
Elment az Operettszínház örökös tagja, Medgyesi Mária
Medgyesi Mária crédója egyszerű, mégis mindent kifejező volt: „A pontosság és az alázat a legfontosabb.” Ez a szemlélet végigkísérte pályáját.

Medgyesi Mária crédója egyszerű, mégis mindent kifejező volt: „A pontosság és az alázat a legfontosabb.” Ez a szemlélet végigkísérte pályáját.

Az EDDA zenéjén felnőtt, vagy épp azzal most ismerkedő nézők egyaránt találhatnak majd kapcsolódási pontot a történetben.

Orbán János Dénes szerint az árvaság és a szerelem tematikája a csángó és folklór kultúrkörben a "legszívszaggatóbb".

Az Operettszínház FB-bejelentése: Tájékoztatjuk Önöket, hogy a holnapi Monte Cristo grófja előadás szereposztása, betegség miatt, módosult.

Mészáros Árpád Zsolt, a közönség egyik kedvenc színésze, csatlakozott azokhoz, akik ebben az évben elhagyták az Operettszínházat.

59 éves korában meghalt Jantyik Csaba színművész, a Budapesti Operettszínház társulatának tagja – közölte Facebook-oldalán az Operettszínház.

Kerényi Miklós Máté arról beszélt, hogy ahhoz, hogy továbbra is kiegyensúlyozott hátteret biztosítson a családjának, először a lelkében...

Fischl Mónika, az Operettszínház színésznője, a hivatalos Facebook-oldalán így búcsúzott volt kollégájától:

Október 24-én tartják a magyar operett napját, amelyet a Budapesti Operettszínház társulata minden évben nagyszabású gálaműsorral ünnepel.

A táncművész - három másik emberrel együtt - hétfő délelőtt sérült meg, amikor leomlott és az utcára zuhant a párkányfal.

Folyamatosan javul az operettszínház táncművészének állapota azt követően, hogy súlyosan megsérült a terézvárosi házomlás során.

Súlyosan megsérült a terézvárosi házomlásban a Budapesti Operettszínház egyik táncművésze, aki éppen munkahelyére tartott.