
Kovács András Ferenc temetése
Kovács András Ferenc A magyar költészetet alapvetően gazdagító életművéért 2010-ben Kossuth-díjat kapott...

Kovács András Ferenc A magyar költészetet alapvetően gazdagító életművéért 2010-ben Kossuth-díjat kapott...

Ferenc pápa azt is elárulta, hogy a pápai temetési szertartások egyszerűsítésén dolgozik. És az övé lesz a főpróba.

Landi Balázs arra is kitért: ekkor kérte meg Sólyom László, hogy a temetésén, a szertartást vezető papon kívül, csak ő beszéljen.

Lator László "káprázatos lendülettel és szenvedéllyel vonta be a hallgatókat egy-egy vers világába" - mondta Várady Szabolcs.

Máthé Erzsi Mertz Erzsébet néven Budafokon született 1927. május 16-án. A kereskedelmi iskola után titkárnőnek készült.

Mezei András, Török Ádám barátja arról beszélt, hogy a zenészt az újítás, a kísérletezés, a progresszió, a hűség és a szeretet jellemezte.

Tamás Gáspár Miklós 1948. november 28-án született Kolozsváron. A Babes-Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófiai diplomát 1972-ben.

XVI. Benedeket a Szent Péter-bazilika kriptájában helyezik majd el, abban a pápai sírhelyben, ahol korábban XXIII. János pápa nyugodott.

Szakcsi Lakatos Béla mint az improvizáció királya hittel vallotta, hogy az a jó muzsikus, aki mer kockáztatni.

Salon Kohen rabbi erősen konzervatív nézeteket vallott, ellenezte az ultraortodox nők felsőfokú tanulmányait és az okostelefonok használatát.

A család, pályatársak, barátok, kollégák, tisztelők vettek végső búcsút Haumann Pétertől pénteken a Farkasréti temetőben.

Szkárosi Endre térköltészeti és videó munkáival, versszobrokkal rendszeresen szerepelt hazai és külföldi kiállításokon.