
A U2 minden egyes tagja kemény és érzelmes szavakkal ítélte el Izrael gázai megtorlásait
Az ír U2 együttes nyilatkozatot adott ki az Izrael és Gáza közötti háborúról, amely szerintük mostanra „feltérképezetlen területre” ért.

Az ír U2 együttes nyilatkozatot adott ki az Izrael és Gáza közötti háborúról, amely szerintük mostanra „feltérképezetlen területre” ért.

Peter Bradshaw háromcsillagos értékelésében kiemelte:„Lenyűgöző, ahogy Bono a rockisten szerepéből próbál valódi emberré válni.”

U2: Zelenszkij elnök hívott meg bennünket, hogy játsszunk Kijevben az ukrán néppel való szolidaritásunk kifejezéseként.
Az Inhaler, Elijah Hewsonnak, Bono fiának az együttese a brit lemezlista élén debütált első albumával – adta hírül pénteken a BBC News. Az It Won’t Always Be Like This című lemez Olivia Rodrigo Sour című lemezét váltotta a toplista csúcsán. Az ír U2 együttes, Bono bandája eddigi pályafutása alatt tíz lemezzel került a lemezlista első…

Tízmillió eurót adományoz az ír U2 rockegyüttes a koronavírus-járvány elleni írországi küzdelem támogatására. A pénzadománnyal egyfelől az egészségügyi dolgozókat akarják támogatni, másfelől a járvány élvonalában küzdők számára megfelelő védőfelszerelés beszerzéséhez akarnak hozzájárulni. A rockegyüttes által beszerzett egészségügyi felszerelések egy része már meg is érkezett a dublini repülőtérre – jelentette az ír köztévé. A beszámoló szerint…

A szombat esti fellépésen Bonónak már a kezdetektől problémák voltak a hangjával, és rendszeresen kortyolgatott forró italt egy termoszból.

A U2 koncertjére kevesebb mint tíz perc alatt fogytak el a belépők a hivatalos jegyértékesítő weboldalon.

Az együttes két tagja, Bono és a gitáros The Edge néhány állomásnyit utazott szerdán a metróvonalon.

A rockbanda már tavaly elkészítette a Songs of Experience dalait, Donald Trump amerikai elnökké választása után azonban még egyszer átdolgozták a lemezt.

A zenész köszönetet mondott Ferenc pápának és más egyházi méltóságoknak, amiért átengedték a kápolnát a koncert számára. The Edge a műsort Ferenc pápának ajánlotta, akit a nép pápájának nevezett.

Azt pletykálták, hogy a most bepótolt párizsi U2-koncerten az Eagles Of Death Metal tagjai is fellépnek, de ez kacsának bizonyult, viszont Patti Smith fellépett Bonoékkal.

Az értelmetlen erőszak fényében, a határok lezárása, a nemzetközi gyász közepette most nem tudjuk folytatni. Együttérzésünk és imáink mindazokért, akik megsérültek vagy elveszették szeretteiket - írta a Foo Fighters Facebook-oldalán.