
A Szentszék és Vietnam még közelebb került egymáshoz
Vietnam és a Szentszék között egyelőre nincs hivatalos diplomáciai viszony, azonban a felek az utóbbi húsz év alatt fokozatosan közeledtek.

Vietnam és a Szentszék között egyelőre nincs hivatalos diplomáciai viszony, azonban a felek az utóbbi húsz év alatt fokozatosan közeledtek.

A vatikáni diplomáciát vezető bíboros kitért a Franciaország által nagykövetnek jelölt Laurent Stefanini ügyére is, akinek akkreditációjára a Szentszék még nem mondott igent. A francia fél szerint azért, mivel Stefanini meleg. Parolin úgy fogalmazott, párbeszéd folyik az ügyről.

A misét Mindszenty pappá szentelésének 100., érseki kinevezésének 70. és halálának 40. évfordulója alkalmából mutatták be a bíboros egykori címtemplomában.