Utolsó interjújában azt kérte Günter Grass, értsük meg Putyint

gunter-grass

Mindenütt háború dúl. Félő, hogy megismételjük a korábbi hibáinkat. Mint az alvajárók, nem is vesszük észre, hogy egy újabb világháború felé tartunk

– mondta a hétfőn elhunyt német író a március 21-én készült interjúban az El País című spanyol napilapnak.

Egyfelől ott van Ukrajna, ahol cseppet sem javul a helyzet. Izraelben és Palesztinában is egyre csak romlik. Irakban az amerikaiak katasztrófát hagytak hátra. Ott vannak az Iszlám Állam által elkövetett szörnyűségek és a szíriai konfliktus, amely szinte teljesen eltűnt a híradásokból, pedig továbbra is ölik egymást az emberek.

Günter Grass az európaiakat arra szólította fel, hogy értsék meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt és ne hagyják magukat ennyire az amerikai érdekektől vezérelni. A Szovjetunió felbomlása után nem tettek igazán komoly erőfeszítést arra, hogy Oroszország bevonásával új biztonsági partnerség jöjjön létre és ez óriási hiba volt – vélekedett.

Ukrajnának EU- és NATO-tagságot ígérnek, persze, hogy Oroszország ideges lett ettől.

A politikai konfliktusok mellett az író a “világszerte hanyatló szociális helyzetről”, valamint a túlnépesedés, az éghajlatváltozás és az atomhulladék problémájáról is beszélt, s úgy fogalmazott, egyáltalán nem veszik figyelembe a következményeket.

Egyik találkozót tartják a másik után, de a gondok nem szűnnek meg, semmit sem tesznek. A kapitalizmus elpusztítja saját magát. A világban áramló irracionálisan nagy mennyiségű pénznek nincs már köze a reálgazdasághoz.

A 87 éves korában elhunyt író A bádogdob című 1959-es klasszikusának főhőséről, Oskar Matzerath-ról ezt mondta:

Ma bizonyára más ember lenne, számítógépes zseni, hacker vagy valami hasonló.

Holnap délután 3-tól Sallai Laci jegyzetét olvashatjátok Günter Grassról, megpróbálja az írót a politikától függetleníteni. Sikerül neki?