tükrözik. A „Borban az igazság” magyar közmondásnak pedig az a japán megfelelője, hogy „A szaké kideríti az igazságot”. Tudni kell, hogy a szaké a japánok nemzeti itala, a rizsből készült pálinka neve. De az európai nyelvek bölcsességeiben is különböző élettapasztalatok tükröződnek. Például a „Nem esik messze az alma a fájától” észt és finn megfelelője úgy hangzik, hogy „Nem esik messze a fenyőtoboz a fájától. ”

K. G.: Hogy látja, az embert a helyes életvitelben miben tudják segíteni a közmondások?

P.Gy.: Abban, hogy hangsúlyoznak bizonyos, olykor elfeledett vagy figyelmen kívül hagyott általános, örök érvényű elveket. Például kerülni kell a hazugságot („A hazugot hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát”), ugyancsak kerülni kell a kettős mérce alkalmazását („Más szemében meglátja a szálkát …”), jó a bizalom, de csak módjával („A látszat csal.”; „Nem mind arany, ami fénylik.”), az ígéretet be kell tartani („Ígéret szép szó, megtartják, úgy jó.”).

K.G.: Ma kevesebb közmondást használunk, mint régebben?

Válasz a következő oldalon. Lapozz!