Egy új, most felfedezett üstökös zöld gázkómával hasítja a szeptemberi eget
Az üstökös szeptember 13-án lesz a legközelebb a Földhöz, ekkor 127,5 millió kilométer fogja elválasztani bolygónktól.
Az üstökös szeptember 13-án lesz a legközelebb a Földhöz, ekkor 127,5 millió kilométer fogja elválasztani bolygónktól.
Az üstökös napközelsége idején csak napnyugta után figyelhető meg a látóhatár közelében az esti szürkületben binokulárral.
A C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös a hajnali égen Salgótarjánból fotózva 2020. július 10-én. Az égitest a július 3-i napközelpontja óta hajnalban látható, de a hónap közepétől már egyre inkább az esti égen lesz megfigyelhető. MTI/Komka Péter
Majdnem 5 ezer év után ismét a Nap felé közeledik a NEOWISE-üstökös, amely a vártnál fényesebb lesz, így ha nem esik szét, akkor július közepétől a nyár végéig kis távcsővel vagy esetleg szabad szemmel is megfigyelhető majd. Sárneczky Krisztián, a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet munkatársa elmondta, hogy az üstökös feje a mérések szerint június…
Civil csillagászok felvételei alapján vizsgálták meg egy üstökös szétesését: az első közösségi összefogással megalkotott képeken figyelhették meg a szakértők az Atlas nevű kométa változását. A decemberben felfedezett Atlasról a tudósok úgy vélték, valószínűleg az év legnagyobb fényű üstökösévé válhat, szabad szemmel is látható lehet. Nemrég azonban gyanítani kezdték, hogy az üstökös több részre esett szét,…
Aktív aszteroida, egy anyacsillaga által széttört nagyobb égitest maradványa lehet a titokzatos Oumuamua, a Naprendszer első „csillagközi bevándorlója”. A szivarformájú sziklás kőzettöredék 2017-ben haladt át nagy sebességgel a Naprendszeren. A kutatók Oumuamuának, hawaii nyelven „elsőként érkező távoli üzenetnek” nevezték el az égitestet. Jellegzetességeinek egyike, hogy nem rendelkezik por- és gázburokkal, melyet az üstökösök bocsátanak ki…
„Üstökösbölcsőt” fedeztek fel a csillagászok a Jupiteren túl a NASA Spitzer űrtávcsöve segítségével. A régió mintha ajtót nyitna az üstökösök számára a Naprendszer belseje felé. Amikor az üstökösök a Naprendszer külső pereme felől megérkeznek, jeges részeik gázokat és port kezdenek kibocsátani, ahogy közelednek a Nap felé. Ezeknek a robbanásszerű kilökődéseknek a hatására jön létre a…
Egy feltehetőleg a Naprendszerünkön kívülről érkezett üstököst fedezett fel egy amatőr csillagász – jelentette be a Harvard Egyetem Kisbolygó-kutató központja (MPC), megjegyezve, hogy a 2017-ben azonosított Oumuamua után ez lehet a második észlelt objektum, amely a csillagközi tér mélyéből érkezett. Az égitest a jelek szerint – a tökéletes körtől jelentősen eltérő – hiperbolikus pályán mozog,…
Számtalan elmélet látott már napvilágot az Oumuamua, a Naprendszer első „csillagközi bevándorlója” eredetét és származását illetően. Egy új elmélet szerint a különleges formájú égitest egy szétesett csillagközi üstökös hulladékfelhőjének maradványa lehet. Zdenek Sekanina, a NASA bolygókutató intézete, a Jet Propulsion Laboratory híres csillagásza szerint az üstökös még az előtt esett szét, hogy elérte volna pályája…
A Nasa 2 projektet választott ki, amelyeket 2018 végéig fognak finanszírozni.
Ez a por a Naprendszer valaha ismert legősibb és szénben leggazdagabb anyagához tartozik.
A Philae űrszonda szerdán landolt, nem tudta rögzíteni magát, visszapattant, és harmadszorra eredeti leszállóhelyétől távol, árnyékos helyen szállt le újra.