régészet

Ott volt a szemük előtt a festményen, de eddig senki nem fedezte fel a kihalt ludat

Ott volt a szemük előtt a festményen, de eddig senki nem fedezte fel a kihalt ludat

Egy kihalt ludat ábrázol az ókori egyiptomi művészet egyik remekművének tartott festmény – állapította meg egy új tanulmányban az ausztráliai Queenslandi Egyetem egy kutatója. Anthony Romilio a 4600 éves festményt vizsgálva jött rá, hogy a képen látható ludak már kihaltak. Mint felidézte, a furcsa, de gyönyörű madár különbözött a modern vörösnyakú lúdtól (Branta ruficollis), testén,…

Először azt hitték, kelta isten, mert olyan focistafrizurája van

Először azt hitték, kelta isten, mert olyan focistafrizurája van

A római korban a brit szigeteken élő őslakos férfiak hajviseletéről árulkodik egy szoborlelet, amit egy parkoló építésekor találtak Cambridgeshire-ben. Az 5 centiméter magas rézszobor 2018-ban került elő a földből a brit National Trust műemlékvédelmi alapítvány kezelésében álló cambridgeshire-i Wimpole parkban. A kis szobor egy jól vágott frizurájú, bajszos férfit ábrázol. Shannon Hogan, az alapítvány régésze…

Megrendítő leveleket találtak egy 4 km mélyen nyugvó hajóroncsban

Megrendítő leveleket találtak egy 4 km mélyen nyugvó hajóroncsban

Megrendítő levelek kerültek elő egy 1941-ben az ír partok közelében elsüllyedt SS Gairsoppe nevű második világháborús brit hajóroncsból. Többek között egy Iris nevű nőnek szóló szerelmes levél töredékeire bukkantak a tenger fenekén, a szakértők aprólékos munkával illesztették össze a darabokat. „Nagyon vigyázz magadra, drágám, nemcsak magad miatt, értem is. Képzeld el, ahogy ajkam ajkadra szorítom,…

Szinte testközelbe került a Krisztus előtti emberekkel egy ásatáson

Szinte testközelbe került a Krisztus előtti emberekkel egy ásatáson

Vaskori település maradványait, egy római kori villát és az egykori háztartással kapcsolatos tárgyakat tártak fel régészek egy Oxfordshire-ben folyó ásatáson – számolt be róla a The Guardian. A vaskorból származó köralakú házak maradványait a Wittenham Clumps melletti régészeti helyszínen találták a kutatók. A területről tudták, hogy már háromezer éve lakott lehetett, de az előkerült gazdag…

Már tudják, honnan származnak Stonehenge kövei

Már tudják, honnan származnak Stonehenge kövei

Egy több ezer évvel ezelőtt, a mai Wales területén emelt, kör alakú építmény része lehetett a Stonehenge néhány kőtömbje. A szakemberek a pembrokeshire-i Preseli-hegységben tárták fel a Waun Mawn nevű kör alakú építmény maradványait – írja a BBC News. A walesi kőkör, amely a harmadik legnagyobb ilyen típusú építmény Nagy-Britanniában, 110 méter átmérőjű, pontosan akkora,…

Megtalálták a szláv népek legrégibb írásos emlékét egy csontra vésve

Megtalálták a szláv népek legrégibb írásos emlékét egy csontra vésve

Ógermán rúnaírásos emléket találtak Dél-Morvaországba, így már nem a glagolita, hanem az ógermán rúna a legrégibb, régészetileg is dokumentált írott emlék a szláv népek lakta területen. Cseh régészek a dél-morvaországi Breclav városhoz közeli Lány településen végzett ásatások folyamán ugyanis az úgynevezett prágai kerámia darabjai mellett olyan állati csontot találtak, amelybe az ógermán rúnaírás több jele…

Katonai kiképzésen találtak egy 1800 éves pénzérmét

Katonai kiképzésen találtak egy 1800 éves pénzérmét

Kiképzés közben egy 1800 éves pénzérmet talált egy katona Észak-Izraelben – jelentette kedden a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. Az i.sz. 138-tól 161-ig uralkodó Antoninus Pius római császár képmása látható a ritka bronzérmén, amelyet Haifától keletre, a Menasse-fennsíkon talált kiképzése közben a kövek között a kiskatona. Azonnal szólt feljebbvalójának, aki értesítette az Izraeli…

Azonosították a csontmintákból Mátyás király fiát és unokáját

Azonosították a csontmintákból Mátyás király fiát és unokáját

A horvátországi lepoglavai pálos kolostor főoltára előtti sírból vett csontmintákból a sikeres DNS kinyerése után a Magyarságkutató Intézet szakértői meghatározták az egyénekre jellemző Y-STR DNS profilt, ami a két mintában megegyezik. Ez az eredmény a történeti adatokat megerősítve azt jelenti, hogy a genetikai adatok is az apa-fiú leszármazást mutatják. Tehát minden adat azt bizonyítja, hogy…

Megtalálták a jáki templom alapítójának csontjait

Megtalálták a jáki templom alapítójának csontjait

A régészeti munkálatokat végző szakemberek szerint nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy megtalálták a jáki apátsági templom alapítójának tartott Jáki Nagy Márton csontjait. Erről Pap Ildikó régész, a helyreállítás alatt álló, román kori műemlék régészeti munkálatainak irányítója nyilatkozott pénteken a Szombathelyi Egyházmegye sajtótájékoztatója és a helyszíni sajtóbejárás után. A szombathelyi Savaria Múzeum munkatársa elmondta: a templombelsőben folytatott…

Ősrégi dolgokat találtak a Stonehenge mellett épülő autópálya-alagútnál

Ősrégi dolgokat találtak a Stonehenge mellett épülő autópálya-alagútnál

Bronzkori sírokat, újkőkori edényeket tártak fel az angliai Stonehenge monumentális őskőkori építménye mellett tervezett alagút környékén az építést megelőző feltárást végző régészek – számolt be róla a The Guardian. „Rengeteg dolgot találtunk, melyek az évezredeken át itt élő emberek mindennapi életéről, személyes dolgairól és haláláról tanúskodnak. Minden kis részlet segít elképzelnünk, mi történt ezen a…

120 ezer éves szimbolikus ábrát találtak egy marhacsontba vésve

120 ezer éves szimbolikus ábrát találtak egy marhacsontba vésve

Vésetekkel díszített, 120 ezer éves szarvasmarhacsontot fedeztek fel Izrael középső részén, Ramla közelében – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. A kutatók szerint az ábrázolás, amelyet egy ősi tehénfajhoz tartozó csontba véstek, az eddig ismert legrégebbi absztrakt szimbólum a Földközi-tenger partvidékén. A mintegy 4 centiméter hosszú bemetszéseket élesített kovakővel készítették. A középső…

Az évszázad felfedezése Angliában

Az évszázad felfedezése Angliában

A térség római kor utáni életébe ad értékes betekintést azoknak a koraközépkori kincseknek a tömkelege, amelyekre a Cambridge-i Egyetem lebontott diákszállásai alatt talált sírokban bukkantak régészek. A szakemberek „az évszázad felfedezésének” minősítették a leleteket, mondván ez a koraközépkori temető az angolszáz régészet egyik legizgalmasabb felfedezése a 19. század óta – adta hírül a The Guardian…