
Pápán 1500-an szavalták együtt a Nemzeti dalt
Petőfi Sándor költeménye nem elsősorban a könyvekben, hanem a magyar emberek szívében és lelkében lakozik.

Petőfi Sándor költeménye nem elsősorban a könyvekben, hanem a magyar emberek szívében és lelkében lakozik.

Nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódva március 14-én 11 órakor Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményét szavalják el közösen a résztvevők.

Pápán 5. alkalommal tartanak hagyományápoló közös városi szavalást az Esterházy-kastély kertjében álló monumentális Petőfi-szobornál.

Megismerheted az OSZK raktárát, kultúrtörténeti érdekességeket hallhatsz az épületbejáráson, különgyűjteményi vezetéseken vehetsz részt.

Petőfi Sándor Nemzeti dal című verse a Petőfi-kultusz kialakulása során eggyé vált 1848. március 15-ével, a Pesten kitört forradalommal. A vers keletkezéséről Petőfi a következőket írta naplójában: „A Nemzeti dalt két nappal előbb, március 13-án írtam azon lakomára, melyet az ifjúság március 19-én akart adni, mely azonban az eddigi események következtében szükségtelenné válván, elmarad. Míg…

A rap mellett a megszokottnál több színészi játék és ének várja az érdeklődőket az idei Red Bull Pilvakeren, amelyet immáron negyedik éve rendeznek meg március 15-én az Erkel Színházban.