+ Média

Ők nyertek: 237 millió forint rádiójátékra és a dokumentumfilmre

Huszonkét rádiójátékot és huszonhét dokumentum-, ismeretterjesztő, illetve internetes film elkészültét támogatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa.

Huszonkét rádiójátékot és huszonhét dokumentum-, ismeretterjesztő, illetve internetes film elkészültét támogatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa összesen 237 millió forinttal. A testület ezen kívül helyi rádiók működtetésére szóló kilenc pályázat kiírásáról is döntött.

Az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben az áll: a Magyar Média Mecenatúra programon belül először kiírt Cserés Miklós-pályázat keretében 49 millió forinttal támogatta a médiatanács 22 magyar rádiós hangjáték elkészítését. A közlés szerint előnyben részesültek a dinamikus, eredeti, nyelvileg gazdag, színvonalas megoldásokat, a kortárs irodalmi, gyermekirodalmi alkotásokat és zenéket alkalmazni kívánó pályázatok. Emellett a felhívás a magyar szerzők, szépírók támogatását is célul tűzte ki, hiszen külön keret állt rendelkezése a rádiós szövegkönyvek kidolgozására.

A műfaj idén kidolgozott támogatására hosszú ideje nem volt példa, pedig a hangjáték népszerű a gyermekek körében a meseadaptációk révén, a műfajhoz közel álló hangoskönyveket a középkorúak kedvelik, az idősebbek pedig – a Szabó család révén is – már korábban megszerették a rádiójátékokat – írták.

A tájékoztatás szerint a Magyar Rádió, a Magyar Katolikus Rádió, a Tilos Rádió és a Lánchíd Rádió számára pályáztak alkotásokkal. A pályázat eredményeképp hangjáték készül Federico Fellini szövegkönyvéből Akarsz velem álmodni címmel és Térey János többszörös díjnyertes Asztalizene című művéből. Bemutatják, mi történhetett az 1956-os események alatt a Kremlben és az Idaho-beli Moscow város rádióállomásán, de dramatizálnak számos kortárs gyerekmese-sorozatot is: Berg Judit Rumini egeres epizódjai, Both Gabi Lilipótvárosi meséi, Czigány Zoltán Kósza és Csoda lovacskás történetei mellett Boldizsár Ildikó, Baráth Katalin és Jeney Zoltán meseregényeit is feldolgozzák.

Rádiójáték készül Topolcsányi Laura egy mai tizenegy éves kislányról szóló történetéből és egy szintén tizenegy éves kisfiú középkorban játszódó kalandjaiból, Danilo Kis életrajzi regényéből, Kalkuttai Teréz anya, Kőrösi Csoma Sándor, Handel életéből, továbbá a makkosmáriai kegyhelyen történtekből. Rádiós dráma készül egy pesti bérház liftjében lezajlódó eseményekről, egy karmester elképzelt sorsáról és a kommunizmus idején harcoló székely ellenállókról is.

A médiatanács döntött 27 új magyar nem fikciós film összesen 188 millió forintos támogatásáról is. Az Ember Judit-pályázat második fordulójában tizennégy dokumentumfilm nyert el 113 millió forintot, a Kollányi Ágoston-pályázat második fordulójában kilenc ismeretterjesztő film 71 millió forintot, továbbá a Neumann János-pályázat második fordulójában három internetes közzétételre szánt alkotás hárommillió forintot kapott. Mindezek mellett egy azonnali, helyszíni forgatási kérelmet is támogattak egymillió forinttal az Escher Károly-pályázat keretéből.

A pályázatok nyomán dokumentumfilmben mutatják be egyebek mellett a Keresztény Roma Szakkollégiumok Hálózatát, a 21. századi erdélyi arisztokráciát a Bánffy- és a Bethlen-családon keresztül, az I. és II. világháborús hősi emlékművek szerepét a közösségek életében, az I. világháború előképeit az operett és az építészet műfajain és utóhatásait egy angol történész szemével, valamint a magyar katonáknak a varsói felkelésben játszott szerepét.

Mint írták, a szocializmussal is több film foglalkozik: feldolgozzák a munkásőrség történetét, az ötvenes években létrehozott nagy magyar iparvállalatok tündöklésének és bukásának okait és egy a hatvanas években Magyarországon tanuló vietnámi diák szerelmi históriáját. Forgatnak Kárpáti György vízilabdázóról, egy hanti-magyar és egy román-magyar vegyesházasságról, továbbá egy székely színésznő hazatéréséről Németországból.

Ismeretterjesztő filmek szólnak majd a Tanácsköztársaságról, a Rákellenes Liga önkénteseinek munkájáról, a nagyvároshoz alkalmazkodó állatfajokról, a pásztorkodás tájalakító hatásáról, a Kárpát-medence néhány ősi vizes élőhelyéről, a székelyföldi famaffiáról, az erdélyi népi mesterségek jelenéről, a magyarországi búcsú ünnepéről és a vasúti építészetről is.

Online filmet készítenek a köztéri művészetről, az ökotervezésről és egy keszthelyi szakképző iskoláról. Továbbá megkezdhetik a forgatást azon az emlékülésen, amelynek középpontjában Koszorús Ferenc szerepe áll a budapesti zsidók deportálásának megakadályozásában. A nyertesek teljes listája az NMHH honlapján (www.nmhh.hu) olvasható.

A médiatanács véglegesítette hét helyi rádiós frekvencia közösségi hasznosítású pályázati felhívását a tervezetek társadalmi-szakmai egyeztetését szolgáló nyilvános meghallgatások megtartása után. A Dabas 97,5 MHz, Dömös 104,9 MHz, Esztergom 97,4 MHz, Komárom 88,3 MHz, Komló 91,4 MHz, Piliscsaba 104,2 MHz és Vác 94,1 MHz frekvenciák vételkörzetei kétezer és 34 ezer fő közöttiek lesznek, a legkisebb Dömösé, a legnagyobb Vácé. A végleges felhívások az NMHH Médiatanácsának honlapján a Pályáztatás alatt… rovatban olvashatók.

A testület elfogadta két további közösségi rádiós szolgáltatási lehetőség pályázati felhívásainak tervezetét: a Nyíregyháza 100,5 MHz körzeti frekvencián 116 ezer főt, az Orosháza 88,6 MHz helyi frekvencián 30 ezer főt érhet majd el a nyertes rádióadás. A felhívások szintén az NMHH Médiatanácsának honlapján a Pályáztatás alatt… című rovatban olvashatók.

A testület 80 ezer forint bírságot szabott ki a Duna televízióra, mert a Lolita című amerikai-francia filmet tévesen a „12 éven aluliaknak nem ajánlott” korhatár-kategóriába sorolta, és a megengedett idősávnál korábban sugározta.  A filmet helyesen csak az egyel magasabb, „16 éven aluliaknak nem ajánlott” kategóriában lehetett volna műsorra tűzni, 22 óra után – közölték.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top