MTA

Hogyan fékezzük meg a 4. hullámot?

Hogyan fékezzük meg a 4. hullámot?

Az MTA Elnökségének állásfoglalása A járvány negyedik hullámának jelentkezéséig a szakemberek és a döntéshozók erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült gyorsan elérni a hazai lakosság 60%-os átoltottságát. Ez az arány azonban nem elegendő a további nagyszámú megbetegedés és jelentős halálozás megakadályozására. Az egészségügyi ellátórendszer minden jelentkező számára biztosítja az oltásokat. Az oltási hajlandóság azonban elapadt, és a tájékoztatási…

2021. október 11. /
, ,
Az akadémia elnökének véleménye a 4. hullámról és a 3. oltásról

Az akadémia elnökének véleménye a 4. hullámról és a 3. oltásról

A környező országok mellett már itthon is elkezdett emelkedni a koronavírus delta-variánsával fertőzöttek száma. A Magyar Tudományos Akadémia elnökeként szakértők szakmai véleménye alapján javaslatokkal kívánom segíteni Magyarország Kormányának, szakembereinek és állampolgárainak a felkészülését a negyedik hullámra és megküzdését a COVID-19-járvánnyal. Aki még nem oltatta be magát, minél előbb kérje az oltást! Akik még nem tették…

2021. augusztus 28. /
, ,
Páratlan értékű hagyatékkal gazdagodott az MTA könyvtára

Páratlan értékű hagyatékkal gazdagodott az MTA könyvtára

Az Erdélyi-tárral gazdagodott az MTA Könyvtár és Információs Központ, az értékes családi dokumentumgyűjteményben található többek között Erdélyi János irodalomtörténész Arany Jánossal való levelezése is – közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kedden. A 19. század egyik kimagasló alakja, a költő, filozófus, kritikus, a hazai folklorisztika megalapozója, Erdélyi János (1814-1868) és fia, Erdélyi Pál (1864-1936) irodalomtörténész…

2021. július 21. /
, ,
Elhunyt Fülöp Ferenc

Elhunyt Fülöp Ferenc

Elhunyt Fülöp Ferenc kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja szombat reggel; az MTA Kémiai Tudományok Osztályának és az MTA szegedi területi bizottságának korábbi elnöke 69 éves volt – tudatta az MTA kommunikációs főosztálya. Fülöp Ferenc 1952-ben született Szankon. 1975-ben szerzett okleveles vegyész diplomát a szegedi József Attila Tudományegyetemen (JATE), három év múlva egyetemi…

2021. július 18. /
, ,
Elhunyt Marosi Ernő

Elhunyt Marosi Ernő

Életének 82. évében pénteken otthonában, családja körében elhunyt Marosi Ernő Széchenyi-díjas művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egykori alelnöke, az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem (ELTE) professor emeritusa – tudatta a család szombaton. Hamvait kérésére szűk családi körben helyezik el. Marosi Ernő 1940-ben Miskolcon született. Az ELTE bölcsészkarának magyar-művészettörténész szakán végzett. 1963-tól az ELTE művészettörténeti…

Koronavírus-kislexikon: egy helyen a járvány kapcsán előforduló leggyakoribb fogalmak magyarázata

Koronavírus-kislexikon: egy helyen a járvány kapcsán előforduló leggyakoribb fogalmak magyarázata

Tüskefehérje, mRNS-vakcina, immunmemória – fogalmak, melyekkel a koronavírus-járvány alatt szinte mindenki találkozott, azonban jelentésük pontos kifejtése rendszerint elmaradt. A bizonytalan jelentésű fogalmakhoz pedig előszeretettel tapadnak megalapozatlan hiedelmek vagy légbőlkapott magyarázatok, melyek a közösségi médiában jellemzően sokkal gyorsabban terjednek a bizonyított tényeknél. Összeállításunk, melyet virológus és járványügyi szakemberek közreműködésével Ádám Veronika, az MTA Orvosi Tudományok Osztálya…

2021. július 9. /
, ,
Pályázatot hirdettek a poszt-Covid-jelenségek vizsgálatára

Pályázatot hirdettek a poszt-Covid-jelenségek vizsgálatára

Pályázatot hirdet a poszt-Covid-jelenségek vizsgálatára a Magyar Tudományos Akadémia: olyan kutatók jelentkezését várja, akik a koronavírus-járvány okozta egészségügyi, társadalmi, kulturális és egyéb problémák feltárására és megoldására adhatnak válaszokat. „A koronavírus nem csupán közvetlen veszélyt jelent az emberre, de hosszú távon is hatással lehet testi és lelki egészségünkre. Legalább ilyen fontos az is, hogy tisztában legyünk…

2021. július 1. /
, ,
Kihirdették A Magyar Tudományos Akadémia Bora pályázat idei nyerteseit

Kihirdették A Magyar Tudományos Akadémia Bora pályázat idei nyerteseit

Tizennyolc borvidék tételei versenyeztek idén A Magyar Tudományos Akadémia Bora pályázat nyolc kategóriájában, melyek győzteseit pénteken hirdették ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában. Tizenkettedik alkalommal hirdették meg a borversenyt, amely azzal céllal indult, hogy az MTA a tekintélyével, a tudomány hitelességével álljon be a magyar borkultúra mögé – emlékeztetett a díjátadó előtt Freund Tamás,…

Ma délután veszi át Lovász László az Abel-díjat – Kövesd élőben!

Ma délután veszi át Lovász László az Abel-díjat – Kövesd élőben!

Május 25-én magyar idő szerint 15 órakor online díszünnepségen adják át a 2021-es és 2020-as Abel-díjakat a kitüntetetteknek, köztük Lovász László matematikusnak, az MTA volt elnökének. Lovász László Avi Wigdersonnal megosztva kapta meg idén a matematikai Nobel-díjként is emlegetett elismerést „meghatározó jelentőségű munkásságáért az elméleti számítógép-tudomány és a diszkrét matematika terén és szerepéért abban, hogy ezek…

2021. május 25. /
, ,
Elhunyt Vámos Tibor

Elhunyt Vámos Tibor

Életének 95. évében elhunyt Vámos Tibor Széchenyi-díjas villamosmérnök, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) korábbi igazgatója, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja. A Széchenyi-díjas villamosmérnök május 19-én hunyt el. Vámos Tibor Budapesten született 1926. június 1-jén. A Barcsay utcai Madách Gimnáziumban érettségizett 1944-ben. Ugyanebben az évben munkaszolgálatosként Fertőrákosra hurcolták, ahonnan megszökött, és katonai…

2021. május 22. /
, ,
Soha ne bízz az alvó vulkánokban!

Soha ne bízz az alvó vulkánokban!

Az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoportja nemzetközi együttműködésben 15 éve vizsgálja a székelyföldi Csomádot, ahol a Kárpát-medence legutolsó vulkánkitörése volt. Legújabb eredményeik szerint még egy hosszan szunnyadó vulkán alatt is található kristálykása állapotú magmatározó. Ez pedig akár több százezer éven keresztül is folyamatosan fennállhat. A vulkáni működés egy epizodikus folyamat: vannak tűzhányók, amelyek rövid nyugalom után újra…

2021. május 13. /
, ,