Nem saját szavaival ugyan, de Lackfi János is állást foglalt a versbotrány kapcsán: Kiss Judit Ágnes költő, író szövegét osztotta meg kommentár nélkül. A szöveg alább olvasható változtatás nélkül:
Kiss Judit Ágnes: VARRÓ, LACKFI ÉS A KÖZOKTATÁS
Kicsit későn kapcsoltam ugyan, tudom, most mással kéne foglalkozni már, lecsengett ez az őrület, de mégis muszáj tisztázni valamit. Az a hisztéria, ami Varró Dani és Lackfi János egy-egy tankönyvbe került verse miatt végigsöpört a FB-on, fölháborított tanárként is, költőként is, önismerettel foglalkozó személyként is. Mindhárom fölháborodás megérne talán egy-egy posztot, talán még akkor is, ha az ürügy lassan (vagy remélhetőleg minél gyorsabban) elenyész, talán egyszer meg is írom a másik kettőt is, de most a tanári felháborodással kezdeném.
Az irodalom (és semmi más művészet) nem normatív. Nemcsak tanmese és erkölcsnemesítő alkotás létezik. A Bibliában sem csak a Tízparancsolat meg a Hegyi Beszéd szerepel, hanem nemi erőszak, vérfertőzés és kínzás is. És van olyan templom, ahol ezeket felolvassák és prédikálnak róla! Hát mi lesz, ha a hívőknek eszükbe jut követni az elhangzottakat, gyereket csináltatni maguknak a leitatott apukájukkal, vagy megöletni a kiszemelt nő férjét?!
Egyébként látott már valaki Bosch-képet? Hogy azokon miket nem csinálnak! Kereszténységünk és zsidóságunk szent irata és európai művészetünk egyaránt pofátlanul, gátlástalanul megmutatja az embert minden szörnyűségével együtt.
Aber nicht vor den Kindern – ne a gyerekek előtt! – hangzik a naftalinszagú tánti megbotránkozása. Amiről kislánykorom édes(kés) gyerekregénye, A két Lotti jut eszembe, melyben a narrátor megemlíti a gyermekszínész Shirley Temple esetét, akinek nem volt szabad megnéznie azokat a filmeket, amelyekben játszott. A gyereket nem úgy kell megvédeni a borzalmakról, hogy nem beszélünk róluk!
Egy anyuka egyszer megkért, hogy ne tanítsam az ötödikes gyerekének a Pál utcai fiúkat, mert az arról szól, hogy Nemecsek nem a szüleitől kér segítséget, amikor bajban van, nem mond el semmit az anyukájának, és bele is hal. Nehogy már az ő gyerekét az iskolában tanítsák arra, hogy előle eltitkoljon dolgokat. Az anyuka pszichológus volt. Számára erről szólt ez a regény, és föl se merült benne, hogy a tanítás esetleg az olvasatok ütköztetését jelentené.
Tanári pályám egy másik izgalmas élménye egy érettségi előtt álló (katolikus iskolabeli) fiúosztály, akiket elvittem színházba egy nagyon erős, katartikus előadásra (Bűn és bűnhődés – a rácsok mögött). És azok a srácok, akiknek a szájából csak úgy röpködtek a lófaszok a szünetben, most meg voltak botránkozva, hogy a színpadon a börtönben lévő gyilkosokat játszó színészek csúnyán beszélnek. Mert „az más”. De a kérdésemre, hogy miben, nem tudtak választ adni.
Nyilván az iskola is „más”. Ahol csak szépet és jót szabad mutatni a gyerekeknek. Nyuszikát igen, nyuszikára lecsapó sasmadarat már nem. Vagy sasmadarat magában igen, de nyuszikával a csőrében már nem. Esetleg a rosszat a Jó gyerekek képeskönyve szellemiségében prezentálni, ahol a kis Olgi játszott a tűvel, hiába mondta neki az ő jó édes anyukája, hogy Olgika, ne játssz a tűvel, a szófogadatlan kislány nem hallgatott rá, ki is szúrta a saját szemét, úgy kell neki!
Csak arra volnék kíváncsi, mi lenne, ha mindent ezen a látásmódon kéne átszűrnünk? A költészeti klasszikusok közül kiesne Petőfi, aki gyilkosságra uszít (Akasszátok fel a királyokat!), és nem lehetne elénekelni az ovisoknak a Katalinka, szállj el kezdetű dalocskát, mert állatkínzásról szól:”kerék alá teszlek, onnan is kiveszlek”. (A megbotránkozás persze főleg abban az esetben szép, ha kikérem magamnak szülőként, hogy az óvónéni a Katalinkát énekli, majd a gyermek szemtanúja annak, hogy tesszük ki az utcára egy dobozban a fölösleges kutyakölyköket…)
A történelem egy az egyben tiltólistára kerül, mert a gyerek megtanulja a rabszolgatartást meg a háborút, a biológia is necces, mert a vírusok beleköltöznek a gazdatestbe és jól felfalják, hát milyen csúnya dolog ez! A kémia veszélyes, megtanítják a szubsztitúciót, aztán csodálkoznak a sok váláson meg a swinger klubokon, a fizika meg szóba se kerülhet, atombomba lesz a vége.
Az iskola, kérem tisztelettel, kedves aggódó szülők, nem giccs. Nem lehet úgy beszélni a fényről, hogy hallgatunk a sötétről, nem lehet úgy beszélni az életről, hogy eltitkoljuk a halált. Se egy hároméves, se egy tizennyolc éves diákkal. Jelenségek vannak, amiket a gyerek észrevesz, mert nem hülye. Se egy hároméves, se egy tizennyolc éves. És ezeket elhallgatni, elhazudni akár az iskolában, akár otthon, az az egy, ami romboló.”
