
Trokán Nóra: Él bennem a vágy, hogy megállítsam a pillanatot
Trokán Nóra kiállítása új oldalról mutatja meg a színpadi világot. A „takarás csendje”, a szerep előtti átváltozás pillanatait.

Trokán Nóra kiállítása új oldalról mutatja meg a színpadi világot. A „takarás csendje”, a szerep előtti átváltozás pillanatait.

Július 30-tól augusztus 4-ig, este 21 órától a Delila lesz műsoron, Balsai Móni, Magyar Attila, Stohl András és Trokán Nóra főszereplésével.

A szentendrei Daalarna Gardenben forgattunk végig nagyon jó hangulatban, ami pedig még inkább emelte mindezt, az Kulka János volt.

a magyar divatszakma tervezőinek krémje készített dizájnbabát és hozzá illő babaruhát a Franciaországban több éve sikerrel futó Dolls for UNICEF elnevezésű nemzetközi kampány első magyarországi eseményére.

Gigor Attila A nyomozó című filmje artfilmként is 50 ezres nézőszámot produkált, ami komoly elvárásokat állít a rendező elő a következő produkciónál. Attila most a Kút című filmet forgatja. De mi jár ilyenkor a producer fejében? Erről beszélgettünk Pusztai Ferenccel.

Amióta az eszemet tudom, mindig történeteket fogyasztottam, számomra a filmezés is a történetmesélésről szól, ez az egyik legfontosabb kultúraközvetítő elem - mondja Gigor Attila.

Negyvenkettedik alkalommal látható magyar színpadon Csehov klasszikus drámaremeke, a Sirály. A Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház közös bemutatójában Arkagyinát, a színésznőt Oszvald Marika játssza el, a premier május 31-én lesz a budai teátrumban.

Már a második epizódot láthattuk a Kossuthkifli sorozatból. Rudolf Péter történelmi road movie-jából négy rész még hátravan, de az első benyomásaink már leülepedtek.