
A Filmnapok bevételét a szervezők a Tanítanék Mozgalom javára ajánlják fel
Mára a Tanítanék Mozgalmat több száz aktivista erősíti, akik részt vesznek az akciók, tüntetések szervezésében és megvalósításában.

Mára a Tanítanék Mozgalmat több száz aktivista erősíti, akik részt vesznek az akciók, tüntetések szervezésében és megvalósításában.

A tegnapi fővárosi tanártüntetéshez csatlakozva több vidéki nagyvárosban is demonstráltak a tanárok.

A Tanítanék Mozgalom és a Civil Közoktatási Platform rendezvényén egybegyűltek elégtelen osztályzattal értékelték a kormány oktatáspolitikai tevékenységét.

A tüntetéshez csatlakozott a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is. A tüntetők a Március 15. térről az Erzsébet hídon vonulnak át Budára, majd az Attila úton és az Apród utcán haladva érnek el a Várkert Bazárhoz.

A mozgalom szervezői szerint legalább háromszáz iskola és több mint hétezer ember vett részt a március 30-ai megmozdulásban.

Már jóval több, mint 130 intézmény csatlakozott a Tanítanék mozgalom szerdai akciójához, amelyet még Pukli István jelentett be a március 15-ei tüntetésen a mozgalom nevében.